Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1905 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1905-02-26 / 9. szám

nás helyett a 100 koronás korpótlékokat. Ez utóbbihoz, Kovács Albert fényes beszéde után, a kultuszminiszter is hozzájárult, s így a 100 koronás tanítói korpótlék Kovács Albert nevéhez fűződik. Az oláh kérdésről írt tanulmányában kiterjeszkedett Kovács Albert a nemzeti papnevelésre is. Bolond államnak, kicsi eszű nemzetnek ítélte az olyat, a mely eltűri, hogy két és fél millió polgára számára lelki vezérekül nyilvános hazaárulók és bujtogatok neveltessenek nyilvános tanintézetekben, a mikor ennek az orvosszere az egész művelt világon ki van már találva és alkalmazásba véve. Az egész Nyugot-Európában az állami egyetemek mellett mindenütt theol. fakultások vannak. A kis német államokban, jóllehet a szomszédjok is német és a német birodalom tagja, mégis az a törvény, hogy senki se viselhet azon állam területén papi hivatalt, a ki nem azon állam egyetemén tanulta a theologiát. Nemzeti szempontból rendkívül becses tanulmányait igy fejezte be Kovács Albert: „Erős nemzeti szellem lüktetése a kormányban és mindnyájunkban és a nemzeti szellemnek uralma egész politikánkban, de főként a közoktatás terén: ez az oláh kérdésnek és számos más kérdésünknek is a megoldása." Mint kulturpolitikus, Kovács Albert ellentétes érzelmeket támasztott maga iránt. Sokan magasztalták, sokan erősen támadták; őt azonban sem a dicséret meg nem szédítette, sem a támadás meg nem ingatta sohasem. Erős, határozott egyéniségét megőrizte egész haláláig. Koporsója mellett ott állt az ország kultúrájának legfőbb Őre: dr. Berzeviczy Albert és hű politikai barátja: gróf Apponyi Albert. TÁRCZA. Huszonhat előadás a magyarok érdekében Angliában és Skócziában. Felolvastatott a Bethánia-egylet által 1905. február 2-án a Kálvintéri ref. templomban tartott vallásos összejövetelen. Tisztelt Közönség! Azokban a felolvasásokban és előadásokban, melyeket a mult évben Angliában és Skócziában tett utamról tartottam, inkább arról emlékeztem meg, a mit láttam és hallottam. Most ez alkalommal egy kis beszámolót akarok adni azokról az előadásokról és beszédekről, a melyeket kisebb-nagyobb gyűléseken a végből tartottam, hogy a magyar nemzetnek és a hazai protestáns egyháznak jó barátokat szerezzek. Máskor, a mikor külföldön jártam, inkább csak ismertettem a magyar nemzeti életet s az evangeliunii munkát, melyet végezünk. A mult évben azonban, okulva régibb tapasztalataimon, nemcsak jelentést tettem, hanem minden lehető alkalmat felhasználtam arra, hogy angol és skót testvéreink szívéhez a vezető utat megkeressem. Azt tapasztaltam ugyanis, hogy ha az ember megvárja, míg a sor valamelyik nagy kongresszuson rákerül, akkor nagyobb hatást nem gyakorolhat a hallgatóságra. Előtte is, utána is tesznek jelentéseket más küldöttek, s mivel a magyar küldött még valami hatalmasabb evangeliumi tevékenységről nem számolhat be, nem is képes egy jelentéssel a figyelmet hazájára s abban a protestáns egyházakra irányítani, legalább nem képes úgy, hogy a figyelmezésnek állandó érdeklődés legyen a következménye. Ezt tudva, a mult évben bárhova hívtak, bármiféle előadás vagy beszéd tartására szólítottak is fel: készséggel engedtem a felhívásnak. Bíztam abban, hogy ha néha nem szólhatok is nemzetemről s az itt folyó evangeliumi munkáról, ha tisztán evangeliumi beszédet vagy predikácziót kell is tartanom, minden szív, a melyet felmelegítek, szeretettel fog mindig reánk gondolni. így történt, hogy közel két hónap alatt 26 beszédet és előadást tartottam. El lehet képzelni, hogy ezer meg ezer angol és skót keresztyénen kiviil más népek fiaihoz és leányaihoz is szóltam. Hiszen sokszor oly közönség előtt beszéltein, a melyikben a világ minden kiválóbb nemzete képviselve volt. Legelőször is London egyik templomában szóltam. Május 21-én értem Anglia fővárosába, s másnap már beszélnem kellett. Máté ev. IX. 9. verséről prédikáltam. Predikáczióm elején elmondtam, hogy honnan jövök s azután kifejtettem, hogy a keresztyén élet azzal kezdődik ma is, a mivel a régi időkben kezdődött. A Jézus Krisztus és általa a szent és kegyelmes Isten hozzánk jő és szól hozzánk. Első kötelességünk tehát, hogy Isten igéjére figyeljünk s a Jézus Krisztust szívünkbe fogadjuk. Hangsúlyoztam azonban, hogy nem elég az igére hallgatnunk, hanem engedelmeskednünk is kell a Jézusnak, mint a hogy Máté a saját maga élete történetét elbeszélve mondja: És feTkele és követé Öt! Második beszédemet azon a gyűlésen tartottam, a melyet az angol keresztyén szövetségesek az európai küldöttek tiszteletére rendeztek. E beszédemben nemcsak a keresztyén szövetségek munkájáról, hanem más evangeliumi munkákról is megemlékeztem; mert hiszen az angol szövetségek vezetői épen egy általános képet óhajtottak nyerni a különböző országokról s azokban az evangelium ügyéről. Harmadik beszédemet egy nagy értekezleten tartottam, a melyen nagy örömömre, Dutton Ilorácz úr, a mi jó barátunk elnökölt. Részletesen ismertettem a magyar szövetségmunkát, s megemlékeztem egyfelől arról is, hogy a Bethánia-egylet ugyan különösen igyekszik a szövetségmunka felvirágoztatására, de lelkészek is vannak, a kik a konfirmáczióra való előkészítés, másfelől a konfirmálás hatásainak maradandóvá tételére gyülekezeteikben szövetségeket alapítottak. Negyedik és ötödik beszédemről már más alkalommal megemlékeztem. E helyen tehát csak röviden jelzem (és pedig jelzem mégis azért, hogy beszédemről való számadásom teljes legyen), hogy az egyiket egy óriási nagy templomban tartottam s azon közkívánatra magyar jellegzetes kifejezéseket ismertettem, pl. ilye-