Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1905 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1905-02-26 / 9. szám

illetőleg erzsébetvárosi rendes lelkészek felügyelete és ellenőrzése, közigazgatási és pénzügyi tekintetben pedig a IV. és IX. kerületi központi egyháztanács kormánya alatt maradna. A szabályszerű palástdíjak, a megszabott rendes lelkészségi és segédlelkészségi területek szerint, mindig és kötelezőleg az eljáró parókhiális rendes-, illetve a kihelyezett segédlelkészeket illetnék. A Kálvin-téri és józsefvárosi rendes lelkészek mellett egy-egy segédlelkész lenne tartandó; a bndai és erzsébetvárosi rendes lelkészek segítségére pedig segédlelkész-hitoktatók, esetleg a szükséghez képest állandósított hitoktatók volnának alkalmazandók, kiknek kirendelése és időnkénti beosztása a Kálvin-téri, mint központi egyház-tanács elnökségének jogköréhez tartoznék, a püspöki főfelügyelet és jóváhagyás fentartásával. A IX-ik kerületi főgimnázium, megtartván az anyaegyház 1905. évi költségvetésében részére biztosított alapítványok, tan- és beiratkozási díjak és segélyek befolyó jövedelmeit, továbbra is a Kálvin-téri központi egyház presbitériumának közvetlen felügyelete, illetőleg ellenőrzése és kormánya alá volna helyezendő. A mi pedig a vagyoni állapotot és a kezelést illeti, erre nézve az összes önálló ref. parókhiák és lelkészségek mindnyájan egy egységes és egyetemlegesjogi személyt képezve, ezentúl is, az anyaegyháznak folyó 1905. évi költségvetése szerint, együttesen vezetnék bevételeiket és kiadásaikat, a fennálló terhek és kölcsönök egyetemessége mellett, miután az ingatlan törzsvagyon el nem különíthető és fel nem osztható mindaddig, míg a jelenlegi terhek és tartozások letörlesztve nem lesznek. Ezen vagyoni és pénzügyi közösség egységessége és egyetemleges fennállása alatt az egyházi és állami főhatóságok és közegek minden olyan átiratai, értesítései és rendeletei, melyek vagyoni ügyekre vonatkoznak, a Kálvin-téri központi parókhia egyháztanácsa lelkészelnökének volnának kézbesítendők, s az e tárgybeli határozatok az összes parókhiák presbitériumainak egyházi és világi elnökeiből alkotandó tanácskozniánybari, az alárendelt egyes presbitériumok meghallgatása és megállapodása után, szótöbbséggel elintézendők. A mostani túlnépes anyaegyháztanács tagjainak, lakhelyeik szerint a szervezendő önálló parókhiákhoz való beosztása s újbóli megalakulása bizonyára nagyban előmozdítaná az egyházközségi tagok valláserkölcsi fejlődését s hitfelekezeti összetartását s megkönnyebbítené és sikeresebbé tenné a lelkészi gondozás gyakorlását, a mire pedig nagy súly fektetendő. A mostani anyaegyház telekkönyvezett tulajdonát képező összes ingatlanok jövőre a székesfővárosi egész reform, egyház közös és osztatlan tulajdonát képezendvén, azoknak bér- és haszonbérleti jövedelmei s az egyházi czélokra szolgáló pénzbeli alapítványok s jövedelmező értékpapírok kamatait — kivévén ha az ingatlanok tiszta jövedelmeinek, illetőleg a pénzbeli alapítványok és értékpapírok kamatainak egészben vagy részben meghatározott külön rendeltetése volna — jövőre is közösek maradnának, együttesen és osztatlanul kezeltetnének s az egységes és egyetemleges költségvetés fedezeti tárgyaiul szolgálnának. Az V-ik kerületi németajkú leányegyház kivételes állapotában továbbra is megmaradva, a mostani egyházközségi szabályzat illető pontjának rendelkezése alá esnék. A magyar országos református egyházi közalapot fentartó, gyarapító és kezelő egyetemes konvent, egyházi törvényeink 58. és 259. §-ait szeme előtt tartva, bizonyára be fogja látni, hogy székesfővárosunkban több önálló egyházközség alapítása már égető szükség, s hogy a közalapból nyújtandó nagyobb mérvű állandó segély magasztosabb hitfelekezeti s egyúttal nemzeti czélokra nem fordítható, mint fővárosi új egyházközségek alapítására s megfelelő templomok építésére és fentartására. De alapos az abbeli remény is, hogy a székesfőváros törvényhatósági bizottsága, mely már eddig is elismerést érdemlő méltányossággal viselkedett oly sok szükséggel küzdő ref. anyaegyházunk iránt, s mely épen napjainkban vállalta el egy másik szegénysorsú keresztyén fővárosi gyülekezet költséges patronátusát, nem fogná megvonni fokozott támogatását az újabban szervezett, tisztán magyar anyanyelvű s valóban magyar nemzeti elnevezést érdemlő ref. egyházközségtől. Tóth Lajos, egyliáztanácsos. Az egy-gyermekrendszer. A barsi ref. egyházmegye mozgalma élénk visszhangra kelt nálam is. Hiszen én is érek óta küzdök már ezen rettenetes bűn kiirtásán. Midőn azért olvastam ez egyházmegye lelkészi karának felhívását, boldog öröm érzése fogta el a szívemet, hogy végre egy testület veszi kezébe ez ügyet. Mert egyes ember egyedül, önerejére támaszkodva, magára hagyatva, csak ellenszenvet kelt, csak szelet vet és vihart arat annál a népnél, mely szívós makacssággal, mondhatnám, érthetetlen szeretettel ragaszkodik nemzetirtó rettenetes bűnéhez. Míg ha egy testület indítja meg az irtó háborút e bűn ellen: ez talán imponálni fog a népnek is és tettre sarkallja a társadalom azon rétegeit is, melyek eddig fatalisztikus közönyösséggel nézték a magyar faj lassú, de biztos pusztulását, s egyeseknek ez ellen folytatott hiú küzdelmét.