Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1905 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1905-04-23 / 17. szám

KÖNYVISMERTETÉS. Az „Evangéliumi keresztyén tanítások" ismertetéséhez. Legelőször is köszönetet mondok B. Pap István tanár úrnak egyházi beszédeim ismertetéséért. Egy írónak, a ki még akar valamit alkotni, mindenesetre nagy hasznára válik az okos, tárgyilagos birálat. Minden tiszteletem mellett azonban, néhány észrevételt kell tennem a bírálatra, egyházi beszéd-irodalmunk érdekében. Először is kijelentem, hogy különösnek találom, hogy B. Pap István úr, ki tanári székfoglaló beszédében követelménynek állítá az egyházi beszédekben az egyéniség érvényesülését, most, midőn találkozik ilyen egyházi beszédgyűjteménnyel, melyben az érvényesül „hangulatban, modorban, megjelenésben", — nem ajánlja azt példány képül. Ezt — engedelmet a kifejezésért — én következetlenségnek tartom. Másik észrevételem, hogy a mi e beszédekben kifogásoltatik: az vagy jellege — karakterisztikuma — az evangéliumi beszédeknek, vagy pedig sajátos helyzetünkből folyó. Például kifogásoltatok, hogy „az evangéliumi tanítás nem rokonszenves, sőt sokszor visszataszító alakban jelenik meg. Bántó fülre, szívre." A jó evangéliumi beszédben ennek így kell lenni. Rózsavizes szent beszédekkel nem sokra megyünk — prédikálta a minap Kecskeméti békési lelkész a nagybecskereki szószéken. Spurgeon pedig „Lectures to my students" czímű munkájában így ír: „A czél a szívnél! Próbálj a lélek elevenjére tapintani s azt megsebezni. Ne hallgasd el az erősebb thémákat sem, mert a léleknek előbb meg kell sebesítve lennie, mielőtt meggyógyíttathatik, ós megöletnie, mielőtt élővé tétetik. Senki sem öltözik addig Krisztus megigazultságába, míg le nem tépi magáról a fügefa-leveleket ; sem meg nem mosakodhatik a kegyelemnek forrásában, míg nem érezi az ő piszkosságát. Azért nekünk soha sem szabad megszűnni a törvény hirdetésétől. Hirdetni kell annak követelményét, fenyegetését. Mert az nem használ semmit — mint az öreg Flockert Robbi szokta mondani — varrni az evangélium selyem czérnájával, ha mi nem szúrunk egy lyukat a törvény éles tűjével. A törvény megy elől, mint a tű és vonja az evangélium czérnáját maga után; azért prédikálni kell a bűnről, megigazulásról és jövendő ítéletről. Tanítani kell az emberi természet romlottságát; meg kell mutatni, hogy a bűn nem valami történeti járulék, hanem eredeti kinövése az emberi megromlott szívnek. Ez ugyan nem divatos igazság, mert mai napság találtatnak papok, a kik nagyon kényesek az emberi természet méltóságára ; kik, ha az ember elesett állapotát megengedik is, de az emberi természet romlottságát s más ehhez hasonló thémákat gondosan kerülnek. Azt hiszik;

hogy a szerecsen megfehérítheti az ő bőrét s remény lik, hogy a leopárd eltávolíthatja pettyeit. Testvéreim ! önök ne essenek soha ez áltatásba, inert ha igen, úgy kevés megtérést reménylhetnek. Lágy dolgoknak prófétálása s a mi elveszett állapotunk rosszaságának szépítgetése nem az az út, mely Jézushoz vezeti az embert. Az embereknek meg kell mondani: hogy ők meg vannak halva a bűnökben s egyedül a Szentlélek képes életre hozni őket; a Szentlélek pedig működik az ő jó tetszése szerint és senki sem követelheti az ő meglátogatását s nem érdemelheti az ő segitségét. Ez, igaz, nagyon elbátortalanító gondolat; hanem az embereket el kell bátortalanítani, midőn rossz irányban keresik az üdvöt. Prédikálni kell az elválasztásnak és más hasonló nagy igazságoknak tanát, melyek az üdvöt a kegyelemnek nyilvánítják s a mindenható Isten ajándékának, nem pedig a teremtmény jogának, mert ez s efféle igazságok mind arra valók, hogy az ember büszkeségét elrejtsék s az emberi szívet úgy készítsék az isteni irgalom elfogadására. Hallgatóink elé kell állítani az Isten igazságosságát. s bizonyosságát annak, hogy minden áthágó meg fog büntettetni. Beszélnünk kell gyakran ama rettenetes napról, midőn Krisztus el fog jönni a felhőkben. Hangoztatni kell a második eljövetel tanát, nem mintegy kuriózumát a prófécziának, hanem mint egy igazi, megtörténendő tényt. Prédikálnunk kell a mi Urunkat, mint a ki eljő, hogy megítélje a világot s elválasztja a jókat a rosszaktól, a hívőket a hitetlenektől, mint elválasztja a juhász a juhokat a kecskéktől. Pál prédikált a megigazultságról, mértékletességről és a jövendő ítéletről s megremegtette Félixet. Ezek a thémák mai napság is igen hatalmasak, s ha mi elhagyjuk a büntetés fenyegetését, úgy megraboljuk az evangéliumot az ő hatalmától". A bántó, visszatetsző dolgok predikálása tehát az evangéliomi tanítás jellegzetes része. Mutatja ezt az Úr Jézusnak, a prófétáknak predikálása, sőt Pál apostol predikálása is, a ki a predikálását illatnak nevezte ós pedig a hitetleneknek: halálnak illatja a halálra; hívőknek : életnek illatja az életre (II. Kor. 2: 15). A halál illatja nem ép kellemes; de, ismétlem, az evangéliom predikálásához szükséges. Nem mondom, hogy egyházi beszédeket nem lehet írni enélkül; de azt állítom, hogy az enélkül írottak nem evangéliomi beszédek. Azt se állítom, hogy nagybecskereki összes híveim szeretik e beszédeket. Bizony némelyek rugdalóznak ellene, mint az orvos pacziensei a műtő-deszkákon; de én nem keresem az emberek tetszését, hanem csak az én Uram Istenem dicsőségét, a tőle vett szolgálat hű betöltését s híveim hasznát, örök üdvösségét. Ez meg az evangéliomi prédikátorok karakterisztikuma. Az evangéliomi beszédek egy további jellegzetes része az, hogy azokban nincs elrejtve Jézus és nincs úgy felczifrázva, arany tálon, erősen körítve feltálalva, hogy az emberek aztán vagy Krisztus szép ruhájában — ékes, virágos nyelvezetben — vagy a körítésben úgy elmélyedjenek, hogy az Ur Jézust észre se vegyék, őt tekintetükre se méltassák. Le — le mindazzal, a mi Krisztust eltakarná — ez volt a reformáczió alaphangja s ez az evangéliomi prédikátorok hangja is a Krisztust elrejteni törekvőkkel szemben. Aztán az evangéliomi beszédek . . . materiálisak is. Úgy bánnak az evangéliom, a hit nagy dolgaival, mint létező materiákkal, anyagokkal, nem pedig elillanó képzeleti tárgyakkal. Az evangéliomi beszédek nem hangulatkeltésre, de reáliák: bűnbocsánat, örök üdvösség, bizonyosság stb. megszerzésére vannak szánva. A mi végül B. Pap úrnak azt a megjegyzését illeti, hogy az én beszédeim felszínen, perifériákon mozgók, míg az előttem ismertetett dr. Ker János skót prédikátor beszédei „mélyen szántó, mélyen járó beszé-