Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1903 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1903-01-18 / 3. szám

mint a minőnek a dolog természete szerint lennie kellene, akkor sem illethetné vád a theol. akadémiát a miatt, hogy nem kész theologiai tudósokat ós nem kész praktikus papokat bocsát ki kebeléből. Még a legreálisabb irányú iskoláktól sem kivánhatja ezt senki; a legnagyobb részben elméleti irányú theol. akadémiáktól pedig még kevésbbé. Bizony, ha Haypál kollegám gondolkozik a dolgon, el kell ismerni, hogy akár egy orvos, akár egy mérnök, akár egy jogász, akár egy pap nem ugorhatik úgy elő készen, teljes fegyverzetében az iskolából, mint a hogy a mythologia szerint Pallas Athene előugrott Zeus fejéből. Minden felső iskola tulajdonképen csak alapot vet, a melyre az életben építeni lehet; de teljesen kész embert nem adhat. így tesznek a theologiai akadémiák, és a budapesti akadémia is. És habár Haypál kollegám oly kicsinylőleg szól is annak tanítási rendszeréről, annyit talán mégis elismer, hogy ha mai tudásának, különösen praktikus tudásának nagyobb részét azóta szerezte is, de csak azokra az alapokra épített, a melyeket az akadémiai képzéstől nyert. S ha ezt elismeri, akkor be fogja látni, hogy méltatlanul állította pellengérre azt az alma matert, a melynek növendéke vala, s azokat a professzorokat, a kik tudása alapjait megvetették. Hamar István. A szünidőzo ifjúság. „Lesz-e gyümölcs a fán, melynek nincs virága? Avagy virág vagy te, hazám ifjúsága ?" Petőfi. Több mint egy évtized óta szokásban van, hogy X—y helységnek nyáron és máskor otthon üdülő tanulói „szünidőző ifjúság" elnevezéssel hol itt, hol ott bálokat, mulatságokat rendeznek. Vagy ha hangversenyek és szavalatok vannak is a műsoron, de ezek mögött is fődolog a táncz kivilágos-kivirradtig! Szóval: a kedélyes „Szünidőző ifjúság" a nyárból is farsangot csinál. Holott vagy a farsang alatt, vagy a naptárilag ú. n. nagyböjti idő alatt rendezett egyik-másik ifjúsági (iskolai) mulatságon kivette a maga részét. Ezeket, a korábban ismeretlen, nyári s más szünidei bálozásokat először csak a városi tanulók kezdették. Természetesen ; mert — a magasabbra való törekvéseket, tanulmányi utazásokat, turistaságokat ! s a nemesebb értelemben vett sportokat nem említve — mezei dolgok, házi ipari vagy más közönségesebb foglalkozások hiányában, az unatkozásra s az ebből folyó mulatozásokra, diri-dáridókra inkább a városi tanulóknak van okuk, vagyis inkább nekik kinálódik legtöbb alkalom. Ámde, mint minden példa, ez a szokás is átragadt a nagyobb városokról a kisebbekre, ezekről a nagyobb községekre, ezekről ismét a kisközségekre, a falukra. Aztán nemcsak nyáron, hanem máskor is, minden kínálkozó alkalomkor. Csak ennyiből is látható, hogy a szünidőző ifjúság aranyos jó kedvéből van bál és közmulatság annyi, a mennyi a plusquamnál is több. Mert az ifjúsági rendezők, szereplők és résztvevők a viszonosság, barátság és összetartás szempontjából át-átrándulnak a szomszéd város, község vagy falu mulatságára is, hogy ekként a sikert kölcsönösen biztosítsák s a „jótékony czélt" — melyről alább lészen említés -— előmozdítsák. Ennek folytán, míg hazánkban a modern idők előtti fiatalság jelszava volt: „Per aspera ad astra" (Meredeken föl a magasba! Vagy: Küzdelmen keresztül a czélhoz!), addig ma általában ezek a szépen csengő szavak hangzanak: „Rajta, fiúk, mulassunk; rajta, párok, tánczoljunk!" Ezt az állapotot a fiatalok barátja, Szemere Miklós, ezelőtt hat évvel, ha tudta, vagy eszébe vette volna: talán meggondolja a dolgot és ama Széchenyi-lakomán nem mondta volna, hogy: „Nem boldog a magyar!". . . . Igaz, hogy' a faluhelyen is divatot iiző kisasszonyok vagy ő nagyságáék és általában a lányos anyák előtt tetszetős dolog az efféle alkalom. De ez a pillanatnyi és muló érdek első sorban épen a leányokat és az anyákat boszulja meg. Ment mindjárt a nyár után, az őszi szezonban megkezdődnek a mindenféle filléres és más jótékony nőegyleti mulatságok, úgy hogy mire a tulajdonképeni téli vagy farsangi, hagyományos bálokra kerül a sor: akkorra a nyári ifjúság is, a közönség is már ki van merülve, s a bálck nagyobb részint deficzittel záródnak, azon vigasztalás kapcsában, hogy majd a böjti és tavaszi mulatságok mindent kárpótolni fognak. Ez az oka leginkább, hogy ma már a farsang sem a régi farsangtöbbé, mikor az emberek igazi jó kedvvel jól kitánczolták és jól kimulatták magukat; nem úgy, mint ma, mikor különböző czímek alatt újév napjától Sylvester-napig rendeződik a sok bál és mulatság, melyeken azonban több az ülés mint az állás, mint a tánczolás, és több az ásítozás, mint a mulatozás. Mindezekre ellenvetésül hallom a jótékony czélt. Jól van. Hanem akárminő jótékony czél sem szentesíthet akárminő eszközöket. Ha a jelzett módon akar a szünidőző ifjúság a szegény tanulók segélyezésére vagy más egyéb egyházi ós kulturális czélra alapokat szerezni: ezek a képzelt jótétemények, nem hogy közelebb vinnék az ifjakat a tanulás ideális fogalmának és gyakorlati keresztülvitelének czélja felé, sőt inkább attól eltérítik. Vájjon protestáns őseink, a múltban és közelben, azokat a nagyszerű alkotásokat, melyeket soha eléggé meg nem hálálható örökségek gyanánt templomokban, iskolákban, humánus intézményekben, egyházi, iskolai és társadalmi czélú, sokágú alapítványaikban, alumneumi segélyekben stb. ránk hagytak: bálokkal, tánczokkal hozták-e létre ? Megmondják egyik-másik egyházunknak, iskoláinknak, kollégiumainknak történetei, a nagy papoknak és nagy pedagógusoknak életrajzai! Igaz az is. hogy mai időben nálunk a jótékonyság gyakorlása majdnem egy fogalommá lett az ezer czím alatt rendezni szokott nyilvános mulatsággal, — szemben azon felfogással, mely a jótékonyságot az ember közérdekű munkálkodásában, saját érdekének embertársai javát czélzó közérdek alá rendelésében, anyagi, erkölcsi és szellemi javainak önkéntes megadóztatásában látja, a bibliai özvegy-asszony olajos korsója szerint. De az egyháznak és iskolának épen az az egyik feladata, hogy minden lábrakapott rosz irányzat ellen mind közvetlenül, mind közvetve a harczot a maga erkölcsi és szellemi fegyvereivel fölvegye. Ebből az érdekből kifolyólag még a máskülönben megindító és szívreható jótékony czél tekintetéből sem lehet helyeselni az ifjúságunknak immár, úgyszólván, kórsággá fajult fennebbi szokását. Mert gondoljuk meg, hogy az ú. n. tiszta bevételből nyújtott parányi haszonnal mily sok anyagi, erkölcsi és időbeli veszteség szokott karöltve járni, — épen első sorban a tanulók, azután hozzátartozóik kárára ! Ebben a tekintetben nincs szükség bővebb részletezésre. Ki-ki tudja, hogy míg a czím- és rangvágy meleg ágyául szolgáló rendezői tisztikar