Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1904 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1904-01-31 / 5. szám

róla. Az inquisitiót is a római katholikus vallás egységének és hozzáférhetetlenségének az érdeke hozta életre, s a legelőkelőbb spanyol családok dicsőségnek tartották, ha annak szolgálatába állhattak. S a mikor a spanyol nemzet a mórok elleni keresztes hadjárattal országát megtisztította, úgy gondolkozott, hogy ő reá nehezedik a feladat: a római katholikus hitnek egységét politikája egész súlyával, ha kell, fegyveres erővel kifelé is diadalra juttatni s gátat vetni a reformáczió eretnek törekvéseinek. És úgy látszik, nem hiába küzdöttek; mert első sorban a spanyol törekvések eredményezték, hogy a szomszéd országokban az evangeliumi mozgalom megakadt, Olasz-, Bajor-, és Lengyelországban s Ausztriában pedig csaknem elfojtatott. De azért Spanyolország még sem zárkózhatott el a reformáczió hatása elől. Németországból jutott ide is az új szellemi mozgalom, és Isten úgy akarta, hogy épen az egyik legnagyobb ellenség, V. Károly császár legyen az eszköz, a ki által a Szent írás az annyira elzárkózott országba közvetve utat találjon. Tudjuk, hogy V. Károly spanyol kiséreteinek tagjai közül többen az új tanokhoz csatlakoztak és hazájukba visszatérve, buzgó terjesztői lettek a reformátori eszméknek. Azt az erőt, a melylyel a hatalmas császár a reformácziót megtámadta, legnagyobb részben Spanyolország szolgáltatta, nem is gondolva arra, hogy ez által nyit utat a gyűlölt eretnekségnek az annyira féltett terület meghódítására. A német protestantizmusnak nem csekély oka volt irtózni a spanyol névtől, befolyástól és az elvakult zsoldosoktól; de semmivel sem volt kisebb a spanyol inquisitorok aggodalma az egyre jobban terjedő új tanok miatt. „Egy kegyes embernek — írja Pedro Malvenda — Németországon hat hónapot eltölteni annyi, mint másutt hat esztendőt; németek között élni valóságos kín a jó katholikus spanyolnak. Minden tartózkodás nélkül kijelentem, hogy a Németországban töltött hat nap alatt öregebb és őszebb lettem, mintha egyebütt éveket éltem volna át. Húsz év óta mást sem olvashat itt az ember, csak ezeknek az új doktoroknak az írásait". Daczára az inquisitío borzasztó intézkedéseinek, nemcsak gyújtó szikrák szálltak Németországból Spanyolország felé, hanem az isteni Ige tüze oly gyorsan futott át az összes provincziákon, hogy a hitnyomozó törvényszék csak a legkétségbeesettebb erőfeszítéssel tudta a mozgalmat útjában megállítani. A hódítást a reformáczió ellenségeinek is el kellett ismerni. „Ha az inquisitío idejében nem vet határt a prédikátorok működésének, — írja közülök egy — a protestantizmus futótűzként terjed el Spanyolországon, lévén az egész lakosság hajlandó az új tanok felvételére". Tán sehol sem volt annyi előkelő és művelt pártolója a reformácziónak, mint spanyol földön. „Az inquisitío foglyai Valladolidban, Sevillában és Toledóban mind előkelő személyiségek, a kiknek nevét most elhallgatom, hogy elődjeiknek becsületét és családjaiknak ragyogó hírnevét félrelépésük konstatálásával be ne mocskoljam. S ez előkelő foglyok annyian voltak, hogy ha a szükséges rendszabályok alkalmazásával csak két vagy három hónapot késnek, egész Spanyolországot lángba boríthatják", — mondja a pápás író, lllescas. Az első nyilvános protestáns autodafé lángja 1559 május 21-én, szentháromság vasárnapján emelkedett fel Valladolidban. Az áldozatok : Antoriio Herrezuelo tekintélyes ügyvéd és Francisco de Vivero Cazalla a Megváltóba vetett hittel bátran néztek szemébe a tűzhalálnak. Herrezuelot mindenki nagy szónoknak ismerte, s hogy nejét, a ki a borzasztó halál tudatában hitét megtagadta, rá ne beszélhesse a visszatérésre, száját felpeczkelték. De a tűzhalál borzalmai nem tudták megingatni az evangélium követőinek erős hitét. Számban, buzgóságban egyre gyarapodtak, úgyannyira, hogy ugyanezen év okóber 8-án újabb eretnek-égetést rendeztek megfélemlítésükre. Az áldozatok közül ki kell emelnünk a nagyhírű nemes Don Carlos de Sero-1, a ki a halálos ítéletet indokoló következő hitvallást tette. „A róm. kath. egyháznak évszázadok óta meghamisított tanaival szemben az evangélium tanítását ismertem el igaznak; ebben akarok meghalni, agyongyötrött testemet pedig a Jézus Krisztus szenvedésének emlegetésével s benne vetett hittel adom át az én Istenemnek". Jüan Perez, ez az előkelő és nagy képzettségű spanyol, a ki hosszabb ideig állott V. Károly szolgálatában, Strassburgba menekült az inquisitío üldözései elől, s nyugodtan élt evangeliumi hitének. Itt támadt lelkében a gondolat, hogy az élet kenyere után áhítozó honfitársai számára spanyol nyelvre fordítja a bibliát. Igen, de akad-e vállalkozó, a ki a tiltott árút élete koczkáztatásával is keresztül vigye a határon, melyet az inquisitío kémei árgus-szemekkel őriztek? Végre is szolgája, a kicsiny termetű, de annál nagyobb lelkierejű és eleven eszű Hernandez Julián vállalkozott a terv megvalósítására. Két nagy dupla fenekű hordót csináltatott, a belső részt :

J

bibliákkal, a külsőt jó franczia borokkal töltötte meg s addig ügyeskedett, míg a poroszlókat megtévesztve, kincsét szerencsésen Sevillába szállította és szétosztotta az evangéliumi keresztyének között, a kik úgy fogadták a bibliát, mint tikkadt föld az áldásthozó esőt. De visszatérő útjában foglyul esett. Egy kovács, a kinek a bibliát megmutatta, beárulta az inquisitío hóhérjainál. Börtönbe csukták, bilincsekbe verték, megpróbálták a kínzópad minden iszonyatos eszközével kicsikarni belőle hitsorsosainak kilétét. De ő nem felelt, némán tűrte a legborzasztóbb fájdalmakat, egy árva szó nem sok, annyi sem kelt az ajakán. Sőt mikor a kínzó kamarából a hosszú börtönfolyosókon át nyirkos czellája felé vezették, s látta a gondosan elrácsozott kis ablakokat, a melyek mögött evangeliumi társai szenvedtek, hogy azokat az ő ráfogott megtérésével el ne csábíthassák, saját szerzeményű kis győzedelmi dalokat énekelt a hit erejéről. Három évig tűrte a börtön szenvedéseit, akkor tűzhalálra ítélték. A kivégzés helyén beszélni kezdett társaihoz: „Kedves testvéreim, legyetek erősek, ne veszítsétek el reménységteket. Mert ez órában, mint a mi Urunk Jézus Krisztus bátor vitézeinek, vallást kell tennünk 0 róla és az O igazságáról. Legyünk meggyőződve, hogy 0 is vallást teend rólunk és minden mi ellenségeink felett örök mennyei diadalt készítend számunkra." Még tovább folytatta volna, de a hóhér száját felpeczkelte. Doktor Rodriguez, a híres eretnektérítő barát, abban a reményben, hogy rábeszéléssel sikerülni fog az áldozatot nyilvános visszatérésre bírnia, megengedte, hogy beszéljen. És Julián újra szólott. De nem tagadta meg hitét, sőt vallást téve az Ő Megváltójáról, messzehangzó, kemény szavakkal illette hóhérait. Rodriguez magából kikelve kiáltotta: „0 dicső Spanyolország, a ki legyőzöd a népeket és törvényeket diktálsz nekik, ily gyalázatos emberek akarnak téged hazugságokkal megtéveszteni ! Dobjátok a lángok martalékául!" Ez történt 1560 deczember 22-én. A nyilvános vértanuk számát szaporítják azok, a kik évek hosszú során át börtönben sínylődve, egyedül Istennek engedelmeskedve, lassan ölő, titkos martirhalállal végezték életüket. Ezek közül csak egyet nevezünk meg,