Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1904 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1904-08-14 / 33. szám

legyenek s mint ilyenek a lelkészi özvegy-árva gyámtárba rendes tagokul felvétessenek. Az előbbit a kovent 18S6-ban biztosította, is — ez utóbbi nincs még elintézve. Az egyház az itteni hatóságokkal szemben pedig úgy védheti meg a maga érdekeit, ha biztosítja a maga számára a lelkészek kibocsátásának a jogát. Többet ennél sohase kértünk. Ha valaki kérte, kérhette saját nevében, de nem mindannyiunkéban. Mi mindaddig, a míg olyan feltételeket nem kötnek egyházaink a segélyhez, a melyek magyarságunkat s egyszerű kálvinista felfogásunkat veszélyeztetnék, a segélyt elfogadhatónak tartjuk s nem tartjuk szükségesnek, hogy a szegény magyar református egyház reánk fordítsa filléreit. Van egy tér, a hol segélyre van szükség. Ez a gyermekek magyar nyelvű tanítása. De erről közelebb bővebben. Pittsburg, 1904. júl. 12. Kalassay Sándor, ev. ref. lelkész. Kálvin-korabeli iskolák és Cordier, Sok volt mindenkor az iskolák ellen a panasz, úgy hogy szinte azt mondhatjuk, hogy olyan tanintézet, a mely minden igényt kielégít, a mellyel mindenki megvan elégedve, nincsen. Az iskoláknak, hogy czéljaiknak megfelelhessenek, hogy sikerrel taníthassanak és első sorban nevelhessenek, nem épen könnyen előállítható előfeltételei vannak. Az anyagiakról nem is szólva, már magának a minden tekintetben megfelelő s egy nép, egy ország sajátos belső és külső viszonyaihoz, igényeihez, tehetségeihez szabott tantervnek összeállítása is nagy feladat, de még nehezebb a kivitel Mert a kivitelhez olyan két tényezőre van szükség, a mely ha nincsen meg, többé-kevésbbé veszélyezteti a czél elérését, e két tényező pedig a rátermett tanító és a rátermett tanuló. A hiányosság akár itt, akár ott a nevelési és tanítási eredményben mutatkozik, pedig együttvéve csak egy intézetben is mily nagy különfólesége egyesül az egyéni hajlamoknak, képességeknek és gyöngeségeknek. Itt-ott mindig van pótolni, a biráló szempontjából pedig felpanaszolni való. A Kálvin-korabeli franczia iskolák ellen tengernyi a panasz: haszontalan ismeretekkel tömik meg az ifjak fejét, a mit a tanulók nagynehezen megtanulnak, sem tudják jól, a gyarló tanításnál az iskolák nevelése még gyarlóbb stb. Ha az okok után keresünk, könnyű rájönni, hogy a felsorolt hibák túlnyomóan oly hiányból eredtek, a melyet pótolni a legnehezebb : kevés volt a rátermett tanító, kevés a hivatásos tanuló. Ott van maga a párisi egyetem: az Erasmusok, a Rabelais-k, a Montaigne-k gúnyjainak tárgya. Tschudi pl. 1518 körül ezen egyetemről írva, kiemeli, hogy a franczia ifjúság sötétségben van; a tanárok előadásain a szofisztika, „ez a gonosz állat, vagyis inkább pestis" grasszál. A tudásnak fitogtatása, a nyakatekert okoskodás foglal helyet mindenütt, még az imádságban is, ,,mintha érveléseikkel az Istent is sarokba akarnák szorítani".* Dryander igen jellemző levélben írja le, milyen csalódás várt reá, midőn annyi * Doumarque „Vie Calv." I. 52. várakozás és tanulás után végre átlépte az egyetem küszöbét, a mikor szemtől-szembe meglátta ott a nagy tudatlanságot, a gőgöt és az üres arrogancziát. Keservesen szomorkodik csalódásán. A diákok száma roppant nagy, de nagy közöttük a züllött alakok száma; úgy látszik — így szól a többi között, — mintha az egész világ szemétje itt gyűlne össze. Nyoma sincsen a törekvésnek, nyoma sincsen a szabad emberhez illő erkölcsnek. A kollégiumi (gimnáziumi) élet többé-kevésbbé hasonló képet nyújt. A különböző vidékekről összesereglett diákság nagyrészt kevés neveltséget és még kevesebb szorgalmat hozott magával; az éretlen és nem ritkán aljas diák-stikklik napirenden vannak. RabelaisPamorge-je, a ki örökké holmi hitvány dolgon töri a fejét és a fő virtust az impertinens magaviseletben találja, minden túlzása mellett is a kor diákéletének hű képe. Es a paedagogusok? Oh a paedagogusok ismernek egy orvosságot, alkalmazzák is, habár mint sokan gondolják közülök, még sem kellő eréllyel — és ez az orvosság a pálcza. 1544-ben az egyetemi rektor is pl. igen ajánlja a mesterek figyelmébe ezt a különben nem ismeretlen szemléltető eszközt. Minő iskolai életet teremtett egyrészről a nagy részben vásott diáksereg, másrészről a szenvedélyes (tehát igazságtalan) büntetés — azt elképzelni szinte lehetetlen. íme az Üdvözítő megjelenése után XV száz év mult el s a nevelési elvek nagyjában ilyenek voltak még Európa egyik legműveltebb országában is. Hogyan, hát nem ismerték a tanítók a nagy tanítót, a ki példájával megmutatta, hogy a tanításnak titka a szeretet és türelem ? Oh, talán sohasem imádkoztatták annyit az ifjúságot, talán sohasem hajtották végre annyi szigorral a vallási gyakorlatokat, mint azon évtizedekben, melyek a reformácziót megelőzték, de ezek merőben külső cselekedetek voltak — az evangelium lelke távol lévén, a külsőségek a lelkek nemesítésére hatást nem gyakoroltak. Igen jellemző az, a mit a nagy reformátorok egyik kortársa, Erasmus, erről ír; legyen szabad egy-két szót tőle idéznünk : „Harmincz év előtt — úgymond — egy párisi kollégiumban tanultam. Annyit imádkoztak ott, hogy már a falak is szinte impregnálva voltak imádsággal és én azért mégsem hoztam onnan mást magammal, mint sivár kedélyt és temérdek — bolhát... A tanulás oly nehéz volt, hogy néhány ifjú megőrült, megvakult. A bíinte téseket, a melyek ütlegekből állottak — keményen kiszolgáltatták". Kétségtelen, hogy sokkal többet lehetne mondani még a Kálvin-korabeli nevelésről, tanításról és a Kálvinkorabeli diákéletről, sőt annak, a ki valamikor teljes rajzát fogja adni reformátorunk gyermek- és ifjúkorának, részletesen fel kell dolgoznia az idevonatkozó adatokat, de kétségtelen másrészről az is, hogy az érintett egy-két vonás is némi tájékoztatást nyújt arra nézve, minők voltak az iskolák akkor, midőn Kálvin iskoláit megkezdette. A kis János 14 éves koráig otthon Noyonban tanult; ott édesanyja, a mintaszerű, áldott lelkű hölgy közelében, a Gabona-tér mellett fekvő atyai házban töltötte a gyermekéveket, a melyekre később sok szenvedései között annyi szeretettel visszagondolt, az éveket, a melyeknek emléke elkísérte őt egészen a sírig Kálvin Jánosnak atyai nagybátyja, Richárd, tudvalevőleg Párisban lakott; nála helyezte el az apa a fiút, s miután Kálvin Richárd lakásához legközelebb a La Marche nevű kollégium esett volt ebbe íratták be a serdülő gyermeket. A Gondviselés különös kegyelméből a fogékony ifjú a középiskolának küszöbén, akkor, midőn a nevelés álta-