Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1905 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1905-04-16 / 16. szám

16-ban van lefektetve, a hol is Isten, Náthán próféta által örökkévaló uralmat igér a Dávid házának Izrael népe fölött. Nem ingatta meg ezt a hitet az országnak két részre szakadása sem; sőt Efraim országa királyainak, úgy nemzeti, mint vallásos tekintetben végzetes uralkodása még inkább megerősítette a nép jobbjainak és a prófétáknak a lelkében azt a meggyőződést, hogy egyedül csak a Dávid családj BJ Isten által választott királyi ház, a mellyel Izrael boldogsága elválaszthatatlanul össze van kötve. A mikor pedig elkövetkeznek a nemzet életét fenyegető veszedelmek, majd a katasztrófák : a Dávid családjából származandó theokratikus király alakja mind ideálisabbá válik, míg végre a megszabadító Messiás képződik ki belőle. A dávidi megszabadító Messiás képéhez azonban nem a spekuláezió, hanem inkább a történeti viszonyok szolgáltatván a színeket, azoknak élénkebbé tétele vagy elhalványulása világosan kimutatható, és pedig legfőképen a prófétai iratok alapján. A legrégibb prófétai iratokban a Messiás még csak mint dicsőséges földi király tűnik fel, a ki alatt Juda és Izrael országa újra egyesülni fog; de képéről még teljesen hiányzanak a szó szoros értelmében vett messiási vonások: az Istennel való benső, specziális viszony ós a magasabb, már inkább emberfeletti tulajdonok. Ilyen, pusztán csak dicsőségesen uralkodó földi király alakjában tűnik fel a Messiás Áinosnál és Hóseásnál (Ám! 9 : 8-15, Hós. 1 : 11, 3 : 5.) A mint azonban az idők mind szomorúbbakká lesznek s mind Efraim, mind Juda királyai méltatlanoknak mutatják magokat a reménységek betöltésére: Izrael jobbjainak lelki szemei annál inkább a jövőbe tekintenek s a várt dávidi szabadító képe is fenségesebbé válik. Jesajásnál az eljövendő szabadító már olyan alakban tűnik fel s oly tulajdonokkal van felruházva, a melyekkel a legtökéletesebb földi uralkodó sem rendelkezhetik, Uralom adatik neki mindörökké és hívják az ő nevét csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének; neve a „fiú", a „gyermek", a kin az Úrnak Lelke nyugoszik meg: a böicseségnek, az értelemnek, a tanácsnak, a hatalomnak, az Úr ismeretének és félelmének lelke; a kinek derekának övezője az igazság és veséinek övezője a liűség; a ki igazságban és tökéletességben ítéli a gyengéket és szegényeket, — de megveri szájának vesszejével a bűnös földet s ajka lehelletével megöli a hitetlent (Jesaj. 9 : 5—7, 11 : 1-5, 16 : 5, 28 : 6 stb.) E leírás szerint tehát a Messiás szinte elveszíti emberi jellemét s emberfeletti karaktert nyer. Viszonya a Jahvéhoz és a világhoz nem csupán a theokratikus királyé, hanem a megváltóé, a ki Isten fia, és a ki uralmát nem földi fegyverekkel, hanem a szellem, az igazság, az ige hatalmával valósítandja meg. Mikeás Betlehemet, Dávid városát jelöli ki a Messiás születése helyéül, és szerinte a Messiás származása örök, az ősidők napjaiból való (5 : 2). A származás ilyetén körülírása szintén kiemeli ugyan a Messiást a földi emberek és uralkodók sorából ; azonban abban mégsem szabad a személyes preexisztenczia gondolatát keresnünk. Az ilyen gondolat ismeretlen a profetizmus előtt. Az örök és az ősidők napjaiból való származás csak a Dávid családjának régiségére vonatkoztatható ; vagy a legmesszebb menő exegezissel is csak úgy értelmezhető, hogy mivel az üdvözítés terve öröktől fogva való és az egész szent történet kezdettől fogva magában foglalta a Messiás eljövetelét és azt készítette elő, tehát a Messiás eredete is öröktől fogva való. Ez azonban nem személyes preexisztenczia, hanem csak az örök váltságterv summája és magva. — A Zakariás 9—11 fejezetek szerzőjénél (9:9) a Messiás emberfeletti tulajdonokkal nem rendelkezik ugyan kifejezetten, s a próféta mint szelíd, alázatos, szamár hátán jövő királyt mutatja fel; de igazi Messiás volta mégis kitűnik hivatásából, a mely nem más, mint a szeretet, az igazság és a békesség hirdetése. A Kr. előtti VH-dik századtól kezdve azonban azt látjuk, hogy a dávidi Messiás képe elveszti ragyogó vonásait és visszatér eredeti alakjához. Ennek magyarázatát a korviszonyok adják meg. A VII. században élt dávidi királyok érdemetlensége, majd pedig a YI. század nemzeti katasztrófája halványítják el a ragyogó vonásokat, a minek folytán újra az a prófétai alapgondolat nyomul előtérbe, hogy a szabadulás magától a Jahvetól fog származni. A remény a dávidi uralkodóban nem szűnik ugyan meg, de személye csak másodrendűvé válik a Jahve, mint legfőbb király mellett. Ilyen módon tűnik fel Jeremiásnál (23 : 5, 30 : 9, 33 : .15 sk.), a Zakariás 12—14. fejezetek szerzőjénél (12 : 7 sk., 13 : 1) ós Ezekielnél (21 : 30 sk., 34 : 23 sk., 37 : 22 sk.). Hiába, a dávidi házból származott judabeli utolsó királyok nem voltak méltók arra, hogy maradékaikhoz valami ideális reménységeket fűzzenek ; a theokratikus királyság megdőlése s Dávid királyi székének összeomlása pedig a legkevésbbé volt alkalmas arra, hogy valami fényes váradalmakat ápoljon felőle a lelkekben. A fogság után feltűnik ugyan újra a dávidi Messiás képe a Zakariás 1—8. fej. szerzőjénél Zerubabelben; de már csak igen halványan és erőtelenül, fantasztikus kombinácziók kíséretében, jeléül annak, hogy a hozzá fűződő reménység már elveszítette történeti talaját és a spekulatív gondolkodás űtjára lépett (Zak. 3 : 6—8, 4 : 6—10, 6 : 11 sk.). Ez a spekuláezió teremti meg azután a Messiásnak azt a képét, a mely Dániel könyvében és az apokaliptikus irodalom termékeiben tűnik fel. Ezekben már a mennyből száll alá a Messiás ós a messiási birodalom ; a Messiás azonosul az Isten igéjével (Logos) és preexisztenssé válik. Hamar István.