Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1903 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1903-08-09 / 32. szám

erejének keresztyén értelemben való gondozása. Épen ezen feladat várja megvalósítását a „Bethlen Gábor-kör" belmissziói albizottságától. Ez lesz képes sikeres ered­ményeiben ifjúsági életünk s ebből kifolyólag későbbi egyházi és hazafias ténykedésünk teljes újjáalakítására. Testi, szellemi ós erkölcsi életünknek teljes har­móniáját csak úgy érhetjük el, ha egyiket a másik rovására soha el nem hanyagoljuk. Hanem mindhármat egyetemlegesen műveljük, fejlesztjük és tökéletesítjük. Ezek összehatása adja meg lelkünknek azt a csodálatos erőt, melynek birtokában sem a nagy szerencse el nem ragad, sem a nagy szerencsétlenség porba nem sújthat. Tudjunk akarni és lemondani. Hogy azonban a munkának eredménye, sikere lehessen, s hogy az ifjúság ilyen evangeliumi alapon nyugvó egyesületbe tömörülhető legyen, olyannak kell lennie ezen egyesületnek, mely az ifjúság igényeit minden tekintetben kielégíti. Egyenesen annak természetén alapuló tulajdonsá­gaiból kell kiindulni; így az ifjúság szabadságát korlá­tozni, vagy talán reá kényszert gyakorolni olyan hiába­való fáradság volna, mintha valaki a folyót medrében visszafelé hajtani törekednék. Olyan otthont kell tehát nekik nyújtani, mely különb szórakozást adjon a kávéházak vagy mulató­helyek szórakozásainál, mely legtöbb esetben kárára, hasznára pedig sohasem válik az ifjúságnak. Gondos­kodni kell tehát arról, hogy legyen hely és alkalom szellemi, erkölcsi erőnknek fejlesztésére, gyakorlására, akkor ez az egyesület feltétlenül czentruma, legkedvel­tebb gyűlőhelye lesz az ifjúságnak s így az egyetemi éveinkre nem mint elkínlódott, sínylődött időkre emlé­kezünk vissza, hanem mint fiatal életünk legkedvesebb szakára. A czél immár világosan áll előttünk, a czél el­érésére szolgáló eszközök várnak csak megvitatásra. A „Bethlen Gábor-kör" bizottságában az egyes feladatok végzésére négy albizottság szerveztetett, neveze­tesen a belmissziói, irodalmi, pénzügyi és segélyügyi albizottság. A belmissziói albizottság rendeltetése az ifjúsági élet keresztyén alapon való gondozása, az irodalmi al­bizottságé a vallásos, tudományos, művészeti szépiroda­lom kultiválásának előmozdítása, a pénzügyi albizottság a kör anyagi jólétét, gyarapodását előmozdító módoza­tokról gondoskodik s a segélyezési albizottság pedig a kör szegénysorsú tagjainak iparkodik segédkezet nyújtani egyetemi tanulmányaik elvégzésére ingyen lakás, ebéd-, vacsorakoszt s pénzbeli segélyek szerzésével, továbbá instruktori és nevelői állások közvetítésével. Hogy milyen fontos és nagyszabású rendeltetése van mindegyik al­bizottságnak, azt most nincs hely és idő tárgyalnom, tüzetesen a belmissziói albizottságról fogok szólani. A tapasztalat kiváltkép bizonyítja, hogy az ifjúság megrontója, csábitója és könnyelműségének egyedüli ellen­szere az evangelium. Ehhez kell tehát mint forráshoz fordulnunk. Tanulmányozni kell a bibliát, a mely az élet min­den viszontagságai közt biztos útbaigazítással szolgál, a mely előkészíti lelkünket arra, hogy alkalmas legyen az épen most elmondottak befogadására, engedelmessé, alázatossá tesz bennünket s megtanít bennünket arra, hogy a születés, rang vagy kiválóság eredményezheti ugyan azt, hogy alanya primus inter pares lehet, de válaszfalat köztük sohasem vonhat. Hogy az apostol szerint mindnyájan egyek lehes­sünk, hetenként tartunk vallásos összejöveteleket, a melyek legfontosabb száma bibliamagyarázat leend. Ezenkívül hasznos szórakozásokról gondoskodunk, melyek között legelső helyen említem az együttes fegyel­mezett tornát. Hogy ez szórakoztató volta mellett milyen kiváló fontosságú első sorban az egészség fentartására, azt szükségtelen bizonyítgatni, az egészség pedig a leg­drágább kincs s elsőrangú tényező a munkaképesség szempontjából is. Kitartáshoz, fegyelemhez szoktat s a testet edzi. Fölébreszti és föntartja a testvéri összetarto­zandóságot, lelki egyensúlyt, nyugalmat ad; innen van az, hogy az ilyen emberek kedélyesek és jószivűek lesznek galambősz fejjel is. Kiváló helyet foglal el a torna terén a vívás, egyike a legférfiasabb sportoknak. Tartunk ezenkívül társas kirándulásokat játékokkal, vagy más tudományos czéllal összekötve. Mindezekben oda törekedünk, hogy az abban részt­vevők olyan jól érezzék magukat, hogy ez elvonja őket minden ártalmas, erőltetett szórakozásoktól. Amerikában, a hol ebben a tekintetben is hason­líthatatlanul előttünk vannak, sportjátékok, versenyek, fürdés, úszás is hasznosak az ilyen czélú egyesületekben, a melyek fényesen bebizonyították, hogy milyen alkal­masak arra, hogy az ifjúságot az erkölcsi tisztaság útján megtartsák. Szilassy Aladár közigazgatási biró úr, a ki vagy húsz amerikai ifjúsági egyesületet meglátogatott, írja, hogy az egyesületnek van nyári sporttelepe a különböző játé­kokra: evezésre, úszásra, másiknak úgynevezett „camp"-ja. A nyári forró hónapokon át valamely hegyes, erdős vidé­ken sátortábora stb. Természetesen ez nálunk a nagyon távol jövő zenéje lehet, ha azonban a magyar protestáns társa­dalom a mi egyesületünknek olyan fontosságot tulajdonít, mint az amerikai az ő egyesületeinek, ha nálunk az iskolai tanítás mellett a nevelést, a jellemfejlesztést olyan fontosnak tartják, hogy azért áldozatokat hozni, erkölcsi, anyagi segítséget adni érdemesnek tartják, akkor azután néhány évtized alatt elérhetünk oda, de csak oda, a hol most a német, az angol, az amerikai ifjak vannak. Mint az általános műveltséget terjesztő intézmé­nyeket, meg fogjuk továbbá honosítani a tanfolyamokat, a hol egyes tagtársaink a német, franczia, az angol s más nyelveket fogják tanítani a jelentkezőknek. Ez idő szerint német, franczia és angol tanfolyamokat tartunk. Körünk jelen anyagi helyzete miatt ez idő szerint nagyobb intézkedéseket nem tehetünk, mert tagjainak segélyezése azok szomorú anyagi helyzete miatt első fontosságú dolog előttünk, de bizalommal, Istenbe vetett erős hittel tekintünk a jövőbe, hogy ügyünket győze­lemre vezeti, meggyarapítja anyagi erőnket, így eszkö­zökben megerősödve, magasztos czélunknak jobban meg­felelhetünk. E mai nap fényes erkölcsi sikere, a nagyon tisztelt vendégeink s kedves ifjú barátaink meleg érdek­lődése csak megerősít abbeli reményünkben, és a mikor e helyről is van szerencsém üdvözölni kedves vendé­geinket és ifjú barátainkat, csak arra kérem, hogy ne szűnjenek meg támogatni körünket, iratkozzanak be ala­pító, rendes és pártoló tagjaink sorába, hogy mindnyá­jan egyesülve a szeretetben, munkásai lehessünk Isten országának.

Next

/
Thumbnails
Contents