Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1903 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1903-08-02 / 31. szám

rektori jelentésben; adja az Isten, hogy minél előbb foganatja legyen. Mielőtt tovább mennék, még egy példán akarom megvilágosítani a kétféle iskolai módszer közötti lényeges különbséget. Alkalmam volt, — valamint több technikus társamnak is — teljesen megbízható forrásból hallani az összehasonlítást egy magyar s egy külföldi végzett technikus között, mely szerint a magyar technikus tudományos kiképzésben, dicséretére legyen mondva a királyi József-műegyetem tudós professzorainak, mindig áll olyan fokon, némely tudományágban pedig magasabb fokon, mint a külföldön végzett; de gyakorlati alkalmazhatósága rendesen mégis sokkal kedvezőtlenebb. Hogy mi az oka, ezek után azt hiszem, nem szorul bizonyítgatásra. (Vége köv.) ISKOLAÜGY. Gyakorlati tanárképzés és református iskoláink. (Folytatás és vége.) A gyakorlati tanárképzés feladata és eszközei egyébként állami és nem államai intézetben teljesen megegyeznek. Egyes tárgyak kezelésében, nevelésben, fegyelmezésben vannak eltérések a különböző jellegű iskolákban, némelykor nagyok is. Természetesen azt kívánjuk, hogy mindig azok az alapelvek legyenek mindenben irányítók, melyek a most tárgyalt javaslat szellemét meghatározzák s arról lóvén meggyőződve, hogy protestáns iskoláinkban csak ez jogosult, e tekintetben külön kívánságokról nem beszélhetünk. Ezek szerint a kolozsvári tanári kör javaslata alapjában megegyezik iskoláink, közoktatásunk hagyományos jellemével, megvalósulása esetén a tanárképzésben látható sajátos szempontjaink érvényesülhetnek, csak nyerhetünk vele, azért a gyakorlati tanárképzés ilyetén országos szervezését ez a református tanáregyesület bátran óhajthatja és óhajtásának nyomatékos kifejezésével támogathatja. 3. Tovább is mehet. Szükséges és nem is lehetetlen, hogy az állami intézkedés megvárása nélkül tegyünk is a gyakorlati tanárképzésért valamit. Általában azért szükséges megtennünk, a mi tőlünk telik, mert valami közeli időre a kolozsvári javaslatok életrekelését nem igen remélhetjük, a baj pedig nagy, minduntalan fokozódik s haszon a legkisebb lépés is, melyet csökkentésére tehetünk. Bármelyik egyházkerület, sőt bármelyik középiskola lehet kezdeményező, leginkább pedig ez a tanáregyesület mozdíthatja meg a dolgot. Nem kívánnék általános szervezést, mert ezt az állam kezéből több okból nem lenne jó már előre kivenni, üdvösnek tartanám azonban, hogy egyelőre arra a szakra, a melyikben jelenleg legnagyobb iskoláink tanár-szükséglete valamelyik középiskolánkon a gyakorlati év szerveztetnék. Nehéz nem lenne, a szükséges (nem nagy) költséget kellene megszerezni. Csupán a kezdetről, iskoláink legsürgetőbb szükségletének a kielégítéséről volna szó s ezért kevés jelölttel, szűken szabott ösztöndíjjal is megindulhatnánk. A módról bajos határozott javaslat alakjában szólanom, mert ahhoz néhány, most kezemben nem levő adat volna szükséges. Az általános körvonalat azonban meg lehet jelölni. A közoktatás az egyes kerületek ügye, azért ezeket a kezdő lépéseket a kerületeknek kell megtenniök. Mindeniknek van olyan szerve, a mely a kerületben levő középiskolák tanárszükségletéről tájékozva van, vagy könnyen tájékozódhatik. A melyik szakban leginkább van szüksége tanárra az illető kerületnek, arra a szakra készült pár tanárjelöltet elhelyez abban az iskolában, a melyik abban a szakban legerősebb, a szaktanárt felhívja az ifjak gyakorlati előkészítésére s az év végén az egyes iskolák a jelölteket tanárul alkalmaznák. Az eljárás a közvetkező lehetne (ismétlem, hogy az állami rendezés megtörténtéig!} Mondjuk, hogy az e tekintetben legczélszerűbb szervezetű tiszántúli egyházkerületben a középiskolai felügyelő az egyes iskolák jelentései alapján ma megállapítja a tiszántúli ref. iskolák előrelátható szükségletét az 1904/5. tanévre s kijelöli azokat a tanárokat, a kik az illető szakban a gyakorlati előkészítésre leginkább alkalmasak ; az egyes iskolák úgy hirdetnének pályázatot az állásokra, hogy a megválasztott, szakvizsgálatot már letett fiatal ember egy évet az egyházkerületi középisk. felügyelő által kijelölt iskolán és tanár mellett tartozik tölteni, e gyakorlati éven a választó iskolától bizonyos ösztöndíjban részesül s az év végén helyettes vagy akár rendes tanárként a helyét elfoglalja. Más kerületek a szükségletnek megfelelően, a szervezet adta lehetőség szerint igazíthatják a dolgot. Egyelőre egy helyen, egy szakcsoportra, tisztán a jelentkező intézetektől függő számú jelöltekkel, másik évben más szakcsoportra vagy akár többre való tekintettel több helyen lehet ezt a gyakorlati előkészítést folytatni mindaddig, a míg az országos szervezés a felekezetet a külön gondoskodás alól fel nem menti. Magát a rendjét a dolognak akár így, akár tapasztaltabb ember ajánlata nyomán más módon könnyű meghatározni, a pénzkérdésben van csak nehézség. Mai viszonyaink között, ha egy épen szakvizsgálatot tett jelölt biztosítást nyer arra, hogy egy év múlva tanári állást kap, saját érdekében készséggel teljesíti azt a feltételt, hogy a gyakorlati évet valamely kijelölt tanár mellett eltöltse, mert a pedagógiai vizsgálatra készülés nyugodtságát és alaposságát nagyon elősegíti a kétségtelen alkalmazás tudatában levő nyugalom s a 400—600 korona ösztöndíj (később, ha lehet, több) anyagi biztosítékul nagyon is elfogadható. Szükséges ezenkívül a vezető tanárok tiszteletdíjáról gondoskodnia az egyházkerületnek. Nem veszem alapul az egyházunk és iskoláink történetében eddig oly gyakori esetet, a jó ügyért díjtalanul szolgálást, bár kétségtelen, hogy ez sem lenne lehetetlen alap. Méltányosabb azonban a másik. Ha a kolozsvári tervezet szerint két tanár nyer megbízatást, ezek tiszteletdíját az érdekelt intézetek közösen fizetnék, ha t. i. abból a feltevésből indulnak ki, hogy az egyházkerületnek nincsen reá pénze. Az egyes intézetek a tanári fizetések alapjából a reájok eső terhet elviselhetik. Ha a megválasztott s gyakorlati évre küldött jelöltnek kiad 600 koronát, a tanárok tiszteletdíjához — mondjuk két másik intézettel közösen — járul kb. 350—400 koronával, tehát a gyakorlati előkészítésre költ 1000 koronát, az év végén azonban nem alkalmazza a jelöltet rendes tanárnak, hanem helyettesnek egy évig, akkor a költsége megtérül s a jelölt előkészültségében még kamatos kamatot is hajt. A jelölt nem veszít, mert ma sem mindennapi dolog, hogy a szakvizsgálat letevése, pontosabb meghatározással a 8-ik egyetemi félév bevégzése után 2 évvel rendes állása legyen valakinek, még kevésbbé, hogy oklevéllel csak egy évig kelljen helyettesül szolgálnia, a folytonosan fokozódó tanárbőség miatt pedig valóságos jótétemény lesz a javasolt eljárási mód. Az egész ügy országos rendezését pedig elősegítené, útját egyengetné. Az állam így nem kezdhetne a munkához; neki azt kell néznie,