Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1904 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1904-04-24 / 17. szám

mával jutalomkönyvül ajándékozta nekik — mint szorgalmasaknak — az egyház. Munkám tehát óriási nehéz volt az énektanításban, mert még az V—Yl-ik osztályokban is táblára kellett írnom az énekszöveget, honnan a növendékek irkába vezették be, s így tanulták. Miután 40—45 dallamot jól begyakoroltam, szigorúan elrendeltük a vasárnapi templombajárást. Már nem ketten énekeltünk, mert a múzsafiak kedves csengésű éneke töltötte be templomunk légürét. De sajnos, nem tartott sokáig az örömöm, mert a mint az iskolai kötelezettségeiknek eleget tettek növendékeink, daczára, hogy megigértettem velük, hogy ha nagyok lesznek is, énekelnek az Isten házában; mintha éneklőképességüket elveszítették volna, azok, kik az életbe kiléptek, egy árva hangot sem énekeltek többé a templomban. Kutattam, kerestem az okát és ha találkoztam velük, gyengéden szemükre hánytam Ígéretük be nem váltását. Feleletül kérdésemre ezt nyertem: „Hát instálom, szégyenlünk énekelni, mert kinevetnek bennünket a nagyoku

. Szabad időm volt elég, rászántam tehát magamat; utána néztem, ha vájjon van-e még gyülekezetünk kiilöncz szokásaihoz hasonló gyülekezet? Szomorúan tapasztaltam, hogy igenis van, de — hála legyen Istennek — nem sok. Érdeklődő vizsgálódásom közben örömmel tapasztaltam, hogy Erdélyben az ily közönyös gyülekezetek mellett túlnyomó számmal vannak olyan derék gyülekezetek is, a melyek nem elégedve meg énekeskönyvük tartalmával, éneklést szomjúhozó lelkük késztetésére megszerezték a mi jelenlegi zsoltárunkat, melyből minden csillagos éneket használnak istentiszteletek alkalmával; sőt olyan gyülekezetet is találtam, a melyik kevés dallama miatt mellőzte az erdélyi énekeskönyvet és a mi zsoltárunkat vette használatba. Széleskörű ismeretségem azon meggyőződésre juttatott, hogy erdélyi kollegáim között átlag véve sokkal több az orgonázásban gyenge képzettségű, mint a jó orgonista, mig a magyarországi kartársak között inkább vannak kiválóbbak. Ez esetben is tehát a hátramaradás főokát az énekesbe felvett csekély dallamnak tulajdonítom. Nagyon természetes is. 40 — 50 dallam közül, mondjuk, 15—20 dallam nyeri meg az illető érdeklődő figyelmét, s ezek ösztönzik az orgonán való betanulásra. Ezt a pár éneket örömmel gyakorolja be, mely azonban nem elég arra, hogy kiképezze magát s a kellő technikai ügyességet megszerezze. Több dallam közül több kedves melódia ragadja meg figyelmét, s teszi érdeklődővé az egyházi zene iránt. Hogy az ő 56 dallamuk mennyire nem keltette fel erdélyi kántoraink érdeklődését a zeneiigy iránt, azt az a tény is mutatja, hogy Erdélyben ez ideig még egyetlen egy kántor sem akadt, a ki chorál-könyvet készített volna a templomi énekeskönyvhöz, miként nálunk Sz. Nagy K. ós Szügyi J. kartársaink. Igaz, hogy az 1850-es évek elején adott volt ki egy nyugalmazott hivatalnok: Bothos István, „zenét műkedvelő" egy karénekest, mely „Lú"-kotta czímen maiglan is szerepet játszik, illetve sok énekvezér által használtatik. Később Sz. Nagy Károly adott ki számukra chorál-könyvet, s majd az 1890-es évek elején Borsai Samu képezdei zenetanár; de hallatlan dolog, csudák-csudáj összhangzattan teljes ismeretével készített eme két chorál-könyv nem nyert népszerűséget Bothos „Lú"-kottájával szemben. Torontálvásárhely. ifj. Györe Dániel, ref. orgonista. Lelkészi értekezlet Baranyában. A felső-baranyai ev. ref. egyházmegyének „Siklósvidéki lelkészi köre" f. hó 14-én délelőtt tartotta értekezletét Siklóson az úri kaszinó helyiségeiben. Tizennyolcz lelkész, két tanácsbiró s egy tanító jelent meg az értekezleten. Az ülést ima után Iványos Soma, nagyharsánvi lelkész, értekezleti elnök, tartalmas beszéddel nyitotta meg. Beszédében kiterjeszkedett a napi egyházügyi kérdésekre, melyek közt az 1848: XX. t.-cz. kivül különös fontosságúnak mondotta a liturgia egységesítésének és a próba-énekeskönyv bírálatának kérdéseit, s kívánatosnak tartja a velők való beható foglalkozást. Az énekeskönyv ügyéről Borsos István drávaszerdahelyi lelkész tartott tartalmi és alaki tekintetben jól átgondolt és kidolgozott fölolvasást. Előre kijelentette, hogy a próba-énekeskönyvnek nem pusztán érdemeivel, hanem kiváltképen hibáival óhajt foglalkozni. Tüzetes, egész a legapróbb részletekig birálat alá veszi — a nézete szerint — hibás átdolgozású énekeket; összehasonlít, példákkal világosít, érvényesíti a logika követelményeit, s végre arra az eredményre jut, hogy a próbaénekeskönyvet jelen állapotában elfogadni nem lehet, hanem ennek fölhasználásával a régi énekeskönyv újra átdolgozandó. Indokolja ezt a javaslatát azzal, hogy az átdolgozás sok helyen hitczikkeinkbe ütköző értelmet csempészett a szövegbe, máshol a világosság rovására dolgozott. Több helyen kivetkőztette az eredetit költőiségébol és fülsértően rosz hangzatot teremtett. Egyszóval javítás helyett rontott. Továbbá sokat kihagyott legszebb énekeink és dallamaink közül. Többek közt elhagyta vagy megbontotta gyönyörű katekizmusi énekeinket stb. Az értekezlet köszönettel fogadta a tartalmas fölolvasást ; annak pontjait helyeseknek találta, s elhatározta, hogy ilyen értelemben javaslatot terjeszt az egyházmegyei közgyűlés elé s annak elfogadását kéri. A liturgia egységesítésének tárgyával Lukácsy Imre, diósviszlói lelkész foglalkozott. Az egységesítést szükségesnek mondja; mert úgy a láthatatlan, mint a látható egyház lényegéből önként foly az egység gondolata. A ker. egyháznak, lényege szerint, három tulajdonsága van: a szentség, egység és közönségesség. Mindeniknek kifejezésére szervek szükségesek. A három tulajdonság közül az egységet — prot. értelemben — a liturgia fejezi ki. Ha tehát ez szétfolyó, bizonytalan, úgy az egyház lényegi tulajdona homályosodik el. A liturgia egységesítése tehát e miatt szükséges. Más kérdés alá esik azonban az egységesítés tartalma és alakja. Meddig mehetünk az uniformizálással? Ennek meghatározása rendkívül nagy meggondolást, hosszas tanulmányt és türelmes elbánást igényel. Megfontolatlan reform a legnagyobb bajokat idézheti elő. Először meg kell határozni az elvi tartalmat s csak úgy mehetünk ennek formai kidolgozásába. Egy azonban teljesen világos, hogy t. i. liturgiánkba nagyobb és mélyebb bibliaszerűséget kell belevinni, és a lelkiismereti szabadságot épségben tartani, úgy, a mint azt reformátoraink megépítették. Az értekezlet helyesléssel fogadta a kifejtett főbb elveket, s fölkérte Lukácsy Imrét, hogy a nyári egyházmegyei gyűlésig készítsen egy, a liturgia egységesítésére vonatkozó részletes munkálatot, hogy ennek alapján az egyházmegyei közgyűlés is álláspontot foglalhasson e fontos kérdésben. Néhány vallásügyi sérelem is szőnyegre került. Panaszkodik a lelkészi kar több tagja, hogy bűnbánati hetekben, sőt a nagy hétben is sok helyen zajos zenével