Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1903 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1903-07-26 / 30. szám

megváltoztathatja a ker. vallásfelekezeteknek egymáshoz való viszonyát.* Azért azonban a reformkatholiczizmussal szemben is legyünk óvatosak ós tartózkodók, írói sorra egymásután — mint olvassuk — «ad limina apostolorum® czitálva alaudabiliter se subjecunU. ^Megtette ezt Schell 1899. márcziusában, sőt a hírek szerint megtette ezt Ehrhard is ez év januáriusában. Keppler rottenburgi püspök, ki pedig freiburgi tanár korában a kath. moráltheologiát tekintve, maga is reformtudós volt, s nagyon magasztalta s első kiadásaiban approbácziójával látta el Ehrhard művét, ugyancsak denuncziálta Rampollánál ós az Indexkongregácziónál Rómában «e reformerek veszedelmes műfogásait és vakmerő újításait)). Sorra egymásután meghátráltak. így Müller a jövőben «Renaissance)) cz. folyóiratában «több pozitív és kevesebb kritikai magatartást® igért, s azzal egyidejűleg a reformkath. «XX-ik század» szerkesztőségéből kilépett Schell würzburgi s Schnitzer müncheni tanár, nemkülönben jUudolphi gestratti és Koch reutlingeni pap, a mi bizonyára «krízist» jelent a reformkatholiczizmus mozgalmában. És ne is csudálkozzunk azon. A mai vatikáni rendszer mellett Róma tényleg irreformábilis, a melynek álláspontján a kath. theologia függetlenségéről s a többi tudományokhoz hasonló szabad kutatásáról szó sem lehet. Igaz, hogy rezervákkal hajtották meg magukat, de tudjuk, hogy e rezervák a gondolat világosságának s a lelkiismeret tisztaságának rovására mily nagy szerepet játszanak a római kath. egyházban. S aztán ne feledjük azt sem, hogy ezek a rezervák megrontják az igazságérzetet ós lealacsonyítják a lelkiismeretet, valamint azt sem, hogy a mélyreható reformok a vallásos egyházi életben nem a tudós szobákból, hanem a vallásos néplélekből valók, ós igen nehéz áldozatokkal járnak. Kereszt ós martyrium jelzi máig is azok útját, ós korántsem az elvtelen paktálás a részletkérdésekben. Avagy nem a circulus vitiosusra emlékeztető paktálás az, ha Schell és Ehrhard ugyan apellál az értelemre ós a lelkiismeretre, s mégis elismeri a csalatkozhatatlan pápai tantekintély utolsó döntő sza-* E szempontból tekintve, igen találóan jellemzi a czentrumpárti ultramontanizmus s a mai reformkatholiczizmus közötti jellegzetes különbséget Scholz berlini tanár ekképen: „Jener stammt unmittelbar aus dem römisehen Hauptquartiar, dieser von einer Sehaar von Freiwilligen, jener ist diplomatische Maehenschaft im Dienst politiseher Zweeke, dieser ohne Nebengedanke der Versueh einer Neuordnung geistiger Begriffe. jener verfolgt den mögliehst ungehinderten Betrieb der landesübliehen römisehen Propaganda, diesei wil im Schoos der eigenen Kirehe dem Fortschritt eine Gasse bahnen, jener verandert nur die Firmen der altén Gescháftsführung des Ultramontanismus, dieser dringt auf wirkliehe Erneuerung. Der Toleranzantrag des Zentrumsihaftet an der Oberíláche und is tiiusehender Sehein. Der Reformkatholieismus dringt ín die Tiefe und ist aufrichtige Meinung über das Leben der Kirche und was ihrer Besserung dient". vát? Melyik ponton találkozik hát a tekintély a szabadsággal? Hol végződik a kath. egyház kortörténeti alakja s hol kezdődik annak örökkévaló lényege? E tekintetben helyesen mondja Paulsen, a híres berlini bölcselő, hogy vagy szabad kutatás, vagy csalatkozhatatlan pápai tantekintély, tertium non datur! Ezzel egyezőleg ugyancsak jól mondja a kath. Schmitz: «Bei den Versöhnungsversuchen zwischen den Katholicismus und der modernen Iíultur würde einer der beiden Kontrahenten in Scherben geheny>. És még találóbb a nagyhírű Krauss ama őszinte vallomása: «Die Behauptung, als könne die kath. Forschung und Geistesarbeit sich wenigstens auf dem von dem Dogma freigelassenen Wissenschaftsgebiete frei und speciell nach den Gesetzen des heutigen naturwissenschaftlichen und historischen Wissens bewegen und frischen Mutes arbeiten, wird von sehr vielen unter uns als ein Schlag ins Gesicht der Wahrheit empfunden werden. Man hört gegenwártig nur zu oft die Áusserung, ein wirklicher Gelehrter könne sich heute in der Kirche überhaupt nur haltén, wenn ererstens auf jede Action in derselben verzichte und zvveitens alles für sich behalte, ivas er denkey>. A csalafckozhatlan tantekintóly érvénye és elismerése valóságos lólába a mai reformkatholiczizmusnak. így Ehrhard is elveti az egyházi államot, mint a régi pápaság középkori drága ékszerét, de azért híven ragaszkodik a pápaság isteni intézményéhez, mint lelke üdvösségének feltételéhez. E ponton a reformkatholiczizmus messze mögötte áll a középkorinak. Csak a «tagok» reformját óhajtja, valami renaissance-félét kiván az egyház felső épületén, magát az alapot azonban érintethetetlennek mondja. Az ilyen tatarozások komoly ós mélyreható reformoknak épen nem mondhatók. Az ilyen reformoknak maradandó jelentőségük ós hatásuk épen nem lehet. A valódi reformok első sorban a hitigazságokat, a morált s az egyházi szervezetet érintik. A végül még egy megjegyzést a mai reformkatholiczizmus határozott ((protestánsellenes® jellegére, Schell azt mondja, hogy a protestantizmus lényegénél fogva katholikusellenes, míg ezzel szemben a katholiczizmus nemcsak hogy nem egyszerűen protestánsellenes, hanem határozottan saját lábán álló ós járó vallás. Ez más szóval kifejezve annyit tesz, hogy a protestantizmus csakis a Róma elleni küzdelméből él s így annak nem lehet önálló hitbeli és erkölcsi ereje. Úgy látszik, hogy még nem hallottak Bécsben ós Würzburgban arról az evangéliumról, a mely Pál apostol szerint «az istennek ereje és hatalma a hivők üdvösségére)). Még tovább megy Ehrhard, ki szerint a protestantizmus lényegtelen vallási