Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1905 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1905-02-26 / 9. szám

azt foltozgatni; de azért a bizottsági kisebbség elutasító véleményével szemben védelmébe vette a javaslatot. Beszédének különösen az volt a fontos része, a melyben a javaslatnak és a prot. iskolai autonómiának egymáshoz való viszonyát fejtegette. Szónoki hévvel és lendülettel, az 1790—91. XXVI. törv.-czikkből bizonyítgatta, hogy a javaslat a prot. iskolai antonomiával nem áll ellentétben, de igenis alkalmas arra, hogy az állam főfelügyeleti jogát rendezze. Azt talán kérdésbe lehet tenni, hogy a javaslat, némely intézkedéseivel nem lépi-e túl a főfelügyeleti jog és a litteraria institutio rendezésének határait, de azért az 1790—91. XXVI. törv.-czikk alapjánál nem lehet a javaslatot olyannak minősíteni, a mely elvetendő volna. A javaslat részletes tárgyalásánál az érettségi vizsgálat tárgyainak megállapítását illetőleg tartott nagyobb beszédet, a melyet lényegében Trefort miniszter is helyeselt. Jelentős szerepet játszott továbbá Kovács a görögnyelvi vitákban. A görög nyelvvel nagy előszeretettel foglalkozott és abban a meggyőződésben volt, hogy a tudományos pályára készülő ifjúságnak e nyelv tanulására ép oly szüksége van, mint a latinra. Beszédében nagy hévvel hangoztatta, hogy a nyugoteurópai műveltség a görög czivilizáczióból fejlődött ki, azzal áll históriai összefüggésben; tehát ha Magyarország a művelt Nyugothoz és nem a Kelethez kiván számíttatni, akkor nem szabad magát a görög nyelv kiküszöbölésével a nyugoteurópai műveltség szolidaritásából kiszakítania. A görög nyelv tanítása érdekében még külön javaslatot is nyújtott be; a görögellenes áramlattal sikerrel megküzdeni azonban nem volt képes. Ennél népszerűbb eszméért szállt síkra s több eredményt is ért el, a mikor a középiskolai tanárok fizetésrendezése ügyénél a tanári rangosztályok ellen küzdött és a tanárok javadalmazásának rendszerét az alapfizetés és a korpótlékok alapján kívánta megalkottatni. Határozati javaslatát megokoló beszéde fényes bizonyság arra, hogy mily ideálisan gondolkozott Kovács Albert a tanári hivatásról. Elítélte a rangosztályok szervezését, mert a tanárokat rangosztályokba sorozni nem lehet. Ha van foglalkozás a világon — mondá — a melynek rangját csupán csak az egyén belső értéke szabja meg: a tanári foglalkozás minden mások felett ilyen. A ki tehát a tanárok körébe is át akarja vinni az osztályba sorozást, az a természet törvénye ellen vét. Mert a tanári pálya előnye eddig két tényezőben állott. Az egyik az volt, hogy bárha a tanár fizetésével a tisztességes szegénység színvonalán maradt mindvégig; de fizetése, mindjárt pályája kezdetén olyan volt, hogy fiatal korában megalapíthatta szerény családi életét. A másik az, hogy a tanárnak nem volt semmiféle rangja; ő nem volt sem előkelőbb, de alábbvalóbb sem senkinél; ennélfogva megszokta Őt a társadalom belső értéke szerint megbecsülni. A mely tanárnak belső szellemi értéke elég nagy volt, az a társadalom legmagasabb köreibe is bejutott. Ez a körülmény vonzotta a legönállóbb, legeszesebb és legjellemesebb szegény ifjakat arra, hogy más jövedelmezőbb pályák mellőzésével, tanárokká legyenek. Minden más pályán megállhat a középszerű ember díszesen ; de a tanárnak legalább is gyors felfogású és tisztafejű embernek kell lennie; mert ha nem, akkor munkája nem előnyös, hanem veszedelmes hatású. Egy igazi hivatott tanár egynehány szavával, pár órai előadásával oly világosságot tud deríteni tárgyára, a milyet a gyenge egész élete munkásságával sem. Ha a dolog így áll, akkor érdeke a társadalomnak, hogy a legtehetségesebb ifjak kerüljenek a tanári pályára, és ha egyszer ott vannak, ott jól is érezzék magukat. — Kovács Albert felszólalásainak lehet tulajdonítani azokat az előnyöket, a melyeket a tanárok az 1893- évi fizetésrendezési törvényben, a javaslattal szemben nyertek. Hálásak is voltak érte a tanárok, s feliratok és sürgönyök özönével árasztották el Kovács Albertet. Népiskolai politikájának alapelve az volt, hogy a népoktatás nem pusztán iskolai kérdés, hanem politikum is. Politikum különösen nálunk, a hol a nemzetiségi eszmék harczai között a népiskolának kell képviselnie a nemzeti eszmét és a magyar államhatalmat. Ezt fejtegette Nemzeti politika és Az oláh kérdés czímű tanulmányaiban és a kisdedóvásról és a tanítói fizetések kiegészítéséről szóló törvényjavaslatok tárgyalásánál is. A nemzetiségi törekvések lecsendesítésóre és leszerelésére Kovács Albert egyetlen módnak a magyar nemzeti iskolát ismerte. Ezért melegen üdvözölte a kisdedóvásról szóló törvényjavaslatot, mert az a felekezeti s igy legnagyobb részben nemzetiségi szempontoknak kevésbbé kedvez, mint egyéb közoktatási törvényeink. A tanítói fizetéskiegészitési törvényjavaslatnál is kiemelte a vitát a fizetésrendezés szűk keretéből és a nemzeti iskola nagyfontosságú kérdésének fejtegetésére terelte. Az állami oktatás hívének vallotta magát; mert nemzeti iskola nélkül nincs nemzeti politika. A nemzeti iskolának kell itt megteremteni azt a nemzeti erőt, a melyre a nemzeti politikát, mint szilárd alapra fel lehet építeni. Az állam tehát ám segélyezze a felekezeti iskolákat; de csak azon esetre, ha ezek nemzeti missziót teljesítenek és ha velők szemben kellőleg érvényesülhet az állam felügyeleti joga ós fegyelmi hatalma. Mert semmiesetre sem engedhető meg, hogy a nemzetiségi felekezetek iskolái a nemzet- és államellenes üzelmek melegágyai legyenek. Ha azért az iskolák legnagyobb részben felekezetiek maradnak is, s ha a fegyelmi jogot a felekezeti főhatóságok gyakorolják is, de egy dologban, az államellenes üzelmek esetében a fegyelmi jogot csakis az államnak a kezébe kell adni. Mert ez nem felekezeti ügy; nincs összefüggésben sem vallással, sem egyházzal, sem Krisztus tudományával, sem semmiféle dogmával, — hanem kizárólag állami s politikai tény. A javaslat részleteit illetőleg követelte a tanítói fizetésnek 800 koronában megállapítását és a 60 koro-