Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1904 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1904-03-13 / 11. szám

föltűnést és gúnyt kelt, ha társai közül valaki kiemeltetik sorukból. E tekintetben az a szabály lebegjen előttünk, hogy az egyszerű népnek csak addig engedjünk szereplést az ilyen ünnepélyeken, a meddig szellemi képességei engedik s azt föl tünés nélkül gyakorolhatják. Ilyen a közénekben vagy énekkarban való részvétel. Ha a kör anyagi viszonyai gyengék a szellemiek beszerzésére: úgy segíthetjük azt az egyház pénztárából; folyamodhatunk a községhez vagy esetleg a községben levő pénzintézetekhez; adakozásra kérhetjük a tehetősebb egyéneket. Ha egyszer munkába fogtunk, semmiképen ne engedjük, hogy "kudarcczal végződjék. Mélyebben nem bocsátkozom a részletekbe; lehet, hogy így is mondtam olyat, a mi talán fölöslegesnek látszik, de inkább legyen így, semhogy kimaradjon az, a mi nélkülözhetetlen az áldásthozó munka megkezdésére. Czélom volt, hogy azoknak, kik a belmisszió eszközeivel s azok kezelési módjával nincsenek megelégedve, mutassak olyan eszközt, mely a közkivánalomban hordja gyökerét s természetes szüleménye a kor művelődési viszonyainak; hogy mutassak olyan módot, mely teljesen beillik egyházalkotmányunk s kötelességszerű gyülekezeti működésünk körébe. Továbbá hogy azoknak, kik a miatt tartózkodnak a bel missziói munka megkezdésétől, mivel annak kipróbált szabályait nem ismerik, vezérfonalat nyújtsak a kezdet nehézségei között. A fonal egyszerű, talán színtelen, de biztos, mert tapasztalati igazságokból van fonva. A ki nem fél egy kis fáradságtöbblettől, rábízhatja munkája irányát. Mert fáradságunk lesz vele, míg az eszmének testet adhatunk ; de micsoda ez ahhoz az örömhöz képest, melyet az új intézmény áldása nyújt! Talán nem is a mi örömünk az már, hanem az Űr Jézus Krisztusé — mibennünk. Diósviszló. Lukácsy Imre. ISKOLAÜGY. A magyar prot. theologusok szövetsége. Alig pár éve, hogy a magyar protestáns theologusok szervezkedni kezdtek s egy szövetségbe állottak össze. Természetes, hogy e szövetkezésnek, már csak a szövetkezők korát és foglalkozását tekintve is, inkább az ismerkedés, mint valami komoly munkálkodás kifejtése lehetett az eredeti czélja. A diákszövetkezések különben újabban egészen divatba jöttek, s a Corda Fratrestől kezdve a Bethlen Gábor-körig, tehát az internaczionálizmustól a hazafias csoportosulásig mindennemű faját és ágát megtalálhatjuk már a diákegyesületeknek. Magában véve nekem e szövetkezések és csoportosulások ellen annál kevésbbé lehet kifogásom, mert sokszor igazán szükséget pótolnak és hivatást töltenek be. így pl. ha a mindenféle Szent Imre és Mária-féle társaságok ellensúlyozására a protestáns vagy még általánosabban a szabad gondolkodást szerető ifjúság is egyesül, mindenesetre okos és helyes dolgot cselekszik. Csak aztán maradjon meg a hivatása szabta keretek között. A theologusok csoportosulását se néztük rosz szemmel. Bár én a magam részéről mindig bizonyos kíváncsisággal és kételkedéssel figyeltem, hogy mi sül ki ez újmódi szövetkezésből? Most már körülbelül megalkothatjuk erről a véleményünket. Több gyűlés után, a mult 1903. évi április 30-án a „Magyarországi protestáns hittanhallgatók szövetsége" Eperjesen tartotta közgyűlését. Ennek a hivatalos jegyzőkönyve előttünk fekszik. Lássuk, micsoda képet mutat? A közgyűlésen minden ev. ref. és ág. hitv. evang. theologiai intézet hallgatósága képviseltette magát. Díszelnökül az eperjesi theologia dékánja, dr. Szlávik Mátyás szerepelt. Látogatásukkal megtisztelték e közgyűlést: Csengey Gusztáv és Mayer Endre theol. tanárok, Hoznék Lajos és Révész Kálmán esperesek és Draskóczy Lajos eperjesi evang. lelkész. A gyűlés tehát mindenkép jelentősnek mutatkozik. Hanem igazában véve igen lehangoló. Nem szólok a díszelnöki megnyitóról, a mely talán nagyon is pongyola kivonatban áll a jegyzőkönyv élén; mert nem tehetem fel, hogy dr. Szlávik Mátyás olyan üres és formátlan beszéddel nyitotta meg ezt a gyűlést. Azt sem hiszem, hogy a két protestáns egyházat a theologusok szövetkezésének mintájára közös egyetemes gyűlésbe akarná összehozni. Ennek a beszédnek pedig a tenorja erre czéloz. Azt sem akarom szóvá tenni vagy elemezni, a mit Grörömbei Péter debreczeni szenior az elnöki székből jónak látott kijelenteni, hogy ők „az evangélium alapján egyesült prot. egyház létesítésén" fognak majd dolgozni, mert ez nem egyezik Debreczen ismert levegőjével s így ép oly frázis csak, mint az a mondás, hogy Szlávik beszéde .,felfedte a tudomány magasztosságát", holott arról, legalább a jegyzőkönyv szövege szerint, egy hangot se ejtett. Hanem igenis szóvá kell tennem azokat a beszédeket, elvi kijelentéseket és nézeteket, a melyek egyes theologusok felolvasott munkálataival kapcsolatosan elhangzottak. Mert ezek a beszédek nagyon jellemzők nemcsak a theologusok szellemének és értelmi színvonalának, hanem az egész szövetkezet értékének a megítélésére és elbírálására nézve is. Az első felolvasás, melyet Deák János Eperjes reformácziójáról tartott, talán helyi vonatkozásai, vagy talán adatokra támaszkodó természete miatt nem váltott ki bírálatot vagy hozzászólást. A második felolvasás Nagy Ferenczé volt „A theologia és a természettudományok jelen állásáról". Sajnos, hogy a jegyzőkönyv egyáltalán nem tájékoztat a felolvasások gondolatmenetéről, hanem csupán csak a hozzászólásokról referál. Ehhez csak egy budapesti theologus szólt. A harmadik felolvasást Kun Zoltán hozta Patakról e czímen: „Mit kivannak társadalmunk újabb szellemi irányzatai (szocziálizrnus stb.) a prot lelkésztől". Helyes és okos tárgy. Sajnos, nem tudjuk, mi volt a munkahozó felfogása. Hanem ennek a felolvasásnak a jelenlévőkre ugyancsak nagy lehetett a hatása, mert nagyon sokan szóltak hozzá. Hanem, a mint a jegyzőkönyvben áll, igen sok kijelentés bámulatosan félszeg és éretlen. Erdei Károlynak a szocziálizmusról fogalma sincs, ha azt hiszi, hogy az abból indul ki: a mi az enyém, az a tied is. a mi a