Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1905 (48. évfolyam, 1-52. szám)
1905-04-02 / 14. szám
píttatnék meg egy minden lelkészre egyforma, tekintélyes összegben, mondjuk, évi 100 koronában. 1500 lelkész után ezt az állam fizetné, a többi, magasabb javadalmú lelkészek után a járulék felét méltányosságból elvállalná az orsz. közalap. A mennyiben azután az állami fizetéskiegészítés 2000 vagy 2400 koronáig kiterjesztetnék, az a közalapra nézve nagy megkönnyebbülést jelentene, mert a lelkészi állásoknak jóformán 90ü /o~a után az állam fizetné a járulékokat. De legyen bármiként is: fődolog, hogy e felvetett eszmével foglalkozzanak behatóan az illetékes körök, lehetőleg úgy, hogy a lelkészekre minél előnvösebb, a nyugdíjintézetre minél jövedelmezőbb legyen. Általában pedig hozakodjunk elő kifogásainkkal, észrevételeinkkel, javaslatainkkal, a míg nem késő! Nyitra. Sedivy László, evang. ref. lelkész. TÁRCZA. Knox János élete a reformáezióhoz való csatlakozásáig. 1505—1542. Négyszáz esztendeje, hogy Knox János, a nagy skót reformátor született. Sokkal rövidebb idő is elég, hogy örök feledés homálya boruljon a közönséges emberek emlékezetére. Csak a történelmi nagyságok, az igazán nagy lelkek daczolnak az idővel. Jól mondottuk: csak a lelki nagyságok, a kiket az emberiség igazi hőseiül tekinthetünk. Nem mindenkor lángelmék az uralkodó osztályozás szerint; maga Knox sem volt ilyen. De erős, hatalmas egyéniségek. Isten-alkotta lelkek, a kik hűek maradtak eredetükhöz. Önző czélt nem ismernek, elveiket árúba nem bocsátják. Ez arasznyi létben is az eszményeknek élnek; meggyőződésük és cselekedeteik a legtisztább harmóniában vannak. Ezek már itt a földön áttörik a mulandóság törvényét. Emléküket egyre vonzóbb és csodálatra késztobb patinával vonja be a gyorsan haladó idő és a mikor nagy történelmi távolból gondolunk vissza életükre és küzdelmeikre, hatalmas erővel szállja meg lelkünket a gondolat, hogy a történelem lelke valóban a nagy emberek története. Eme nagyok közül való kétségtelenül a skót puritánizmus atyja, prófétája: Knox János is. Egy talpig becsületes, szókimondó, őszinteségében nem egyszer nyers, rettenthetetlen bátorságú, mindenekfelett pedig csodaerős hitű ember, „a ki emberi arcztól sohse félt". Egy ó-héber próféta egy tizenhatodik századi edinburghi lelkész mezében, — mondja róla találóan Carlyle. Küzdelmeit csak egy gondolat irányította: a föld sohase lesz eléggé isteni. Hatalmas, csalhatatlanul igaz gondolat. De lélek-, szinte emberfeletti erő kell ahhoz, hogy valaki a nagy gondolat megvalósításáért folytatott küzdelemben egy szemernyit se engedjen meggyőződéséből. Knox pedig ilyen volt. Az isteni dolgok igazságáról való meggyőződésében ellenmondást nem tűrt, megalkuvást nem ismert. De csak ezzel a hittel tudta megtenni, a mit tett hazájáért és Isten országáért. És ez nagy dolog, valósággal a halálból való feltámadás volt. Felszabadított politikailag egy néhány millió skótot, de a mi még nagyobb : megadta nekik a lélek szabadságát is. Skócziát a Knox puritánizmusa tette szabaddá, naggyá és hatalmassá; történelmében csak egy kiemelkedő korszak van: Knox János reformácziója. Nagyon természetesnek találjuk, hogy a nagy skót reformátor élete a nehéz küzdelmek szakadatlan lánczolata. Valósággal a próféták élete, a kiket lelkűknek erős meggyőződése ellenállhatatlanul ragad egy részről a hazugságok gyökeres kiirtására, másfelől a rendszeres építésre. Knox lelkileg is, testileg is vette a tűznek keresztségét. Kivette részét a számkivetés keserűségéből. Nehéz lánczot csörgetve evezett franczia gályákon ; de az ő sorsa is példázza az írás igazságát: sohasem láttam az igazat elhagyatni. Mert annyi nehéz szenvedés és sokszor életveszélyes küzdelem után diadalmaskodott az örök Igazság, a mely ott a vadregényes Skócziában Knoxot választotta győzedelmes eszközéül. Bizton tudjuk, hogy a derék skótok méltón ünneplik meg nagy reformátoruk születésének négyszázados fordulóját, ths az emlékezés ünnepi hangulata tán azokat a vészterhes felhőket is elűzi a Knox egyháza egéről, a melyeket kicsinyes szűkkeblűség tornyosított össze felette. Minket pedig nemcsak a skótok iránti rokonszenv, hanem az az erős meggyőződés indít e sorok megírására, hogy Knox János nagyon is méltó arra, hogy az emlékezés szerény virágaiból koszorút fonjunk az Ő homlokára. * * * Knox János Gifford-ban,* 1505-ben született. Atyja régi tekintélyes családból származott, a melynek Renfrew megyében három helyen is volt birtoka. Anyjának családi neve: Sinclair. Üldözések, vagy háború idején, a mikor attól kellett tartani, hogy a levelek illetéktelen kezekbe kerülnek, reformátorunk is ezt a nevet használta. Knox életének első húsz esztendejéről alig tudunk valamit. Hogy ez a később oly határozott lélek mily irányítást nyert már a szülői háznál, erre nézve semmi biztosat nem mondhatunk, mert sem atyjának, sem anyjának jellemét nem ismerjük. Anyagilag rendezett viszonyok között kellett élniök. Ezt, a tények után ítélve, még Carlyle ellenében is bátran állithatjuk, mert gyermeküknek oly nevelést adtak, a mely abban a korban korántsem mondható közönségesnek. Előbb Haddingtonba küldték az elemi iskolába, majd mikor már a latin nyelvvel is megbarátkozott, 1525-ben, húsz éves korában beíratták a glasgowi egyetemre. Az egyetemen a fősúly az arisztotelesi filozófiára, a skolasztika theologiára és az egyházjog tanítására volt fektetve. A görög nyelvet Skócziában 1534 előtt nem tanították. Maga Knox is már javakorbeli férfiú volt, mikor azt elsajátította. A héber nyelvet azonban még 1550-ben sem ismerte. Glasgowban Mair, ismertebb latinos nevén Major János volt a filozófia és a theologia tanára. Nagy tudományú s abban a korban szokatlanul szabad gondolkozású férfiú, az egyházpolitikában Gerson János és D'Ailly Péter követője. De rabja volt a skolasztikának s ennek száraz methodusával, a végletekig terjedő, aprólékos fejtegetéseivel sem irodalmi téren, sem előadásaival nem tudta még legkiválóbb tanítványait sem hosszabb időre követőivé tenni. így történt, hogy Knox is, a ki pedig időközben a filozófia lektora lett az egyetem egyik * Knox születési helyének kérdése sok vitára adott alkalmat. Egyik legérdemesebb életírójának, M'Crie Tamásnak, vizsgálódásai alapján Giffordot kell ilyenül elfogadnunk. A Zoványi-féle Theol. Ismeretek Tára és a Pallas Nagy Lexikona Giffordgatet mondja K. születési helyének. Ez határozott tévedés, mert ha Giffordot nem akczeptálnák is, akkor is Haddingtont kellett volna írniok, a melynek egyik külvárosa viseli a Giífordgate nevett. Gifford pedig csak falu, a melynek külvárosai nincsenek.
