Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1903 (46. évfolyam, 1-52. szám)
1903-10-18 / 42. szám
1855-ben megszüntette a hatalom a mezőtúri latin iskolát; három év múlva azonban, 1858-ban az iskola új életre kelt. Az 1883-iki középiskolai törvény újabb veszedelemmel fenyegette a mezőtúri iskolát. Tervezték egyrészt a mezőtúri, kisújszállási és karczagi, másrészt a böszörményi, nánási és szoboszlói iskolák összevonását. Ki gondolta volna akkor, hogy a kunsági és hajdúsági középiskolák húsz év múlva nemhogy megszűnnének, de mind főgimnáziumokká fognak kiépülni ? Mezőtúr városa, egyháza és a szomszéd városok is vetekedve áldoztak a gimnáziumért, hogy tanári kara teljes legyen és impozáns épületben szolgálhassa a kulturát. Van ma már internátusa is 36 benlakóval és alumneuma 60 tanuló élelmezésére. Erre kapott állami segítséget is, a mely ma évi 28,000 korona. Alapítványokat is szerzett. Az iskola alapítványi készpénzvagyona 200,000 korona, földjeinek értéke pedig 80,000 korona, a mihez járul még Mezőtúr városának 11,200 s a ref. egyháznak 11,630 korona évi segélye. Mindezek élénken bizonyítják — mondja a szerző, — hogy a mai mezőtúri főgimnáziumnak negyedfél százados életében legfőbb és egyediili segélyforrását, egészen a legújabb időkig, a ref. hitélet őstalaja, az áldozatkészség szolgáltatta, s egyedüli fentartója a hitéhez, egyházához s azzal együtt iskolájához tántoríthatatlanul ragaszkodó, a mellett tiszta magyar faj művelődéséért mindenkor tenni kész, józan belátású közönség soha nem lankadó meleg szeretete és buzgó áldozatkészsége volt. íme egy református iskola dióhéjba szorított története. Csak egy kiszakított lap a magyar ref. egyház és iskolái viharos történetéből. De mégis mennyi felemelő tanulsággal teljes! Hátha még össze volnának gyűjtögetve a többi szakadozott lapok is ! Mennyit tanulhatnánk belőlük magunk is, s mennyit azok is, a kik, ha nem olvassák is ellenfeleinknek megtévesztésre készült írásait, de nem mélyednek be a mult idők történeteibe, hanem csak felületesen, sokszor lenézőleg tekintenek el fejünk felett, csak azért, mivel oly szegények, oly elesettek vagyunk mások fénye, hatalma; gazdagsága mellett! Tekintsünk azért mi magunk is a multak történetének e megrongyollott, de felemelő dolgokat feljegyzett lapjára, s tanuljuk meg, hogy csak a hithűség, egyházunk és iskoláink szeretete s az érettük való önzetlen áldozatkészség azok, a melyek megtartottak bennünket a múltban s megtarthatnak a jövőben ! De tanulják meg róla ellenfeleink is, hogy bármint igyekeznek is eltakargatni egyházunk ós iskolái nagy jelentőségének nyomait: az igazság el nem fojtható, mert kitör és eget kér! S tanulja meg róla e nemzet is, s annak vezetői is, hogy a kálvinizmus hitével, iskoláival, szabadságszeretetével, tiszta magyarságával oly faktora volt s oly faktora ma is a nemzet életének, a melyet lenézni, mellőzni nem, hanem csak megbecsülni és támogatni lehet és kell; mert vele nemcsak a lelkiismeret szabadságának szent ügye van elválaszthatatlanul összekötve, de össze van kötve vele, épen olyan elválaszthatatlanul, a magyarság, a magyar kultura, a magyar alkotmány szent ügye is! S ezt megtanulva, jöjjön annak segítségére, tudva azt, hogyha elhagyja : önmagát pusztítja, ha pedig támogatja magasztos czéljai elérésében: önmagát erősíti! A mezőtúri iskolát pedig áldja meg a kegyelemnek Istene, fentartóival, vezetőivel együtt, s virágoztassa továbbra is egyházunk és hazánk javára! H. I. TÁRCZA. A belmissziói munka alapvetése. (Felolvastatott a nagyváradi belmissziói értekezleten, 1903. szept. 24-.) (Folytatás és vége.) A synedrium elé hurczolt tanítványok, Péter ós János azt mondották: „nem lehet, hogy amelyeket láttunk és hallottunk, azokat ne szóljuk" (Ap. Csel. IV: 20), és Pál apostol azt írja a Galatziabelieknek: „kiknek szemeik előtt a Jézus Krisztus először úgy íratott volt meg, mintha ti köztetek feszíttetett volna meg" (G-al. III: 1). Tehát a tanítványok mint tanúk tesznek bizonyságot azokról, a miket láttak és hallottak és úgy, olyan elevenen, közvetlenül, szemléltetően beszélnek a Krisztusról, mintha hallgatóik között feszíttetett volna meg. Tanú az, a ki valamit maga látott a saját szemeivel és hallott a saját füleivel. A referens, az elbeszélő már csak másod- vagy harmadkézből vett dolgot mond, lehet, hogy híven, de nem tanúként. A tanú személyes felelősségérzettel szól és lép fel az igazság mellett. Az elbeszélő másra tolja a mondottakért a felelősséget. O csak reprodukál. Jézus a tanítványokat tanúkul hívta el. „Legyetek én tanúim !" A mellett a tény mellett kell nekik bizonyságot tenniök, hogy az idők teljessége eljött, hogy a Krisztus az övéi közé jöve, hogy a bűnösöket megtartaná. O maga megjelent a bűnös testnek hasonlatosságában, hogy a bűnt kárhoztatná az ő testében, hogy a mi a törvénynek lehetetlen vala, a bűnnek szolgái fogadott fiúságot vennének, és hogy meghalt a mi bűneinkért és feltámadott a mi megigazulásunkért. Tanúbizonyságot tenni a mellett, hogy Jézusnak „elvégeztetett" szava: igazság. „A Jézus Krisztus tegnap ós ma ugyanaz s mindörökké ugyanazon lészen." Munkái ma is ugyanazok. A Vele való élő közösség semmit sem veszített ama bensőségéből, a melylyel első tanítványaival együtt élt. Ebből világos, hogy a Jézus mai tanítványainak is feltétlenül tanúknak kell lenniök a világgal szemben. Nem előadóknak, nem elbeszélőknek, hanem ama tények mellett való tanúbizonyság tevőknek, a melyeket láttak és hallottak. Nem többé-kevésbbé szellemes vagy szellemtelen historizálóknak, vagy meghatározásokat faragó mesterembereknek, minden áron hatást kicsikaró szónokoknak, kothurnusban föllépő előadó művészeknek: hanem tanúknak, a kik bizonyságot tesznek amaz iidvtények mellett, a melyeket Isten cselekedett az emberiség megváltására és tidvözítésére. Tekintetünk ne arra legyen irányítva, hogy ebből vagy abból mi a tanulság, micsoda olcsó morális következtetést, tanácsot tudunk levonni; a moralizálást már testéből-lelkéből megunta a világ, mert látja, hogy semmiféle erőt nem tud neki adni: hanem állítsuk hallgatóságunkat az Isten kegyelmi tényeinek az élet-erői, élet-hatásai alá, majd azok elvégzik a maguk újjásziilő, üdvözítő munkájukat, nem