Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1903 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1903-09-13 / 37. szám

biráiknak a találó választ. Ő bennük testet öltött az apostol intése : „Legyetek mindenkor készek megfelelni azoknak, a kik számot akarnak venni a ti bennetek lakozó reménységről". (I. Pét. 3: 15.) Az áldozatok egyike, Pierre Escrivain, a kiről egyik kortársa azt jegyezte fel, hogy élénk szellemű és oly vitatkozó képességű volt, liogy az igazság ellenségei nem tudtak vele szemben megállani, fogságában megírta a saját kiliallgattatását, a mint következik. Kedves Testvéreim a Jézus Krisztusban I Ügy gondoltam, hogy szolgálatára leszek a Mi Urunk egyházának, ha mindazon kérdéseket, melyeket a hitnek ellenségei intéztek hozzám és az én ezekre adott feleleteimet részletesen leírom. A minden hívőknek vigasztalására és a Krisztus országának terjesztését előmozdítandó, írom le ezt a hitvallást, a melynek minden pontját különkülön kívánom felsorolni, a mint azt sajátkezűleg megírtam és ellenfeleimnek átnyújtottam, miután azt előttük előbb felolvastam. Másolatot ugyan nem vehettem róla, de reménységem vagyon az én Istenemben, a kinek foglya vagyok, hogy mindenre emlékeztetni fog, mivel egész lényem csak az ő tiszteletétől és dicsőítésétől van áthatva. Tudom, hogy mindent betűszerinti hűséggel visszaadnom lehetetlenség; de miután a legkisebb dolog is, a mely felől megkérdeztettem, élénken él emlékezetemben, reménylem, hogy Isten kegyelmével mindent felsorolhatok az eredeti sorrendben, kihagyás és hozzáfűzés nélkül. Könyörögve kérem az Istent, hogy ez a szándékom vigasztalására és épülésére lehessen az ő szegény egyházának és rontsa meg a Sátán, az Antikrisztus birodalmát. Egyszersmind kérem az összes hithű keresztyéneket, hogy azt a kegyelmi adományt, melyet az Isten adott nekem, fogadják oly szivesen, a mint én azt feléjük nyújtom. Előadásom fogyatkozásait pedig bocsássák meg nekem. Kérem az Istent, hogy a munkát, a melyet bennem megkezdett, végezze is be ; engem pedig az én hitemben engedjen utolsó csepp véremig állhatatosan megmaradnom a Jézus Krisztusért, a kit illet dicséret, dicsőség ós hatalom, mindörökké Ámen! Az 1552-ik esztendő május havának első napján történt, hogy utazásunk közben Lausanne-ból, a hol én az én testvéreimmel és fogolytársaimmal együtt hosszabb ideig az Istennek igéjét tanulmányoztam, Lyon városán mentünk keresztül. Délután két óra tájban egy ember házába tértünk, a ki Colonges-től kezdve — három órai távolság Genftől — velünk együtt tette meg az utat. Alig hogy asztalhoz ültünk, megjelent a prépost egy hadnagy és 15 vagy 20 törvényszéki szolga kíséretében. Megkérdezte, hogy honnan jövünk és mi a foglalkozásunk. Társaim közül egy így felelt: diákok vagyunk, a német Svájczból jövünk. Erre a feleletre bennünket a vendéglátó házigazdával egyetemben a király nevében letartóztattak és kettesével bilincsekbe vertek. Míg a bilincseket ránk rakták, egymásnak jeleket adtunk és latinul beszélve kölcsönösen intettük egymást, hogy a Krisztusról hűségesen teszünk vallást. Majd börtönbe vetettek, mindenkit külön zárkába. Itt buzgó fohászkodással kértük az Istentől Szent Lelke vigasztalását és erejét, hogy teljes hittel tehessünk vallást ellenségeink előtt az ő szent nevéről. Nemsokára megjelent a börtönőr a hadnagy kíséretében és engem a papi ítélőszék elé vezettek az ülésterembe, a hol több tekintélyes ember is megjelent. Ekkor megkezdődött a kihallgatás: — Hogy hívják Önt? — Pierre Escrivain-nek. — Mi a foglalkozása? — Diák vagyok. — Honnét jön? — A berni tartományból. — Melyik városból? — Lausanne-ból. — Mivel foglalkozott ott? — Az Isten igéjét tanulmányoztam. — Honnét tudja Ön, hogy ott az Isten igéjét tanítják? — Onnan, hogy a míg ott tanultam és részt vettem a mindennapi istentiszteleteken, láttam és hallottam, hogy ott a tiszta isteni igét hirdetik; ez az én hitem, a szent Lélek tesz engem e felől bizonyossá. — Vájjon az odavaló népek hitéhez tartozandónak vallja-e Ön is magát és a szerint akar-e élni? — Igen, mindaddig, míg az a hit az Isten igéjével megegyezik. — Hiszi-e Ön, hogy a Krisztus teste jelen van az oltári szentségben? — Semmi esetre, mert ez ellenkezik a mi hitünknek azon tételével, a melyben elismerjük, hogy a Krisztus a mindenható Atya Istennek jobbja felől ül, a honnan csak az ítéletnek napján leszen eljövendő. Istenségét tekintve hiszem és vallom, hogy a Krisztus mindenütt jelen van. Ne gondolja Ön, hogy én a Krisztus által rendelt szent sákramentomot elvetem; sőt inkább hiszek abban és erősen ragaszkodom a szentséges úrvacsora sákramentomához, a melyben veszem és eszem a Krisztus testét, iszom az ő vérét, de nem testileg, a mint ezt a Kapernaiták és a pápa hívei hirdetik. Hanem azt hiszem és vallom, hogy az úrvacsorai kenyérben és borban a Krisztus testét és vérét hit által veszem magamhoz, hit által eszem az ő testét és iszom az ő vérét. Erre Clepier ügyész, a kiről később úgy értesültem, hogy nagytudású ember, ezt kérdezte: Ön tehát azt hiszi, hogy a szent vacsorában a kenyér és bor vételénél a Krisztus testét és vérét veszi magához ? — Igen, feleltem, ós pedig lelkileg a hit által, s nem testileg. Mert ámbár Ő ott fenn az égben van, a hol őt az ón lelkem keresi, mégis valami csodálatos és megfoghatatlan módon testével és vérével táplálja lelkeinket a Szent Lélek által; testének tagjaivá tesz bennünket, úgy hogy mi az ő csontjából való csont, húsából való hús vagyunk. — Hiszi-e Ön, hogy van tisztító-tűz, a hol a lelkek megtisztíttatnak és hogy e lelkekért nekünk imádkoznunk kell Istenhez?