Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1903 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1903-01-04 / 1. szám

gálát. Ez a felsőbb rendek felvételénél fordult elő s a kánonjog szerint abból állott, hogy a püspök az illetők után szülőföldjükön tudakozódott s káptalanával megvizsgáltatta őket a vallástudományokból s a felszentelés alkalmával megkérdezte a népet is. Mindezek jó része ma már idejét multa; nem úgy a tudományos képzettség megvizsgálása. Ezt következetesen megkivánta minden zsinatunk, megkivánták kánonos könyveink. Samarjai követeli hogy próbálják meg a felavatandókat, tudnak-e a keresztyén tudományból annyit, hogy a községet is taníthatják? Geleji K, I. a IV. kánonban el is számlálja, hogy szükséges, hogy a felavatandók, ha nem is teljes, legalább középszerű tudományossággal ós képzettséggel bírjanak, kiváltképen pedig a szentírásban és a hit alaptételeiben kellőleg jártasak és gyakorlottak legyenek. Epen így a komjáti kánonok 2. czikke. Sőt még azt is megkívánják az új atyafiútól, hogy legyen bibliája, kánonös könyve, agendája is. A kiknél aztán így az előfeltételek megtaláltattak, azok részesültek a felavatásban. A magyar ref. egyház (Geleji Katona István, XIV. kanon) ezt így foglalja össze: meg kell lenni a felavatandókban a hivatásnak ós pedig „hivatásuknak kétfélének kell lenni, jelesen belsőnek ós külsőnek. Belsőnek Istentől a Szentlélek által . . . külsőnek pedig az egyház véneitől . . . nem zárva ki semmi esetre sem a keresztyén népnek beleegyezését sem". A XV. kan. elmondja, hogy a kik mind e két hivatással bírnak, azok „az egész egyház s annak kormányzóitól, előrebocsátott nyilvános erkölcsi és tudományos vizsgálat, továbbá ünnepélyes és a kéz főretételével erősített felavatás után a közakarat és szavazat szerint kibocsátandók, teljes felhatalmazással az isteni ige hirdetésére és a sacramentumok kiszolgáltatására". Most már felvethetjük azt a kérdést is, fel lehet-e hát a vallástanító lelkészeket avatni? A vallástanító lelkészek olyan papok, kik szolgálnak az egyházban, tanítván a gyermekeket a hit igazságaira (Elmenvén tanítsatok minden népeket . . .); de tanítják szükség szerint a templomokban is és végzik a vallási szertartások minden nemét. Önálló munkakörük van, tehát nem segédlelkészek. Csak a hit igaz-' ságait tanítják, tehát nem tanító-káplánok, kikre iskolák vannak bízva. Hivatásuk is megvan. A belső hivatás vitte őket pályájukra, tanulmányaikról vizsgálatot tettek az egyház tudósai és igazgatói előtt, A külső hivatás is megvan. Egy ekklézsia adott nekik beneficiumot, melyből éljenek s meghívta Őket, hogy keblében tanítsanak. Elég van téve a komjáti zsinat kánonainak, hogy senki bizonyos ekklézsia vagy hely nélkül fel ne avattassék. Az ő felavatásuk tehát nem általános felavatás, melyet már a kánonjog is tilt, de melyet a dunamellóki egyházkerületben gyakoroltak. így p. o. Szegedi Kis Istvánt is Cruciger Gáspár avatta fel Wittenbergben, s Földváry „Adalékjai" szerint így ordinálták 1546-ban Bogdásai Andrást, 1547/48-ban Karancsi Pap Gábort, mindkettőt Wittenbergben. És szokásban volt ez a Dunamelléken egész a hetvenes évekig, míg végre egy ilyen felavatott atyafiú incompatibilis pályára lépett s ezzel a hely nélküli ordináczió megszűnt. A dunántúli egyházkerületben is csak nem rég maradt el. Ugyanaz a titulusuk, a mi a theol. tanároké, kik még azért is felavatandók voltak, mert a scrutiniumban ők is részt vesznek. Ugyanaz, a mi a gimnáziumi vallástanároké s ezek felavattatnak, kik velők teljesen egy képesítéssel s egy, és bizonynyal könnyebb munkakörrel birnak. De nem illeti meg őket, mint a lelkészi jellegű tanárokat általában nem, az egyház igazgatásában való részvétel, elnökösködés is. Ok vallástanítók, kiknek jogi helyzetét már munkakörük meghatározza; de mindenesetre ez új munkakör beillesztendő a zsinati törvényhozás által alkotott rendszerbe is. Az ő állásukat a közös iskolák létrejötte tette szükségessé. Papok, a kikre az egyház a tanítást bízta, míg más papját az egyház a templomi tanítással, az egyházi igazgatásban való részvéttel, elnökséggel, a lelkészek otatásával stb. bízta meg. A fentebbiek szerint a vallástanító lelkészeknek egyenesen kánonszerű igényük van a felavatásra. Ép úgy mint a missziói lelkészeknek, kik ad titulum missionis mindig felszentelendők. Vétessenek be tehát a lelkészi karba; vegyenek szent lelket a felavatás jelképes ténye által; kötelezzék esküvel magukat a szent szolgálatra s nyerjék meg fontos működésükhöz a nagyobb tekintélyt és bizodalmat. Ez a fővárosban s a nagyobb, kivált más vallásúak által lakott helyeken nagyon is kívánatos. Dr. Kiss Aron. ISKOLAÜGY. A budapesti vallástanitói állások, Haypál Benő budapest-budai lelkész úr hosszabb tanulmányt közölt e tárgyban e lap mult évi 44—46. számaiban. A kérdéshez hozzá kívánok szólani én is, nemcsak azért, mivel, mint a budapesti egyház tagja szivem mélyéből óhajtom, hogy a vallástanítás rendkívül fontos ügye a legalkalmasabban rendeztessék e legnagyobb gyülekezetünkben; hanem azért is, mert közvetlenül a zsinat előtt állván, igen szükségesnek ítélem, hogy a vallástanító lelkészek jogi helyzetének rendezése felett komolyan eszmét cseréljünk és ezt az ügyet is oda vigyük a zsinat zöld asztalára, mint okvetlenül elintézendőt. Haypál B. kollegám magasztalólag emlékezik meg a budapesti ref. egyház tanácsnak 1899-ben katechetáit illetőleg megállapított szabályzatáról és ezzel szemben igen elitólőleg nyilatkozik a katechetáknak a magok jogi helyzete rendezésére vonatkozó felterjesztéséről. De vájjon úgy van-e, hogy megérdemli az előbbi azt a nagy magasztalást, az utóbbi pedig az erős elítélést?