Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1905 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1905-02-26 / 9. szám

e betegség szanálásához. De az első feladat itt is az állam kormányáé. — Törvényhozásilag kell intézkedni, hogy a büntető törvény szigorúbban sújtsa azokat, a kik e bűnt elkövetik és adjon, felhatalmazást a falusi élet rendőrközegeinek: a jegyzőnek, a körorvosnak és a csendőrségnek arra, hogy e bűnt hivatalból üldözhessék. Az a félesztendő, a mivel a biróság eddig büntette e bún elkövetőit, nem is büntetés. Hisz lopásért is kap a gonosztevő fél esztendőt. Legyen csak egyszer valaki e bűn miatt pár esztendőre elmarasztalva, majd látni fogja mindenki, hogy több lesz a síró gyermek a parasztháznál s kevesebb lesz a gyermekgyilkos asszony. Most a törvény enyhe büntetéséből azt olvassa ki, hogy hiszen az állam sem törődik sokat e bűnnel. Legföllebb a tisztelendő úr túlbuzgóságból ostorozza őket érte. Könnyen rájöhetnek erre az okoskodásra, midőn látják, hogy sem a jegyző, sem az orvos, sőt magok a csendőrök sem üldözik Őket. Hacsak valaki rosszakaratból fel nem jelenti. Feljelentő pedig nem igen találkozik, mivel mindeniknek lelkét nyomja ugyanannak a bűnnek a tudata. így történik aztán, hogy majdnem nyíltan követik el e bűnt. Mindnyájan tudjuk, melyik menyecske mikor, kinek a segítségével szabadult meg terhétől. De nincs jogunk üldözni. Ezért kell első sorban a törvényhozást sürgetni meg arra, hogy e bűnt hivatalból üldözendő cselekménynek minősítse;

és az üldözésre már a jegyzőnek, az orvosnak és a csendőröknek jogot adjon. így ha egyházi és világi részről kezet kézbe téve, egész lelkiismeretességgel minden egyes tényező megteszi a maga kötelességét: akkor majd megszűnik e bűn folytatni nemzetirtó rettenetes munkáját; akkor a családi élet igaz boldogsága ismét beül a magyar családok tűzhelye mellé. Lesz talán gyermeksírás, de lesz gyermekkaczagás is ; lesz talán gond a gyermekek nevelésével, de lesz öröm is, ha a gyermekek karja szeretettel fonódik az édesanyák nyaka köré és édes csókra nyújtják mosolygó, beszédes ajkaikat. Akkor majd a magyar faj szaporodásáról, gyarapodásáról nem ily szomorú, hanem örvendetes képeket rajzolnak elibénk évről-évre a statisztika hideg számai. Módra Imre, reform, lelkész. ISKOLAÜGY. Kovács Albert mint kulturpolitikus. Folyó hó 4-én mult egy esztendeje, hogy Kovács Albert, a budapesti ref. theol. akadémia tudós tanára, a magyar birodalmi politika eszméjének lelkes előharczosa, a parlament egyik legkiválóbb kulturpolitikusa, a tanári és tanítói osztály erkölcsi és anyagi erejének leglelkesebb szószólója, visszaadta lelkét Teremtőjének. Közel elhunyta évfordulójához, folyó hó 18-án, előkelő helyen, a Magyar Paedagogiai Társaságban újította fel a nagy férfiú emlékezetét Körösi Henrik kir. tanfelügyelő, a ki, mint a társaság uj tagja, Kovács Albert kultúrpolitikájának ismertetésével foglalta el székét. A székfoglaló értekezés oly alapossággal, mélyreható felfogással rajzolta meg Kovács Albertet, mint kulturpolitikust, hogy arról nemcsak egyszerű tudomást kell vennünk, hanem kötelességünknek ismerjük vele részletesebben foglalkozni. A következőkben azért bő kivonatban ismertetjük Körösi Henrik székfoglaló értekezését. Kovács Albert — mondá a felolvasó — tervszerűen, szinte faragott kövekből építette fel a magyar nemzeti iskola templomát. A nemzeti eszmékért lelkesedett, mint politikus és mint publiczista, és ezen eszmék megvalósításáért küzdött az egyházban, az iskolában, a sajtóban és a parlamentben. A mikor 1881-ben képviselővé lett, mindjárt beválasztották a közoktatásügyi bizottságba, és abban, valamint a parlament plénumában csakhamar magára vonta alapos készültségével, érveléseinek erejével, önálló és minden ízében eredeti felfogásával minden párt figyelmét. Mint kulturpolitikus különösen az 1883. évi középiskolai, az 1891-iki kisdedóvási ós az 1893-iki tanítói fizetéskiegészítési törvények megalkotásánál ragyogtatta nagy szelleme fényét s érvényesítette tudományosan képzett, bámulatosan fegyelmezett elméje erejét. Kovács Albertnek, mint knlturpolitikusnak a működése a középiskolák és a népoktatásügy terén hagyott maga után feltűnő és el nem enyészhető nyomokat. A középiskolai oktatás rendezését czélzó törvényjavaslat 1883-ban már ötödször került a magyar képviselőházban tárgyalás alá. A javaslat a középiskolai oktatást magyar nemzeti alapra kívánta felépíteni; de rendelkezéseivel, ép úgy, mint most a népoktatási törvényjavaslat, felkeltette a nemzetiségek és az autonom felekezetek féltékenységét. Törvényerőre emelkedése főként attól függött, hogy a prot. képviselők az elérendő nagy állami czélok érdekében hajlandók-e az autonómiából bizonyos részeket feláldozni. S a nagy kérdések megoldásában Kovács Albert vezetett, határozottan kijelentve már a bizottsági, majd a plenáris tárgyalások folyamán, hogy ő az iskolai autonomia örve alatt nem keres módokat arra, hogy a visszaélések tovább is szabadon tenyészhessenek ; ellenkezőleg, alkalmat akar adni az államnak, hogy azokat megszüntethesse és a közművelődés színvonalát emelni képes legyen; de másfelől, erre irányuló buzgóságában nem is hajlandó az iskolák autonómiáját, azokban a részeiben, a melyekben az fentartandó, feláldozni az állam vagy az állam képviselője szeszélyének. A javaslat felett mondott képviselőházi beszédében erősen támadta ugyan a közoktatásügyi kormányt a miatt, hogy középiskolai törvényünk megalkotásánál nem tudott évtizedek óta a maga lábán járni, hanem külföldi törvényekből átvétellel igyekezett