Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1903 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1903-10-18 / 42. szám

vikárius hirdette ki az ítéletet, mely engem eretneknek és schismatikusnak bélyegez és kárhoztat. Kijelentettem, hogy az ítéletet hivatalos hatalommal visszaélés czímén megfelebbezem. — Mi alapon felebbez Ön? — kérdé rögtön a püspöki vikárius, — figyelmeztetem, hogy így ne beszéljen! — Uram, én visszaélésekről szólok nyilatkozatomban, de nem az Isten igéje ellen; ezért appellálok az Ítélet ellen, hivatalos hatalommal visszaélés czímén. Ez az appelláta teljesen megzavarta a hivatalos személyeket. Buatier, a püspöki vikárius reszketve ment haza az ítélet kihirdetése után. így beszélte nekünk egy jólelkű ember, a ki őt látta. Mikor a felebbezésről beszélt, teljesen zavart volt. Félórával hazaérkezése után jelentkezett nála Melier biró. Elmondotta, hogy azokat a lutheránusokat ő neki kell elnémítani, a Roanne-ba (ez a lyoni fogház elnevezése) vinni, a hol már másnap kivégeztetnének. A vikárius kijelentette, hogy ez nem történhet így meg, miután felebbeztünk ós felebbezéstinknek helyt is adtak. Melier szinte dühöngve kiáltott fel: Tán nem akartok igazságot szolgáltatni az alávaló eretnekeknek? De igen, válaszolt a vikárius, de előbb tanácskoznom kell és Párisban utána néznem, hogy okadatolt-e a felebbezésük. Egyébként egy hónap múlva is csak úgy kezünk között vannak, mint jelenleg. íme, így védelmezett Isten minket, ép azáltal, a ki kevéssel előbb ldmondá ránk a halálos ítéletet. így lett a farkasból reánk nézve egy időre pásztor, a ki megvédett a másik farkas vérszomjától. Az Űr kiterjesztette felettünk hatalmas kezeit. Istennek csodás gondviselését látjuk abban, hogy az ő szent ígérete állandóan vigasztal minket és megerősít azon reménységünkben, hogy a míg az Ő vigyázása alatt vagyunk, sem a Sátán, sem a világi hatalmasság nem árthatnak minekünk, íme, a félelmes farkasok már utat engedtek haragjuk folyásának és elhatározták, hogy a következő napon (május 14) minket elemésszenek! De az a néhány szó, melyet Isten jósága adott ajkunkra, megsemmisíté dühösségiiket, mintha zabola volna szájukban és karika az orraikban: nem árthatnak nekünk semmit. Nem tagadjuk, hogy megkörnyékezett bennünket a Sátán j megpróbál minden eszközzel: haszonnal kecsegtet és csábító ígéretekkel akar megingatni, majd félelemmel környékez meg s a borzasztó halál minden kínját feleleveníti előttünk, vagy épen szabadsággal biztat, csakhogy megtagadjuk lelkünk meggyőződését. De hát diadalmaskodhatnak-e felettünk? Elvehetik-e lelki bátorságunkat? Soha, semmi esetre ! Mert a jóságos Isten úgy megvigasztalt és megerősített minket Lelkének erejével, hogy legyőzhetetlenek, ellenségeinkkel szemben diadalmaskodók vagyunk. Bizony erős volt a Sátán kísértése, midőn egyoldaliéi kincsekkel, gazdagsággal és világi dicsőséggel biztatott, midőn felidézte előttünk hozzánktartozóinknak nagy fájdalmát és kétségbeesését; vagy azt az örömöt, melyet megszabadulásunkkor fognak érezni! De az Úr nem hagyott el minket, s a midőn a szenvedések bekövetkeztek, fájt ugyan a szivünk, 4® nem a

testi szabadságért vagy a világi élvezetekért. Hálát adtunk Istennek, hogy szenvedünk az ő ügyéért, s bíztunk a boldog feltámadásban, mikor int felénk a dicsőség és halhatatlanság koronája, hogy örökké éljünk mennyben a mi Istenünkkel. Oh édes Atyánkfiai! íme meggyalázottak, kivetettek lettünk, mint a világ szemete. Viseljük a gyalázatot? elénk rajzolódnak a legborzasztóbb kínok és a halál a maga legijesztőbb alakjában. Meghalunk naponként és óránként a mi Urunk Jézus Krisztusért s az ő benne vetett reménységért. De azért nem veszítjük el lelkünknek erejét; mint a szikla, megáll a mi hitünk, hogy az a jóságos Isten szeret, kegyelmének szárnyai alá vesz, és a Jézus sebeivel fedezve, bátran szembeszállunk a világ és minden fejedelmeinek dühöngésével. Kibeszélhetetlen örömmel, vágyakozással és nyugodt lelkiismerettel várjuk a napot, a mikor megjelenik az Úr, hogy felvegyen minket örökön-örökre a mennyei fényességbe! Hát nincs-e elég okunk az örvendezésre és a mi Urunk Jézus keresztjével való dicsekvésre, mikor a kegyelmes Isten arra méltatott minket, gyarló földi férgeket, hogy kiemelve e siralomnak völgyéből, felvegyen mártírjainak seregébe és dicsőséges országába? Bizony, édes Atyánkfiai, vigasztalással ós örömmel tele a mi szivünk, s a Jézus Krisztus keresztjének és töviskoronájának láttára gyönyörűséggel valljuk az apostollal: „Távol legyen pedig mi tőlünk, hogy mással dicsekedjünk, mint a mi Urunk Jézus Krisztusnak keresztjével, a ki által nekünk e világ megfeszíttetett s mi is e világnak" (G-al: 6, 14). Oh bár csak úgy megértettük volna az Istennek minden gazdagságát és javait, mint a kik az Antikrisztus börtönében nyomorogtak az Úrnak igéjéért! A kik földi fejedelem zsoldjába állanak, először nem igen gondolnak arra, hogy szüleiket, családjukat és vagyonukat elhagyva, életüket is koczkára kell tenniök tán épen egy igaztalan küzdelemben. És mi, kiknek Jézus a fejedeimiink, a kik az Isten-fiának szolgálunk, ki érettünk szegény bűnösökért keserves kínok közt halt meg a kereszten, habozzunk-e elhagyni mindenünket, lemondani még életünkről is, a midőn tudjuk, hogy az 0 ügye igazságos és neki hatalma van a mi életünket visszaadni? Lelki szemeink előtt megjelennek azon irtózatos szenvedések, melyeken át a mi testvéreink a jövőben is borzasztó halálra vitetnek. A föld ártatlanok vérével hintetik meg. Látjuk a támadást, mely az Antikrisztus yárát megrohanja, s a réseket, melyeket az Ige hatalma üt annak falain. íme, mi örömmel megyünk a támadásra, az ütközetbe! Oh hadd boldogítson hát bennünket az a gondolat, hogy mi vezérünk oldala mellett harczolván, bizonyára elveendjük az örök élet koronáját 1 Hogy mi ezután szenvedés nélkül fogunk uralkodni! Ezért, édes Atyánkfiai, hadd menjünk mi csak a kijelölt küzdelembe, szemeinket a fővezér Jézus Krisztusra irányítva. Hadd vonuljunk ki a táborból és viseljük az ő