Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1905 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1905-02-19 / 8. szám

vezetésével, nagyobb (nyugdíjba a maga egészében betudható) fizetés mellett alkalmazott pályatársa ? Pedig az iskola vezetésén kivül szolgálja még egyházát s így közvetve a közerkölcsiséget is a kántori teendők hűséges teljesítésével. S ha még ezekhez hozzávesszük az ismétlő-iskola gondos ellátását, valamint társadalmi (ifjúsági egyesület; énekkar, olvasókör stb. létesítése s vezetése) egyéb misszióját: lehetetlen tisztelettel meg nem hajolnunk a hivatásukat híven betöltő ref. (falusi) kántortanítók előtt, a ldk pedig ma — nyugdíjellátás tekintetében — legmostohább gyermekei a magyar közoktatásügyi kormánynak. Hát ez tovább így nem maradhat. Ez égető bajon segíteni kell jóakarattal, a Zsinat közvetítése folytán minél előbb ; mert ez egyenesen nemzeti s emellett jól felfogott felekezeti érdek ! A megoldásnak két módja lehet. Az egyik: a kántortanítói összfizetésnek nyugdíjalapul leendő elfogadása; a másik ha a kormány, ettől idegenkednék : a tisztán tanítói jövedelem egészének s a közös kántortanítói javadalom felének államsegéllyel 1000; illetve 1400 koronára leendő kiegészítése, az ötödéves korpótlék összegén kivül. Az előbbi mód nemcsak kényelmesebb, de határozottan olcsóbb is volna ; mert, például, ha egy kántortanítónak összfizetése (a korpótlékot itt sem véve be a számításba) 1000 korona: úgy ez összeget nyugdijalapul elfogadván, hogy az az állami tanítók fizetési összegét elérje, csak 400 koronával kellene a kormánynak hozzájárulnia ; míg ellenben, ha az 1000 koronából csak — mondjuk pl — 600 korona lenne a nyugdíjalapul vehető fizetés : úgy a második mód alkalmazása esetén az állami hozzájárulás évi összege 400, illetve 800 korona lenne, a korpótlékösszeget természetesen itt is figyelmen kivül hagyva. Sürgősnek mondtam az eziránt való intézkedést azért, mert tapasztalom, hogy ref. tanítóink jobbjai, tehetségesebbjei, részint a jogos előléptetés biztos reményében, részint, hogy a fentebb vázolt nyugdíjügyi mizériáktól szabadulva a maguk és családjuk tisztességesebb s biztosabb megélhetését és jövőjét biztosíthassák : erősen megkezdték (s ki vehetné tőlük józan észszel rossz néven"?) az állami iskolák felé való gravitálást, s a mint tehetik, átmennek az állam szolgálatába. Ebből a szempontból vizsgálva most már e dolgot : a kántortanítók fizetésének, illetve nyugdíjigényügyének rendezése — mint már fentebb is hangsúlyoztam — nemcsak állami (nemzeti), hanem határozottan felekezeti érdek is. Felekezeti főhatóságainknak tehát jól felfogott érdeke, hogy ez irányban sürgősen hozandó határozataikkal, felterjesztéseikkel a közoktatásügyi kormánynál érdekünkben közbejárjanak. A politikusok az ország helyzetében erős változást várnak az immár befejezett ténnyé lett politikai fordulattól. Vajha ez a változás a jobb kornak lenne hajnalhasadása a ma még nagy részben nyomorgó felekezeti, különösen ref. tanítóságra nézve is! Jámbor Lajos, ref. kántortanító. TÁRCZA. A homilia tényezői. Tanári próba-előadás. Szükséges Isten igéjének és a prédikátor egyéniségének ezen egybeforrása, mert hiszen a prédikátor nemcsak hírnök, hanem tanúbizonyságtevő, mártír. Tanúbizonyságot csak arról tehetünk, a minek igazságáról magunk meg vagyunk győződve. Csak a mellett tanúskodhatunk, a mit magunk láttunk és hallottunk. A homiletika megtanít bennünket a magyarázás, bizonyítás különböző nemeire s megismerteti velünk az argumentáczió különböző módjait; ez mind jó és hasznos fegyver a homileta kezében, de egyre, a főargumentumra, semmiféle homiletika meg nem tanít bennünket, ezt nekünk kell a beszédhez adnunk, hogy úgy fejezzem ki magamat, a mi vérünkből kell hozzákevernünk: ez a mi tanúbizonyságunk, meggyőződésünk. Azt kell mondanunk nekünk, a mit Keresztelő János mondott mély meggyőződésből kifolyólag: Bizonyságot teszek róla, hogy Ez Istennek ama Báránya. A mi lelkesülésünk, elragadtatásunk, meggyőződésünk, szóval a mi Isten igéjétől áthatott egyéniségünk a legfőbb bizonyíték a mellett, a mit hirdetünk, a miről tanúbizonyságot teszünk. Es miután ilyen tanúbizonyságtétel a mi prédikálásunk, ennélfogva következik, hogy ennek pozitívnek kell lennie. Mert csak a pozitív, rendszeres igazságoknak van építő erejük. Tehát első sorban bennünk kell ezen igazságoknak egy rendszeres, szerves egésszé kialakulniok. A már bennünk is meglévő Isten igéjéből veszünk elő „ót és újat"; de hogy ezt tehessük, ezeknek nem szabad chaotikus rendetlenségben lenniök, hanem egy kis mikrokosmost kell bennünk alkotniok, a keresztyén építő igazságok összefüggő rendszerét. Erre nyújt segédkezet önöknek minden, a mit itt tanulnak, egyszóval: a theologia. A theologiát sokan lenézik, az agnosztikusok nem tartják tudománynak, mások szükségtelennek ítélik. De mi szükséges tudománynak tartjuk a theologiát ; mert ha tudomány és pedig hasznos tudomány az, a mely a gyíkokat, békákat vizsgálja és ezeket osztályozza: bizonyára van jogosultsága és haszna egy olyan tudománynak, a mely a lét legmagasabb problémáival foglalkozik és az ide vonatkozó történelmi, tapasztalati és lélektani igazságokat klasszifikálja. Csak ne feledjük, hogy semmiféle theol. tudás nem pótolja a hitnek hiányát az egyházi szónoknál; mert, hogy csak egy példát hozzak fel, mit ér, ha tudom, hogy Esaiás /