Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1903 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1903-07-19 / 29. szám

sem történeti, sem általános tovább fejtegetését. Régi vélemények bennünk is megalakulhatnak önállóan, idézésök az egyéni álláspontot erősíthetik, de a valósulás útján előre ritkán segít. Ezért itt a gyakorlati tanárképzés ügyének mai állapotába kell helyezkednünk s a nyert megbízás értelmében csupán azt keresem, vájjon a református tanárságnak milyen állást kell foglalnia ama javaslat irányában, melyet a magyar közoktatás fejlődésének, az a közben nyilatkozott véleményeknek a figyelembevételével készített a kolozsvári tanári kör, s a mely tervezet ez év márcziusa óta a vallás- és közoktatás miniszter úr előtt van. (Folyt, köv.) Dr. Imreh Sándor. TÁRCZA. A művészet és erkölcs viszonya egymáshoz. (Folytatás.) A zene csak akkor veszíti el eredeti erkölcsi tisztaságát, ha nem Őt magát hagyják uralkodni, hanem ha ót cseléddé teszik, hogy másoknak szolgáljon, mint p. o. a táncznál a táncznak, éneknél a költészetnek és főleg leggyakrabban az ilyen-olyan dalnak. De akkor sem voltaképen ő az, a ki erkölcsi kifogásolás s talán — művészi megrovás alá esik; mert hiszen nem ő dönt, felette döntenek. Hogy a „csinadratta bummos" fellépés, az iigető polkák, a vad walzerek, a máktörő tempójú szilaj csárdások zenéje, hogy a „couplettek", az orpheumok zenei monotoniája és heczczei a zenének nem tartoznak ünnepnapjai közé, az bizonyos. De hogy bár ilyenkor nagyon szellős, nagyon könnyed, nem ritkán könnyelmű ruhában jelenik meg, mégsem ő a hibás, azt rögtön észrevennék, ha a szöveget, ha a tánczot elhagynék — és a zenét önmagában hallgatnók. Ha e kettővel: a tánczczal és a szöveggel együtt sohasem hallottuk volna, még a táncznak és a szövegnek szolgáló zenét sem mondhatnók erkölcsrontónak s talán-talán még eszmét is fedeznénk fel benne, hiszen vannak alsóbb fokú szép eszmék is, mint: gyermekded, bájos, játszi, tréfás, felületes, könnyű, szeszélyes, í'akonczátlan, zabolátlan stb. stb.; hogy klasszikus zenének nem mondanók, az az egy bizonyos. De menjünk a szomszédba. Egy leányát, a dalt már emlegettük is. Nézzük meg az egész családot: a költészetet. No ez ugyancsak modern család! És ugyancsak távol áll a zene tisztaságától! Bár vannak egyes igen tiszteletreméltó tagjai! De hát a többség. A többség manapság megromlott. Régi tisztaságát, régi fenségét levetette. A magyar költészet régi fensége, majdnem mondhatnók szűzies tisztasága ma már nagyon sok tért veszített.. A régibb magyar regények, a régibb magyar drámairodalom, a régibb magyar elbeszélések és költemények között és a maiak között milyen nagy a különbség! De mi — hála istennek — még jobban vagyunk, mint a francziák, vagy akár csak a németek is. Kock Pál szellemtelen franczia és német utánzói micsoda utakra tévedtek 1 Nem kell épen „Aphrodité"-t említenünk, elég Wildenbruck novelláira, vagy Böhlau Helén művére és művének ismertetőjére („Das Halbthier"), szintén egy nő értekezésére: Lion Helén czikkére utalnunk. Nálunk még a frivol franczia operettek és operák eredeti magyar testvéreket nem kaptak, csak fordított idegen termékekkel versenyeznek. A „Magdolna" czímű színmű iránya nem bírt iskolát alapítani! A költészetben még, minden idegen, betóduló szenny daczára, a mi közönségünk még mindig a nemes, eszményi irányt keresi és szereti és valóságos „Hallelujah"-t kiált, ha egy-egy ilyen irányú új költőt fedez fel. Mutatja a Szabolcska M. esete. Nálunk még a költészet csakugyan nemes eszméket, nemes érzelmeket, nemes elhatározásokat hirdet és dicsőít s így hivatásához még hű. Mert a költészetnek ezt kell tennie! Mihelyest a költészet materialisztikus és nem idealisztikus, megszűnt költészet, megszűnt művészet lenni. Egyszerűen a természetet másolni, az sokszorosítás és nem költés; az mesterség, de nem művészeti Hallottuk Cherbuliez szavát. „A művészet ós természet" nála két külön dolog. „Az igazi reálisták .... mindent olyannak mutatnak, a milyen." „Olyanoknak tüntetni fel a dolgokat, a milyenek, annyit tesz, mint minden részletükkel együtt mutatni őket, nem hagyva el belőlük, nem téve hozzájok semmit . . . . Ez lehetetlenség. Mindenkinek megvan a maga szemüvege". Mindenki a maga szemüvegén keresztül nézi a világot és ez esetben másol a maga szemüvegén keresztül. Sok reálista fotográfusnak tartja magát, „de a fotográfus elrendezi modelljét, leülteti és haját eligazgatja, felosztja rajta a fényt s az árnyékot". Ügy tesz, akár csak a díszkertész, a szőnyegkertészet virágaival: elhelyezi a magasat és alacsonyai, a világosat és a sötét színt stb. Művészet a fényképírás? Művészet a díszkertészet ? „Winkelmann óta ... az aesthetikusok szemében az ideál az ábrázolt dolgoknak a tökéletessége, a dolgok lényege, vagy legveleje, a bevégzett, befejezett típus, melyet a természet képtelen megvalósítani, s mely tényleg csak abban az elmében létezik, a mely felfogja, a szépség, az eszme győzedelme az anyag felett." Hát „szeczesszió?" A „szeczesszió," eltérés a szabálytól. Nos hát mikor volt és hol lehet a szabálytalanság tökély? A szabályt nem valamely külső dolog vagy tekintély, de önmagának a dolognak a természete állítja fel. A szabály annyi, mint belső természetszerüség. És akár a festészetben, akár a természetben tűnik is fel (s így épen a költészetben is), a szabályellenes nem természetes, hanem torzszülött, torzkép. A mely foglalkozás eszmékkel dolgozik, annak eszményinek kell lennie. A művészet eszméket testesít meg, eszméket önt alakba s azért idealisztikusnak kell lennie. Az ideák, az eszmék, mondottuk fentebb, erkölcsi jellegűek, tehát a művészet is az. Mikor a művészet, mondjuk itt: költészet megszűnik erkölcsi, erkölcsi jellegű lenni, megszűnt művészet lenni. De ismét értsük meg egymást. A hol a költészetnek fel kell tüntetnie a rosszat, az erkölcstelent, a hol az a tárgy termeszetében fekszik, a hol az természetesen kénytelen megjelenni, ott helyén van. Még az erkölcsileg igen finnyás ember sem kifogásolhatja azt. Igaza volt a világ ama egyik legnagyobb keresztyén theologusának, a ki, midőn előtte egy társát bevádolták, hogy színházba jár, pedig ott még a legjobb darabban, a legszendébb színműben is előfordulnak az erkölcstelenség képei, azt mondotta: „hiszen akkor a szentírást sem volna szabad olvasnunk; mert hiszen abban is sok erkölcstelen dolog, eset van felemlítve! Csak hadd járjon és tanulja az ott feltüntetett jót, szépet és nemeset szeretni, és a rqszat, a rútat, a nemtelent meggyűlölni, megvetni. És ez a helyes felfogás 1 Nemcsak a drámai művek, de általában a költészet mutassa fel nekünk a jó, a nemes, a szép és isteni eszméket, hogy érettük lelkesülni, élni-halni tanuljunk, de mutassa meg a rosszat, a nem-