Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1904 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1904-01-17 / 3. szám

gálati idejük, nyugdíj- és gyámintózeti igényeik beszámíttatnának, illetőleg biztosíttatnának. Mindkét említett egyházzal megegyezésre lehet jutni a tekintetben is, hogy a kebelükben élő református magyar egyházközségek nemzeti és felekezeti sajátosságaikat megtarthassák; a lelkészek egymás között, «közös érdekeik istápolására, szoros kapcsolatba egyesülhessenek, úgy a két egyház kebelén belől külön-külön, mint azokon kivül együttesen. Megegyezésre lehetne jutni arra nézve is, hogy a két egyh az a magyarok között végzendő missziót egy közös, vagy kölcsönös szervre bízza; hogy a missziói superintendensek mellett legyen egy-egy alkalmatos magyar lelkész, quasi segécl-superintendens, a kinek tanácsával a misszió vezettessék, fejlesztessék. Hiszen maga a presbiteriánus egyház is felvetette már a gondolatot, hogy a magyarok között a különböző egyházak által végzett misszió egyöntetű vezetését a Board of Home-Mission-ra kellene bízni és a presbiteri szövetség legközelebb tartandó liverpooli nagygyűlésén ezt indítványozni is fogja. Az ilyen egyesség, melyet testvéregyházakkal kötünk, soha sem fog megcsalni bennünket. Érdekeink becsületes és hathatós védelemre fognak találni, és oly ügyekben is, a hol mi magunkra hagyatva, tehetetlenek volnánk, sikereket fogunk látni. A miket különben diplomácziai úton sem tudnánk rendbehozni, a testvéri egyetértés által a lehető legjobban fognak eligazítani. Szükségesnek látom, hogy a fent vázolt megegyezést mindkét egyházzal létre kell hoznunk. Az a presbiteriánus egyház, melyet hozzánk intézett levelükben egyes Amerikában élő atyafiak ((szektának)) neveznek, a föld kerekségének leghatalmasabb és legtiszteletreméltóbb református egyháza. Anyagilag is sokkal erősebb, mint az ú. n. «német» református egyház. Támasza, segítsége azért hathatósabb. Ezenkívül, az én egyéni meggyőződésem szerint, hozzánk valamicskével közelebb is áll. mint a másik. Az ellene felhordott vádak egy része valótlanság, más része pedig semmit mondó. Nem szabad azt sem felejtenünk, hogy a presbiteriánus egyház akkor is folytatja misszióját a református magyarok között, ha mi vele az érülközést és megegyezést kerüljük. Azt pedig senki sem állíthatja, hogy az ily módon folytatott működés nekünk hasznunkra válhatnék és kárát nem vallanánk. Egyetlenegy, súlyosnak látszó kifogást hallottam, bár eddig még igazolva nem láttam, a presbiteri egyház ellen. Ez pedig az, hogy erősen angolosít. De ez a kifogás is csak látszólag súlyos. Nem angolosít inkább, mint a hogy germanizál a német református egyház, melyhez ez idő szerint híveink többsége tartozik. Hogy az angolosítás nem valami vehemens, azt nyilván mutatja az a törekvése, hogy a magyarok számára Magyarországból lelkészeket kér. Ez nem az angolosítás útja. Angolosít maga az amerikai társadalom. És bármely egyházhoz tartozzék vagy csatlakozzék is a kivándorolt magyar, német, tót, cseh, talián stb., ha Amerikában marad, akkor fia, leánya, de unokája mindenesetre már ánglius lesz. Nincs mód, nincs hatalom, mely ettől a sorstól a bevándorlott utódait megmentse. Ha még magyar iskoláink volnának is, ezek is csak igen kis területen működhetnének és itt is csak az első nemzedék egy részét menthetnék meg nemzetünknek. Czélt tévesztett törekvésnek tartom azt, ha mi a kivándorlottak második, harmadik ivadékát még mindig magyar nyelvű, magyarul érző, az ccitt élned, halnod kell® eszméiért lelkesülő hazafiakká reméljük nevelni. Törekvésünk legfőbb tárgyául azt látom, hogy a kivándorlottak maguk lelki gondozásban részesüljenek, ők és gyermekeik magyar szellem' ben neveltessenek, az amerikai chaotikus élet zűrzavarában erkölcsileg és gazdaságilag istápoltassanak, erősíttessenek és hazatérésre bírassanak. Ezekre megadja nekünk a presbiteriánus egyház is az utakat-módokat, a segítőjobbot. Oktalanság volna tőlünk azt elvetni magunktól. Sőt — hallottam, de biztosan nem tudom — a presbiteriánus egyház Clevelandban a római katholikus magyarok számára iskolát is épített és ha ez való, akkor többet tesz érettünk, nemzetiségünkért, mint a mennyit egy tőlünk fajilag idegen egyháztól álmainkban is remélhetnénk. De nem is az a fő, hanem az, hogy lehetővé teszi a kivándorolt nemzedéknek, a kinek a visszatérésére a legtöbb remény lehet, a megtartását. Ezért ajánlom én, hogy a presbiteriánus egyházzal épen úgy kezet kell fognunk, mint a református egyházzal. A miket pedig a fentebbiekben elmondottam, azokat a többször említett két egyház hitelveinek, szervezetének, zsinati jegyzőkönyveinek lelkiismeretes átolvasgatása, az átolvasottak megfontolása, a kapott értesülések gondos meghányása-vetése, a külföldi viszonylatok figyelembe vétele után mondottam. Ajánlom azokat az olvasóknak, de különösen az intézkedésre hivatottaknak nagybecsű figyelmébe. Kolozsvár. Pokoly József.