Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1904 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1904-04-03 / 14. szám

kórusi gyermekeknek legtöbbszőr sivító rikácsolásával fűszerezett éneklést hallunk-e, avagy az alkalom magasztosságának, a czél istenes voltának megfelelő-e az ének és éneklés szépsége. Elengedhetetlen kötelesség, hogy az újabb nemzedék az ütemesebb és szebb modorií éneklésre, a leendő tanítók pedig a képezdékben a művésziesebb énekre és zenére különös szigorral taníttassanak. Nem mindegy a gyenge emberi szívnek, ha durván összerótt, pókhálós, fehérre mázolt falú, poros, piszkos, egész formájában durva, sivár templomban igyekszik erős hite buzdulásával elűzni az akadályozó hatásokat; avagy ha a menny tisztaságát és dicsőségét, szépségét látjuk visszatükröződve egy egyszerűen, de fenségesen díszített templomban, mint a mennyország kapujában. Nem mindegy a gyenge emberi léleknek, ha a lelkészi funkczió mindvégig csak száraz tanító elemen vezet keresztül, egy hosszú (s talán hiányos, avagy nem ritkán a hit dolgait kerülgető, vagy csűrő-csavaró) beszédben (rövid textusban) és épen olyan hosszú és unalmas doktrinár imában, vagy ha az egész istentiszteletben, különösen pedig a lelkész funkcziójában rövidebb, lelkesebb részleteket sezeknek változatosabb összeállítását, még az elmondás helyét is illetőleg bizonyos megkülönböztetéseket (szószék, úrasztala, evangélikusoknál oltár) közben-közben fölváltva a gyülekezet és énekkar visszhangzó énekét hallgatja a sokszor fáratag, erőtlen lélek. E változatosabb, szebb s így könnyedébb liturgiái alakzatokat láthatjuk vagy tanulmányozhatjuk különösen külföldi református s főleg evangel. atyánkfiainál. Ez utóbbiaknál zenésített liturgikus részletek is vannak. Igazán evangeliomi tartalommal, a hit igazságaival, a szív buzdításaival aztán nemcsak tanítjuk, hanem építjük is a gyülekezeteket. A mi az evangeliumi felbuzdítást szolgálja, az semmiesetre sem lehet evangeliumellenes, legyen az beszéd, ének, zene vagy bármi mérsékelt külső hatás a lélekre. Merő dacz és túlságba vitt princzipium azon állítás, hogy dobjuk el mindazt, a mi nincs a bibliában. Akkor sok mindent el kellene dobnunk, de a mit még a legnyakasabbak is, a változott viszonyokhoz mérten, jónak láttak és elfogadtak; mert a leghiggadtabbak s józanabbak belátták s mindinkább be fogják látni az idők fejlődésével együtt, hogy a keresztyénség különböző alakzatai a túlzásba ment reakcziók miatt valósággal barbárságot követtek el a psychologicusaestheticus természetes követelményekkel szemben. Elszámították magukat az emberrel kitörülhetlenül veleszületett, egyenesen Isten által beléje oltott kívánalmakra nézve. Hát az igazság gyémántja nem méltó arra, hogy durva keret helyett megillető dicsőséges öltözetben mutassuk elő? Ki merne, ki akarna bölcsebb lenni Isten nél, ki a szépnek, a dicsőnek annyi ezer változatát festette az égboltozatra, a föld kebelére adván a tápláló hasznos magvak mellé a szív gyönyörűségére pompázó virágokat, szétömlő drága illatot, a madarak s általában a teremtmények édes zengését, csengését. Ezek a külső formák a vallásos érzelmek szolgálatában csak mintegy járulék, megfelelő keret legyenek, a melyben úgy az észre, mint a szívre való hatást főként az Isten igéje eszközölje. Ámde mi az Isten igéje? Az-e, a mit a lelkész sokszor gyarló, téveteg egyénisége szűrőjén át hirdet Isten igéjéről? Nemde első sorban El Z^ cl mit Isten maga hirdet az ő szent könyvében ? Első sorban is közvetlenül Isten igéje a biblia, avagy pedig a liturgikus elemek, ha azok a lehető legigazabb egyházi közmegállapodással az Isten igéjén épülnek; vagy még inkább, ha egyenesen idézetek azok az Isten beszédéből, a bibié b ól. Az ilyen idézetek harmonikusan összeválogatva (más alkalommal e tárgyról bővebben elmélkedem), átvezethetők a hívő vagy a beteg lélek óhajtásainak, szükségeinek minden fázisán, elmondva vagy még hatásosabban elénekelve, egyszerű, de fenséges koráiszerű dallamokban, nem zárva ki az így inkább felbuzdított gyülekezetnek is visszhangzó biblikus feleletét, kisérve az orgona és énekkar színezésével. Hát bizony Isten igéje volna ez. Létjogosultságát minden argumentálások nélkül önönmaga bizonyítja, mert közvetlenül Isten igéje, mely a léleknek elzsibbasztása nélkül a rövid, de építő változatokban könnyedséget, az ünnepélyes dallamokban mennyei szépséget, a lelkész, gyülekezet és énekkar kölcsönös részvételében lendületet nyer. Mindenekfelett az Ur előtt tetsző menhely, védvár lenne az ily biblikus liturgia a hit örök, változhatlan igazságaira nézve, a sokszor Iliányos avagy kerülgető, okoskodó, csűrő-csavaró, sőt nem ritkán tagadó predikálásokkal szemben. Ilyen igazán evangeliumi, mert biblikus liturgiával még a legszélsőbb negatív pap, de maga az ördög is kényszeríthető lenne, hogy legalább szájával vallást tegyen az evangéliumról, az evangelium szerint reformált, megtisztított vallásról. Bármily gyenge tehetségű, fáradt, öreg legyen ilyen liturgia mellett a szónok (pedig van ilyen elég), az istentiszteletnek megmaradt egy része, mely önmagától és önmagáért, vagyis az Isten igéjéért mindig ugyanazon módon hat az emberi szívre. Valóban, Istennek szója lenne ez, mely emberi spekulácziók hozzátoldása nélkül tudtunkra adná Istennek gondolatait. Istennek keze lenne az, mely megindítaná a szivet, ha kősziklából vagy jégből volna is. így az örökkévalóságra nevelő, a mennyei örök érdekekig felható istentisztelet (a hit hallásból vagyon) értéke, az elme mellett a szívre való hatása nem fog koczkára tétetni bűnös vagy barbár könnyelműséggel, hogy egy gyarló embernek mint szónoknak képességével és hitével álljon vagy essék az. Ily módon kikerülhetjük az intellektuális elemek túltengését, az isteni tisztelet monoton voltát. így az ész meglátja az isteni dolgokat, a szív pedig meg is találja, egészen magáévá teszi mennyei Atyját. Az igazi egészséges evangeliomi kultusznak okvetlenül hathatósan kell munkálnia mind a két irányt. .Földváry Jenő, daruvári m. lelkész. TÁRCZA. H u. s v é t. Ki Jézus lábát csókolá S drága kenettel öntözgette, Könyhuliatással mosta meg S omló hajával törülgette; Ki a keresztnél állt merőn, Hol arcza sűrű könytül ázott, Ki balzsammal hinté az Úr Szent testét, mely vértől virágzott: Húsvét sötétes hajnalán — Remeg a szíve, lelke méla — Jézus sírjához vánszorog Búsan Mária Magdaléna.