Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1904 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1904-10-23 / 43. szám

magyaros testtartásig kissé daczos kinézésű ember volt, a mint mondják. Halála 1868 április 10-én következett be. Pár évvel előbb már betegeskedett. Betegsége idején gyakran panaszolta-legbizalmasabb emberének, egyben háziorvosának, Barbás Józsefnek, hogy gazdasszonya, a kire szándékozott hagyni vagyonát, mód nélkül költekezik. Eladja, elzálogosítja legjobb ruháit s ékszereit, t. i. a sajátját, s boldog-boldogtalant traktál velők, s hogy nem tud belenyugodni abba a gondolatba, hogy ilyen könynyelmü kezek szórják szét keserves munkával szerzett vagyonát, Barabás dr. ajánlott egy kamatozóbb befektetést. Ráirányította figyelmét az akkor a kezdet nehézségeivel ugyan már megküzdött, de még mindig igen szegény gimnáziumunkra, a,melyben szegény tanulók még semmi ösztöndíjat nem kaptak, s tanárai is igen szegényes fizetést húztak. Elmondta, hogy ő maga is iskolai stipendiumok gyámolításával lett emberré, s még oly sok más ez országban. Az öreg Samu bácsi megértette a hű tanácsadó czélzatát. Visszaemlékezett az ő szegénységére. A kórágyon fekvő beteg lelki szemei előtt rendre vonultak fel ismerős gyermek arczok, a kik fázva, lyukas czipőkkel sietnek oda a nagy sarokházba a Kálvin-tér és Nyúl-utcza sarkára; átjárta szívét az a csudálatos melegség, mely gyermektelen emberek szívébe költözik, ha egy-egy kisded gondját felvehetik. Megédesítette szívét a reménység, hogy derék fiakat segít nevelni a hazának, talán olyanokat, kiknek társasága után úgy vágyott, olyanokat, kik mások, mint ő, de jók a maguk nemében s magyarok. Ez utóbbira nézve megnyugodott teljesen, ismerte a fajtáját. Es megírta végrendeletét,, s úgy írta meg, a mint elgondolta, Még azután sokáig élt. Végrendelete ott feküdt a hálószekrény fiókjában; de nem ért egy fabatkát sem, nem volt aláírva s hitelesítve. Április 9-én Barbás dr. látván, hogy a beteg végórája közelít, megkérdezte, vájjon hiteles-e a végrendelet ? S mikor megtudta, hogy nem: nagy nehezen meggyőzte-a beteget, hogy úgy a mint van, semmit sem ér a végrendelet. Majd ő hivat egy ügyvédet, a ki rendbehozza az egészet. A beteg azt mondta, hogy jó, nem bánja, de csak abban az esetben, ha valami jó kálvinista ügyvédet hozat, különben nem egyezik bele, mert fél, hogy megcsalják. Barbás dr. elhivatta Szőke János ügyvédet. Á szomszédból összeszedett a végrendelet láttamozásához akkor szükséges 5 tanút, s a végrendeletet a törvényes formába öntötték. Másnap reggel meghalt Szijj Sámuel. Végrendeletében * pesti házát és telkét a pesti reformált egyháznak hagyta, oly feltétellel, hogy azt adja el s a tőke kamatait Emminger Lujza házvezetőnő élvezze, 126 frt évi járulékot pedig Kovács Borbálának fizessen, míg élnek. E két nő halála után a tőke kamatait felerészben szegény, de múlhatatlanul szorgalmas és legfőképen jó erkölcsű fiúk kapják, és pedig egy-egy tanuló legalább 100 frtot; a kamatok másik fele a tanárok fizetésének emelésére fordítassék, hogy így minél alaposabban képzett tanárokat nyerhessen iskolánk. A házon sok teher volt, a haszonélvezetet biró, Emminger Lujzával egyezség köttetett, a melynek alapján a kir. törvényszék, még inkább a királyi táblí^ a felterjesztett ügyben a végrendelet tartalmától s a tényállástól lényegesen elütő ítéletet hozott. A telek és ház átírása ez ítélet értelmében történt a pesti egyházra. Az ítélet sérelmes volta a nyolczvanas évek elején * Lásd Farkas József: „A pesti ref. egyház története" cz. munkában. volt érezhető, a mikor az egyháznak új gimn. épületről kellett gondoskodni. Többszöri tanácskozás után az alapítvány jogügyi viszonyainak rendezhetése czéljából az egyháztanács a kerülethez fordult, mely szakértőkből egy bizottságot nevezett ki. Ezen bizottság terve alapján végre az egyházkerület, mint a melynek jog- és hatáskörébe tartozik az egyházi alapítványok feletti főfelügyelet és rendelkezés, 1885. szeptemberében végérvényesen döntött ez ügyben. Az egyház ekkor, szabad rendelkezése alá jutván a Szijj-féle telek, ott óhajtotta felépíteni új gimnáziumát. El is készítették már a terveket, midőn a város díj nélkül felajánlotta a jelenlegi telket, mit örömmel fogadott a nehéz pénzügyi viszonyokkal kiizdő egyház, s bár belátták többen, hogy a Szijj - féle telek, kibővítve a szomszédtelekkel, sokkal alkalmasabb s kivált területe nagyságánál fogva megfelelőbb volna iskola építésre, mégis a kényszerítő pénzügyi viszonyok hatása folytán, gazdálkodási szempontból, az egyház elejtette a régi tervet; s a telket s házat eladta Csávolszky Lajosnak 65,000 forintért, melyet az új iskolába beépített. Természetesen, a végrendelkező intézkedése sértetlenül maradt, a mennyiben az egyház a terhek s más költségek levonása után maradt tulajdonképi alapítványi összeget: 32,304 forintot kiegészítette 33,000 forintra s ezt Kálvintéri telkére s épületeire bekebeleztette: az ezen összeg után esedékes 6%-°s

kamat felerésze, vagyis 995 forint pedig az 1883/84. iskolai év óta a végrendelet kívánsága szerint 10 ifjúnak osztatik ki ösztöndíjképen. A kamatok másik fele — úgy hiszem, mert ebben „A pesti egyház története" cz. munka nem igazít el — a tőkéhez csatoltatik s évről-évre több kamatot hajt a tanárok fizetésének jobbítására. Tisztelt Közönség! Valami felemelő, szívet melegítő, munkára serkentő foglalkozás a budapesti reform, főgimnázium történetét olvasni. Szemmel kisérni, hogy készülnek el az első sejtek, hogy telíttetnek meg mézzel, mint nő a kaptár; hogy szaporodnak s forgolódnak a munkások, élükön a fáradhatatlan vezérrel; de talán a legkedvesebb látvány nézni az öreg Samu bácsit, ezt a gombos dolmányú, magyaros külsejű, magyaros lelkű iparost tajtékpipájával, a mint megjelenik évenként a mi kicsiny köztársaságunk munkás népe között, két kezében 10—10 százassal, e nemben mint első, hozván a szegényeknek, de jó reménységűeknek, és ismét a jó igyekezetűeknek, de megterhelteknek az ő sáfárkodásának gyümölcseit, szívében ez alázatos gondolattal: „A gazdag és a szegény összetalálkoznak, mindkettőt pedig az Úr szerzé". Péld. XXII 2. Nem közénk való volna, mondám beszédem elején. S ismétlem most. A világ nagyot változott azóta. Mesterek, kik hajdan Miskolczon, Debreczenben, Pápán, Nagy-Enyeden és sok másutt táplálták a szegény diákokat, kivesztek. A kik helyüket betöltik, vagy nyomorral küzdenek, s szegény diákból lett nagy uraktól várnak és hiába várnak, vagy igen nagy urak, útjaik nem igen hozzák össze éhes diákokkal. De ti kedves ifjak! kik élvezitek vagy élvezni fogjátok a Szijj-féle ösztöndíjakat, értsétek meg az idők fordulását, s abból a tőkéből, mit a volt asztaloslegény segítségével szereztetek, iparkodjatok visszafizetni valamit azoknak, kik az Ő rendjébe tartoznának, de rég kisodorták abból egyfelől a kevélyek, másfelől a hamis próféták, a kik gondjaikba veszik ugyan az iparos ifjakat, de romlásba viszik őket. Fizessétek vissza azzal, a mivel bírtok, -— szerezzétek meg, ha még nem bírjátok, — szellemi és erkölcsi javakkal, a miket mindenkor szeretettel vigyetek kérges