Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1903 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1903-09-27 / 39. szám

érvényes határozathozatalhoz megkívántató számmal, a gyűlés megtartása elhalasztandó. Az ugyanazon tárgyban vagy tárgyakban ismételten összehívott gyűlés, a megjelent tagok számára tekintet nélkül, határozatképes. Ez a körülmény az ilyen gyűlés meghívójában mindig jelzendő. 60- §. A presbitériumnak olyan tagja, a ki valamely ügyben személyileg vagy anyagilag érdekelve van, ezen ügynek tárgyalásakor a presbiteri gyűlésen jelen nem lehet. 61. §. A presbiteri gyűlés határozatairól, a gyűlés napjának és a jelenlevőknek megemlítésével, pontos és kimerítő jegyzőkönyv vezetendő és minden gyűlés jegyzőkönyve az elnök és legalább egy presbiter aláírásával hitelesítendő. A hitelesítés vagy a gyűlés végén azonnal, vagy a következő gyűlésen, szükség esetén időközileg is eszközölhető. Harmadik személyekkel szemben a presbitérium határozatai, kivéve a 64. §. 5. pontja alatt említett esetet, a jegyzőkönyvből készített kivonattal igazoltatnak, mely kivonat az elnök által hitelesítendő. A kiadványok is az elnök aláírásával látandók el. 62. §. A presbitérium a maga jegyzőjét vagy saját kebeléből, vagy az egyházközségnek más, arra alkalmas tagjai közül szabadon választja; ez utóbbi esetben azonban a jegyző tanácskozási és szavazati joggal nem bír. A jegyzőkönyv vezetésére, elkerülhetetlen szükség esetét kivéve, az elnökök egyike sem alkalmazható. 63. §. A presbitérium hivatása általában a lelkipásztori tevékenység támogatása által a gyülekezet vallási és erkölcsi építésében segédkezni, a keresztyén gyülekezeti munkásságot előmozdítani, az egyházközség összes szellemi és anyagi ügyeit a törvény értelmében kormányozni 3 igazgatni ós ezekben az egyházközséget képviselni. Presbyteri János. ISKOLAÜGY. A Bethlen Gábor-kör munkája. A mikor életünk harmadik esztendejének pirkadásán a fajáért és vallásáért lelkesedő minden magyar protestáns figyelmét a Bethlen Gábor-kör felé iparkodunk fordítani, a jóságos Isten nagy kegyelméből, fiatal lelkünknek Krisztusban élő szeretetével, szent czélunk s jó ügyünk diadalába vetett erős reménységgel, ideálunkért: a tökéletesedésére vágyakozó, törekvő és önérzetes lélekkel bontjuk ki Bethlen Gábor lobogóját, hogy az ő vallásos és hazafias szelleméhen gyülekezve, valahára felébredjünk dermesztő s már-már halálra vált szendergésünkből, arra az Életre, a melyen nem uralkodik a világ hatalma, hiúsága, képmutatása, tökéletlensége és kínzó boldogtalansága, mely az ember lelkét a sárba és szennybe taposva tartja, hanem a hol parancsol a szeretet, „a mely hosszútűrő, kegyes, nem irigykedik, nem cselekszik álnokul, nem fuvalkodik fel, nem keresi csak az ő maga hasznát, nem gerjed hamar haragra, nem gondol gonoszt. Nem örül a hamisságnak, örül pedig az igazságnak. Mindeneket elfedez, mindeneket hiszen, mindeneket reményi, mindeneket eltűr. A szeretet soha el nem fogy, de a jövendőmondások is eltöröltetnek, a különböző nyelvek is megszűnnek, a tanulásból való ismeret is eltöröltetik". Volt idő, — nagy idők voltak azok, — a mikor protestáns közép- és felső iskoláink az életre teljesen előkészítették az új nemzedéket, a mikor az iskolából az ifjak nemcsak jól s rosszul elsajátított szakismeretet vittek ki, hanem a pallérozott ész mellett melegen dobogó szívet, őszinte, kristálytiszta jellemet, vasakaratot. Egyegy ifjú generáczió új meg új vért vitt mindig a társadalomba, maga elé állítva magasztos ideálját, hogy „minden magyar szív megdobbant belé s a keblek árja zúgva tört elő". Tette és tehette, mert köztük, az élő keresztyén ifjak között és az ú. n. modern ifjúság között Drummond szerint az a különbség van, a mi a kristály és a kagyló között. A kristály már bevégezte fejlődését, szebb már sohasem lehet; összetörhetjük darabokra, ha újra alakul: ugyanolyan lesz, mint előbb volt, mert a szervetlen világ már elérte legmagasabb fejlődését, míg a kagyló legalsóbb rendű fejlemény, de egy már más magasabb országban az ő szépsége se lehet holt, hanem életet rejt magában. Ez az élet volt és van az evang. világ minden tagjában, álljon bár a fejlődésnek még alacsony lépcsőjén; de benne szunnyad az élet csirája, a mely alkotni, a világot reformálni képes. Minden ilyen bábjából bontakozó alak már egy dicső jövőnek hirdetője. Nem kristály, hanem kagyló akarunk lenni, nem névleges, hanem öntudatos élő keresztyénség a lelkünk vágya. Távol legyen tőlem, hogy nagytudományú és tapasztalt emberek komoly munkáit bírálgatni merészelje csekélységem; de különösen az egyetemeken sajnosan tapasztalhatja társadalmunk, hogy a tanítás mellett a vallásos nevelés, a karakterfejlesztés teljesen háttérbe szorult. A tudomány, az ismeret, a mely rész szerint való, nem képes kielégíteni a lelket, nem adja meg azt a harmóniát, azt az egyensúlyt, a mely az embert az élet zivataraiban erőssé teszi, elcsüggedni, elborulni nem engedi. A tépelődő, a kutató lélekhiányt, szükséget érez; ez a hiányérzet, ez a lelki forrongás teremtette meg a Bethlen Gábor-kört, ez vezetett bennünket Bethlen Gábor erőforrásához, a bibliához, abban az időben, a mikor mármár a tudományos pályán haladó emberek a tudománynyal szembe akarják állítani a vallást. Mi belmissziói előkészítő óráinkon határozottan ki akarjuk mutatni, hogy a bibliai igazságok legtöbbje a természettudományok nyelvén is megvan, néha pedig ennek szavaival is kifejezhető. Legtöbb szó, fogalom ugyanaz, csak a köntöse, a szavak mások. Ezen az alapon iparkodunk magunkat öntudatos, élő keresztyénekké nevelni. Azt hiszem nem kell ahhoz pesszimizmus, hogy lássuk, hogy erre nemcsak az egyedeknek, a kik e nélkül csak testi, de nem szellemi életet élhetnek, hanem protestáns egyházunknak, édes hazánknak is igen nagy szüksége van. Megnehezült az idők viharos járása felettünk. Nem látunk rémképeket, nem rettegünk külső ellenségtől; de rettegnünk kell saját magunktól. Előszeretettel emlegetett türelmünk nemtörődömség, sok vezetésre hivatott tudományos embereink példája konkolyvetés ; papjainkat, tanítóinkat munkáikban nem segítjük, hanem gáncsot vetünk ellenük; a reformáczió [idejebeli élő hit náluk is lassan külsőséggé változik át: lelkünk szárnyai meg vannak nyirbálva, le vannak perzselve a közéletünket pusztító, mindent megemésztő tűz által; a