Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1905 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1905-02-26 / 9. szám

neket: Krisztusért és az egyházért vagy Isten álld meg a magyart; a másikat, tehát sorrend szerint az ötödiket, a skót egyesült szabad egyház Edinburghban tartott nagygyűlésén, május 27-én, mondtam s azon az egyházat a magyar ref. egyház konventje elnökeinek megbízásából üdvözöltem. Hatodik beszédemet egy kedélyes reggeli összejövetelen, mondhatnók: reggeli szeretetvendégségen mondottam. Ezt az összejövetelt egy óriási nagy teremben a skót egyesült szabad egyház zsidómissziói, gyarmatügyi és kontinentális bizottságai rendezték. Beszédemben tehát arra utaltam, hogy hazánkban mind a három bizottság találhatna munkát. Van nálunk zsidó is elég, angolok és skótok is mind többen jönnek, mint nyelvtanítók vagy mint vállalkozók, s mi meg még gyengék vagyunk az evangeliumi munka folytatására. Hetedik beszédem különösen emlékezetes reám nézve. Mert ezt a skót államegyháznak, tehát annak az egyháznak gyűlésén tartottam, a melynek Knox János, a hires reformátor, Kálvin János nagy tanítványa volt az első elnöke, vagy a hogy Skócziában nevezik: moderátora. Előkelő közönség gyűlt össze a külföldi protestánsok beszédeinek meghallgatására. A moderátoron, Mr. Mac Murthry-n kivül jelen voltak Lord Balfour volt miniszter, Dr. Story a glasgowi egyetem igazgatója, Rev. Weir, az én kedves kalauzom, a ki t. i. lehetővé tette, hogy a fényes hallgatóság előtt szólhassak. Előttem az irek küldötte beszélt, Rev. Macdermott, a ki valamikor Edinburghban végezte tanulmányait s magánbeszélgetéseiben nagy szeretettel emlékezett meg volt magyar theologus barátairól, Komáromy Lajosról és Tabajdy Lajosról. Macdermott után én következtem. Nagy megindulás vett rajtam erőt, de azért igyekeztem emelt hangon szólni. Utaltam arra a nagy külömbségre, a mely a skót nép szokásai s a magyar nép szokásai közt van. Beszédembe némi humort is vegyítettem, mert a skót nép, távol attól, hogy szemforgató lenne, nemcsak a kegyességet, hanem az egészséges humort is szereti. Megjegyeztem ugyanis, hogy szokásaink tekintetében közeledünk egymáshoz, mert most már a skótok is járatják vasárnap a villamosvonatokat, a mit még húsz év előtt nem igen lehetett látni. Elmondtam azután, hogy ha nyelv és szokások elválasztanak is egymástól, egyek vagyunk az evangeliumi hithez való ragaszkodásban és a szabadság szeretetében. Rajzoltam azután a magyar nép s a magyar protestáns egyházak törekvéseit, s kértem őket, hogy közeledjenek ők is hozzánk s kérjék a kegyelem Istenét áldásért sokat szenvedett nemzetünkre s egyházunkra. Edinburghot jun. 8-án hagytam el, bár, a mint a következés majd megmutatja, csak egy időre, mert egy meghívás következtében újra vissza kellett oda térnem. Jun. 8-án déltájban értem Glasgow-ba, hol még az nap két beszédet — nyolczadikat és kilenczediket — kellett tartanom. Az egyiket a bibliai intézetben, a melyben ifjú embereket képeznek ki a végből, hogy vagy hittérítők legyenek vagy a belmissziói munkában a lelkészeknek segítsenek. A bibliai intézet nagy termében tartott gyűlésen is többen szóltak. Előttem Kumm hittérítő beszélt, a ki a mohammedánok milliói közt munkálkodik s tavaly avégből járta be Angliát ós Skócziát, hogy a mohammedán hatalom terjedésére hívja fel a figyelmet. Elmondotta, hogy ha a keresztyénség fel nem ébred, akkor Afrikában a mohammedánok lázas miszsziói munkájukkal a még nem mohammedán afrikai törzseket is meghódítják. Ez a beszéd alkalmat adott nekem arra, hogy a magyar nemzetet, mint Európának a mohammedánság ellen való védbástyáját tüntessem fel. Rajzoltam a magyarok harczait a mohammedán törökök ellen, s elmondottam, hogy most már nem fegyverrel akarunk ellenök harczolni, hanem őket az evangelium áldásaival megismertetni s a boldogság útjaira vezérelni. Megemlítettem azt is, hogy kevéssel külföldre utazásom előtt két mohammedánt vett fel a budapesti ref. egyház a keresztyének közé. (Folyt, köv.) Dr. Szabó Aladár. BELFÖLD. Az ország 1903. évi egyházi és valláserkölcsi közállapotai. VI. Áttérések. A felekezetközi viszonyoknak s egyes egyházak belső erejének és életének legbiztosabb mutatói az áttérések. Ezek mozgalma körülbelül ugyanolyan arányú volt 1903-ban, mint a megelőző évben. Legtöbbet nyert a róm. kath. egyház, 1549-et. Ezenkívül még a gör. kath. egyháznak volt 285 és az unitáriusoknak 121 főnyi nyeresége; a többi felekezetek mind veszítettek az áttérések révén. Érdemes megemlíteni, hogy a református hitfelekezet, a mely az áttérések révén az utolsó időkben valamennyi vallásfelekezet között a legsúlyosabb veszteségeket szenvedi, újabban évről-évre kevesebbet veszít. A Dráván túl épen azoknak a hitfelekezeteknek van nyereségük az áttérési mozgalomból, a melyeknek áttérési mérlege az anyaországban veszteséggel záródik: a gör. keletinek és az ev. reformátusoknak. Különben tanulságul mindenkinek álljanak itt az 1903. év folyamán a törvényesen bevett felekezetek közötti összes áttérések adatai, a mint azokat a következő táblázaton láthatjuk: (táblázatot lásd a túloldalon). Nyereség-vesztesége volt az áttérések révén az egyes felekezeteknek (a zárójel között levő számok Horvát-Szlavonországra vonatkoznak) a következő: róm. kath. + 1549 (— 155), gör. kath. + 285 (- 15), gör. kel. — 559 (+ 176), ág. evang. — 399 (+ 7), ev. ref. — 540 (+ 27), unitárius + 121, izraelita — 442 (— 33), egyéb vallású — 15 (— 7). Felekezeten kívülivé lett: róm. kath. 161, gör. kath. 44, gör. keleti 476, ág. evang. 148, evang. ref. 530, unit. 1, izraelita 13, összesen 1373. A felekezeten kívüliek közül belépett a róm. kath. egyházba 42, a gör. keletibe 2, ág. evang.-ba 9, ev. ref.-be 209, összesen