Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1903 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1903-08-02 / 31. szám

szó, a melynek munkája elsőrendű fontosságú. Ennek a testületnek a tagjai szaporodnak évrőlévre ; szaporodik munkája, növekedik annak fontossága, — lehetetlen tehát, hogy úgy tekintsük, mint nem létezőt, a melyről gondoskodni felesleges. Sőt ellenkezőleg: becsüljük meg úgy, a mint megérdemli. Ne hagyjuk jelenlegi jobbágyi helyzetében, hanem vegyük fel egyházalkotmányunk sánczai közé. Hamar István. Felolvasás a belmissziói albizottság ezé Íjairól. A „Bethlen Gábor-kör" 1902. deczember lH-dikán tartott szeretetvendégségen felolvasta Barsy Károly alelnök, a belmissziói albizottság elnöke. Mélyen tisztelt vendégeink, kedves ifjú barátaink! Alig egy éve annak, liogy vérmes reményeink, nagy álmaink valóra váltak. Az eszme testet öltött és félezer ifjú józan belátással, melegen érző szívvel kezet fogva iparkodik bebizonyítani a világ előtt, liogy nagyszerű s eredményeiben hazánkra, szeretett egyházunkra jótékonyan ható czélokórt küzdeni, nemes ezélokért harczolni még mindig van akarata s bátorsága. Mert nem kisebb czélt tűztünk ki magunk elé — Istenünkben bízva, fiatal lelkünk szent lelkesedésével, — mint egyenesen azt, hogy mindenki széles e hazában megelégedett, békés és szabad legyen; hogy az a szeretet, melyet most annyiszor hirdetünk, állandó lakója legyen a mi hajlékainknak s első helyet nyerjen a társadalomban s rugója legyen minden egyházi, hazafias és magánténykedéseinknek. Az ország legkiválóbb fórfiainak sem lehetne nagyobbszerű programmja ennél, t. i. hogy Krisztusban vezessék az egész magyar társadalmat, ha fontolóra vesszük ezen nemesebb állapotok okszerű következményeit, igazi haladást csakis ez úton remélhetünk. Dr. Gaál — a műegyetem tudós professzora — írja, hogy „a családi, baráti, honszeretet, a hála, a lelkiismeret, a magasabb eszmények utáni törekvés, a vallásosság ldirthatatlanul van keblünkbe oltva. Ez érzelmek az önérdeknek természetes határokat szabnak és okozzák azt, hogy az ember áldozatot is hajlandó hozni, anyagi érdek nélkül is cselekszik és gondoskodik másokról. A gazdasági élet egészséges fejlődésére nézve nagyon fontos, hogy az érzelmek mindjobban áthassák a társadalmat, mert ha azok törzse megerősödik, abból gazdasági erények: a szorgalom, kitartás és gondosság, önmegtartóztatás, takarékosság nagyobb mértékben fognak kisarjadzani. Az erkölcsi indokok hatályosbítása tehát meggyőzés, szoktatás, általában nevelés és vallás által fontos közgazdasági érdeket is képez". Jótékony hatása azonban nemcsak a gazdasági élet terén, hanem mindenütt érvényesül. Világosságot gyújt s a haladást lehetővé teszi minden téren; általa az élet szebbé, teljesebbé és kellemesebbé válik s annak tartama is meghosszabbul. Vizsgálódásainkkal és bizonyításunkkal messze mehetnénk, álláspontunk beigazolása sem járna nehézséggel, azonban ezen jelenségek — nagy Istenünk kifogyhatatlan kegyelméből — majdan a most megkezdett munkánk sikeres eredményeiként jelentkezhetnek, térjünk át tulajdonképeni czélunkra, hogy a Bethlen Gábor-kör, közelebbről annak belmissziói bizottsága micsoda módozatokat vél helyesnek és czélravezetőnek arra nézve, hogy tagjait, a magyar protestáns ifjúságot Krisztushoz vezetve, összegyűjtse, együtt tartsa, reájuk nevelő hatást gyakorolni képes legyen s az életbe mint a magyar haza és protestáns társadalom erős, hasznavehető tagjait bocsássa ki. Mielőtt a részletes tárgyalásba bocsátkoznám, szabad legyen kijelentenem, hogy a belmissziói albizottságról most elmondandókat a Bethlen Gábor-kör bizottsága elé még nem volt alkalmam megvitatás czéljából előterjeszteni; s mint ilyeneket méltóztassanak birálat tárgyává tenni. A mint említettem volt, a „B. G.-kör" tanítója, nevelője, valósággal otthona akar lenni a magyar protestáns ifjúságnak s ezzel a hivatásával olyan szükséget elégít ki, a melyet minden egyetemi polgár érezhetett s a társadalomra is — legkevésbbé sem előnyösen — nyomta rá bélyegét. De épen ezen oknál fogva van létjogosultsága s így neki nagygyá, erőssé és hatalmassá kell lennie. A hatalmas és gazdag angol, a művelt porosz, a praktikus amerikai s mindazok a nemzetek, a hol bölcs vezetők állanak a haza, az egyház kormányán, belátták, hogy az ifjúságban rejlik a haza jövője, hogy az van hivatva apáinak tisztét és helyét betölteni, hogy csak az képes úgy az egyház, mint az állam szervezetébe új, üde, friss vért belevinni, hogy az állandó erőben maradjon s nagy feladatok megoldására képes legyen. Mi előttünk csodálatosan hangzik az amerikai, az angol művelt társadalom jelszava, a mely nemcsak legfontosabb teendőjének tartja az ifjúság nevelését, irányítását, hanem azért a legnagyobb áldozatra kész. Amerikában pl. minden férfi és nő egyenesen hazája iránti kötelességének tartja. Ott a legkiválóbb, legtekintélyesebb férfiak állanak az ifjúság élén s ott mondotta Buffalónak tekintélyre és vagyonra legelső polgára ezeket a mindnyájunk által kiválóképen megjegyzendő szavakat : „Nincs magasabb feladat, mint férfiakat nevelni Isten dicsőségére". Tehát olyan erős oszlopokat, melyek soha meg nem inganak a különböző áramlatok nyomása alatt, ezek a férfiak nem léhák, közönyösek, hanem erősek és szilárdak, lelkesedésük tiszta és nemes s mindenkor készek testi és szellemi erejöket az egyház és haza oltárára hozni. Ezek között az evangelium sava soha meg nem ízetleniil; csodálhatjuk-e hát, hogy egyházaik nagyok, hatalmasak, virágzók, országuk békés, gazdag, a tudományok terén vezérszerepet visz. Nálunk azonban az ifjúság lelki nevelésben nem igen részesül. Szerencsétlen egyetemi rendszerünk folytán a nevelés a tanítás mellett teljesen elhanyagoltatik, egyáltalában figyelembe sem vétetik, ennek okszerű következménye tehát, hogy a kikerült szakemberek legnagyobb részben még vezetésre szorulnak, csak sötétben tapogatóznak, ingadoznak, az élet árjába belekerülve, nagyon könnyen elmerülnek, vagy beszennyeződnek, hivatalukban "sokszor lelkiismeretlenek, könnyelműek s mivel az élet valódi rendeltetését soha nem is keresték, meg sem találták, békétlenkedők, elégedetlenek lesznek ; az élet több teher rájuk nézve, mint gyönyörűség. Nálunk a társadalom mintegy hallgatólag helyesli ama elharapódzó felfogást, hogy a fiatal ember hadd tombolja ki magát, hadd fecsérelje el testi és szellemi képességeit, a melyekkel pedig a jóságos Isten épen ebben a korban olyan bőven megáldotta. Csodálatos, hogy ezen dolgok visszásságait az intéző körök csak most kezdik megfigyelni s ebben a dologban az első kiáltó szó csak az idén hangzott el egy