Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1904 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1904-11-27 / 48. szám

adta a magyar költészet remekeinek. Szülők, tanítók rendkívül hasznát vehetik a gyűjteménynek, mert azt találják meg benne, a mi a gyermek felfogó képességé­nek, kedély- és lelki világának legjobban megfelel. Égen és Földön. Hanusz István, a kecskeméti állami főreáliskola igazgatója, az Ég és Föld csudáiról írt minden sorában rendkívül érdekfeszítő könyvet. Komoly tudományos problémákat olyan világosan, olyan lebilincselő egyszerűséggel, olyan mulattatóan fejteget, hogy a legközönyösebb olvasó érdeklődését is felkelti. Akár lakóhelyünk földrajzi fekvéséről és ennek naptári következményeiről értekezik, akár földünk őstörténetét vagy a vizek körútját, a folyók életét, a Föld belső me­legét magyarázza: mindig megtalálja azokat a vonat­kozásokat, melyek közérdekűek és melyek fejtegetéseinek szinte elevenséget adnak. Előadását történeti adomákkal szövi át, úgy, hogy az inkább a kedélyes beszélgetés hatását teszi, semmint a komoly fejtegetését és az élő szó közvetlenségével hat a lélekre és elmére. Munkája nagyon alkalmas arra, hogy a természettudományok sze­retetét az olvasóközönség legszélesebb rétegeiben meg­gyökereztesse. Nyelvének gazdagsága, stílusának szem­léltető élénksége és fordulatossága, mély hatást tesz. A gyönyörű kiállítású, számos képpel illusztrált, 300 olda­las munka az Athenaeum kiadásában jelent meg és ára 5 korona. „Nótaujság" czím alatt életrevaló vállalat indult meg Klökner Ede budapesti zenemű - kiadónál. Csinos kiállítású füzetkékben a legdivatosabb magyar dalok jelennek meg, egy-egy füzetben két-két dal szöveggel és hangjegy-kottával. Most egyszerre 12 füzet jelent meg. A két két zeneszámot tartalmazó füzet ára '20 fillér. Havonta 4 új füzet jelenend meg, a melyeket zongorázó, énekes, hegedű vagy czimbalmot játszó egyaránt hasz­nálhat. Az állatok világa. Brehm hírneves könyvének magyar átdolgozásából dr. Bálint Sándor szerkesztésében megjelent a 142-dik füzet, mely befejezi a kígyók ismer­tetését és rátér a békák ismertetésére. A füzet a Légrádi-Testvérek kiadásában jelent meg s ára 80 fillér. EGYHÁZ. Személyi liirek. Kiss Áron tiszántúli püspök, az agg patriárka, f. hó 20-án töltötte be Isten kedvező kegyelméből, élete 90-dik esztendejét. A nevezetes napon a főiskola, az egyház, a város és a felekezetek méltó tisztelettel üdvözölték az ősz püspököt. A főiskola ének­kara este szerenád ot adott a püspök tiszteletére, a ki tisztelőit barátságos, családias vacsorára látta házánál. A sok jót kívánóhoz igaz tisztelettel csatlakozunk mi is és Istennek áldását kérjük az érdemekben megőszült hű szolga fejére ! Lelkészválasztások. A rédei ref. gyülekezet meg­hívás útján Jakab István segédlelkészt, — a nagy-eresei ref. gyülekezet Beregszászy Albert sztánai lelkészt, — az erzsébetvárosi ref. gyülekezet Szabó Miklós segédlel­kószt .választotta meg lelkipásztorává. Lelkészbeiktatás. Megyaszay Mihály, a felső-cser­nátoni ref. gyülekezet új lelkipásztora f. hó 13-án fog­lalta el hivatalát. A beiktatást Bodor Géza esperes végezte. Az erdélyi ref. egyházkerület értekezleti választ­mánya legutóbb tartott ülésében a lemondott Balogh Károly helyébe ideiglenesen Müller Bélát választotta meg pénztárnoknak; tudomásul vette Vajda Ferencz szerkesztőnek a „Vasárnap" cz. vallásos néplapról szóló jelentését és kimondotta, hogy ismételten is kísérletet tesz Rauvenhof egyháztörténeti művének kiadása iránt s megkeresi a kerületi értekezlet elnökségét a téli rnunka­programm megállapítása iránt. Vallásos estélyek. A zilahi ref gyülekezetben f. hó 2-án tartották meg a második téli vallásos estélyt. A progranimot gyülekezeti éneklés, imádság, vallásos sza­valatok és felolvasások alkották. Felolvastak : özv. Szi­lágyi Lászlóné a nők hivatásáról és evangeliomi mun­kásságáról és Ady Lajos gimnáziumi tanár a protestan­tizmus és a magyar irodalom viszonyáról. — Az oros­házai ev. egyházban advent első vasárnapján ismét kez­detüket veszik a szokásos vallásos estélyek. Ez ügyben a napokban volt értekezlet Kovács Andor lelkész elnök­lete alatt, melyen elhatározták, hogy az idén hat vallásos estélyt tartanak. A felolvasások sorát Kovács Andor lel­kész kezdi meg. A későbbi estélyeken a felolvasásokat a legjobb erők fogják tartani, kiknek szereplése már előre biztosítja az estélyek eddigi sikereit. A konvent világi tagjai figyelmébe. A főgondnok urak megbízásából gyűjtést indítottam dr. Matthews úr fogadtatására. A gyűjtés eredményéről s a gyűjtött ösz­szeg hovafordításáról szóló kimutatást dr. Darányi Ignácz főgondnok úrnak megmutattam s most a nyilvánosság előtt közlöm. Bevétel: 1. A konvent világi tagjainak adománya (gyűjtőív szerint) 214 kor. Kiadás: 1. Hitel­számla 122 kor. 90 fill.; 2. apró költségek (kocsi stb.) 5 kor. 10 fill.; 3. maradt s a szegények segélyezésére a Betliánia-egyletnek adatott 86 kor., összesen 214 kor. Budapest, 1904. nov. 22. Dr. Szabó Aladár, ref. theol. tanár. — Látta s rendben találta: Darányi Ignácz, a dunamelléki ev. ref. egyházkerület főgondnoka. Dr. Matthews, a presbiteri egyházak világszövet­ségének titkára, azon alkalomból, hogy hazánkba kül­detett a ref. zsinat üdvözlésére, okt. 11-én este a Kálvin-téri templomban beszédet tartott a ref. theol. ifjúság és számos érdeklődő előtt a protestáns egyházak körében szerzett tapasztalatairól; 13-án a skót ref. templomban prédikált; okt. 14-én a Lorántffy Zs.-egyesületben a keresztyén nőegyesületek feladatairól tartott hatásos elő­adást ; folyó hó 15-én a ref. ifjúsági egyesület helyi­ségében, Károly-körút 9. I. em. 30. tartott előadást a magyar keresztyén ifjúság hivatásáról; folyó hó 17- én pedig a Bethánia egylet szeretetvendégségén beszélt a skót iskola nagy termében. A derék angol lelkész való­ságos apostoli munkát végzett körünkben: sok életre­való magot vetett. Vajha a jó magok jó földbe estek volna, hogy termést lássunk belőlök! A hévízgyörki ev. ref. egyházközség f. hó 27-én tartja megújított templomának felszentelési ünnepélyét. Az imádságot Mády Lajos esperes, a predikácziót Arany Gusztáv péczeli lelkész tartja; úrvacsoraosztást Tokay István és Károsy Gyula, keresztelést Pálfy Károly lel­készek végeznek ; a templomépítés történetét Bárdy Pál hévízgyörki lelkész olvassa fel. Isten áldása legyen az ő házán! Templomavatás. Az abauj-tornai Alsó-Czécze ref. társegyháza f. hó 13-án avatta fel új templomát. A 120 lelket számláló kis gyülekezet tagjai minden erejüket megfeszítve és a felső-czéczei társegyház segedelmével emelték az Isten imádására szentelt hajlékot, szép bi­zonyságán annak, hogy nem veszett még ki egyszerű népünk közül a régi kálvinista áldozatkészség. A fel­avatást Ujj József egyházmegyei tanácsbiró végezte, a ki mellett még Hallgató János mérai, Gönczy Gábor vizsolyi és Hörcsi/c Lajos vilmányi lelkészek szolgáltak

Next

/
Thumbnails
Contents