Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1905 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1905-04-23 / 17. szám

az egyház veteményes kertjei, nemcsak elvek maradnak, a melyek csak a papiroson szerepelnek, hanem, mint gyakorlati igazságok, az életben tényleg érvényesülést is nyernek. Hisszük és el is várjuk azért, hogy ha bár a vendéglátás külsőségeiben fogyatékosság látszik is a budapesti közgyűlés körül, de nem fog hiányozni az erkölcsi elismerés, sem a dunamelléki ref. egyházkerület, sem a budapesti egyház, mint iskolafenntartók részéről. A mi pedig a kollegiális szíves szeretetet illeti, legyetek meggyőződve kedves vidéki tanártársaink, ép úgy él lelkünkben, budapesti tanárokéban, mint élt a ti lelketekben, a mikor ti fogadtatok bennünket vendégeitekül. Jertek azért körünkbe ! Várunk benneteket kollegiális szeretettel I Jertek, demonstráljuk, hogy nekünk nincs más czélunk, mint iskoláinknak s attól elválhatatlanul egyházunknak önzetlen szolgálata! Jertek hozzánk, s legyetek üdvözölve igaz szeretettel 1 Hamar István, theol. tanár. TÁRCZA. A megváltás megvalósulása. /¥) A szenvedő Messiás A Jahve szolgája. A dávidi messiási király képének elhalványulása mintegy átmenetet képez a váradalmakban a szenvedő Messiás gondolatára. A mikor megtörtént Juda országa elbukása is és a fogság nehéz szenvedései súlyosodtak a hazátlanná vált népre, a jobb és gondolkozó lelkek figyelme egészen természetesen irányult a szenvedésekre, hogy azokat az isteni üdvtervvel és Izrael hivatásával kibékítve, megmagyarázhassa. A szenvedések és a nyomorúságok felett való elmélkedés ideje volt valóban az a sötét és szomorú korszak, a mely a kegyes Józsiás elestétől kezdve egészen a babiloni fogság végéig terjedt. Nem csodálkozhatunk tehát, ha Izrael jobbjai igyekeztek ennek titkaiba behatolni és azt a nagy ellentétet, a mely az isteni ígéretek és a valóság között feltűnt, lehetőleg eloszlatni. Ez az ellentét tolja előtérbe a theodiczeai kérdéseket, s az ezek felett való elmélodés teremti meg a szenvedő Messiás gondolatát, a melynek alakja és hivatása a legfenségesebben Deutero- vagy Bábeli Jesajás munkájában (Jesaj. 40—66 fej.) tűnik fel. A szenvedő Messiás, a Jahve szolgája gondolata azonban nem egyszerre születik meg. Históriai fejlődési folyamaton megy az is keresztül, míg végre Deutero-Jesajásnál eléri fejlődése klasszikus fokát. A szenvedő Messiás, a Jahve szenvedő szolgája gondolatának alapja abban a megkülönböztetésben van levetve, a melyet a próféták tesznek meg Izrael népének a Jahvéhoz hűtelen nagy tömege és a Jahvéhoz hű kicsiny csapata, vagy más szóval: a testi és a szellemi Izrael között. Erre a megkülönböztetésre a prófétákat nemcsak az a tényleges tapasztalat vezette, hogy bár a nemzet nagy tömege hűtelenné lett szövetséges Istenéhez, de mégis, még a legszomorúbb korszakokban is maradtak olyanok, a kik megőrizték hitöket és hűségöket; hanem az a kényszerűség is, a mely annak a nagy ellentétnek a megfejtésével nehezedett lelkökre, a mely Izrael hivatása és tényleges magatartása, az isteni fenséges Ígéretek és a szomorú való között forgott fenn. A próféták meg tudták ugyan érteni, ismerve a Jahve szentségét és igazságát, hogy a hűtlenné vált bűnös népnek bűnhődnie kell; de a mikor ez a büntetés a nemzet teljes megsemmisülését látszott eredményezni, égető szükségét látták annak, hogy a Jahve utait, megmagyarázzák s Ígéreteihez való hűségét bebizonyítsák a kételkedőkkel és a kétségbeesettekkel szemben. Ezt a magyarázatot és igazolást a prófétai theologia a Jákób, vagy Izrael maradékáról szóló tanításában adja meg. E tanítás szerint a nemzetre mért büntetések, ha annak teljes megsemmisülését látszanak is eredményezni, mégsem erre czéloznak, hanem csak arra, hogy a salak elválasztassék a nemes ércztől (Jesaj. 1 : 25, 4:3, 28 : 24 sk., Ezek. 22:18—22). A megpróbáltakat és megmaradottakat a Jahve meg fogja őrizni a veszedelmek között; összegyűjti a szétszóródottságból; szent népet nevel magának belőle, mely hivatása betöltésére igyekszik és méltó lesz az Ígéretek öröklésére. Ha Izrael háza szétrázatik is a Jahve által minden népek közé, mint a hogy a rostával rázogatnak, csak a polyva tisztul ki belőle, de el nem vész belőle egy egészséges szemecske sem. Ha kivágatottnak látszik is, de mint a terpentinfának és a cserfának törzsük marad kivágatás után: úgy Izrael törzse is szent mag leszen (Jesaj. 1:9, 6:13, 10: 21, 11:11, 16, 45 :8 sk, 46 : 3, Jerem. 23 : 3, 31: 7, 44:28, Ezek. 6:8, 11:13, 14:22, Jóel 2 :32, Mik. 2 :12, 4 : 7, 5 : 3, 7, 8, 7 :18, Soph. 2:7, 9, 3 :13, Zak-8:6, 12 stb.). Ez a magyarázat azonban, ha igazolta is a Jahvénak ígéreteihez való hűségét, mégsem volt kielégítő minden tekintetben. így nem adott feleletet arra a rendkívül fontos és égető kérdésre, hogy ha a hívek és igazak megtartatnak különben is, miért kell azoknak a gonoszokkal együtt szenvedniök'? Mi a czélja az igazak szenvedésének ? Ezt a theodiczeai kérdést megkísérelte megfejteni már korábban a Jób könyve szerzője is ; de csak félsikerrel, a mennyiben csak annak kimutatásáig tudott eljutni, hogy a szenvedések nem mindenkor tekinthetők a bűn büntetésének. Arra, hogy mi az isteni czélja az igazak szenvedésének ? nem volt képes megfelelni. A szenvedések legsúlyosabb és legszomorúbb korában azután Deutero-Jesajás ihletett lelke keresi a nagy kérdés kulcsát, s a mit az isteni üdvterv titkaiból megismerhetett : a Jahve szenvedő szolgájában mutatja fel. Ha a Jahve szenvedő szolgája fogalmát elemezzük, kitűnik, hogy annak fundamentumát Izrael népe