Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1903 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1903-01-18 / 3. szám

ritásának a dokumentálására szolgál. Ez is intézményes sérelem. Az egyenlőség egyházi sürgetése azonban, nézetem szerint, nem terjedhet ki azon dolgokra, melyek ez idő szerint az alkotmányi szervezet integráns részei, p. o. püspökeink főrendiházi tagsága, sőt főrendisége. Anachronizmusok ezek; nincsenek összefüggésben a vallásegyenlőség kérdésével s így megszüntetésük is kivül esik egyházunknak, mint olyannak törekvései, czéljai körén. Egyházi tenni valónk e téren nincs, mert itt a társadalom, illetőleg a törvényhozás az egyedül illetékes tényező a változtatások sürgetésében. Az 1848: XX. t.-czikk 3. §-ának végrehajtására irányuló kívánságainknál mindenesetre tisztába kell jönnünk ama »szükségekkel a, a melyek »közálladalmi költségekből« fedezendők. Egyházi hatóságaink már kimondottak annyit, hogy nem kívánják a törvény szószerinti végrehajtását. Hogy helyesen tették-e, vagy nem? az tisztán a »szükségek« szó értelmezésén fordul meg. Ha a szükségletet úgy értelmezzük, hogy az az egyház egész kultusz- és kulturbudgetjét magában foglalja: akkor bizonyára helyes a felfogás. Ellenben, ha az életerős s hatékony munkássághoz szükségelt intézmények tekintetbe vételével készült budget fedezeti hiányait jelenti a »szükségek«: akkor téves volna ama kijelentés. Bizonyára az elsőre gondoltak hatóságaink; a mit igazol az a hév, melylyel egyik-másik a szekularizáczió gondolatát önmagától elutasítani sietett és az az irányzat, mely hiányaink összeállítását, kimutatását sürgeti. Kétségtelen, hogy jobb lett volna pozitív alakban megmondani kívánságunkat, mint negatív formában. így legalább elmaradt volna a szekularizáczió elleni szükségtelen tiltakozás. Mert bár igaz az, hogy egyházunk a maga igényei kielégítését a szekularizácziótól függetlenül, arra tekintet nélkül kivánja : de magában a kérdésben csak az állampolgárok s ezek képviselői vannak jogosítva nyilatkozni. És ha egyházunk hivatalosan távol áll is a szekularizáczió gondolatától, azért reánk, kik ev. ref. vallású állampolgárok vagyunk, az lehet kívánatos, sőt szükséges is. A szükségletek ismerete mellett lényeges kérdés az, hogy a dotácziót tőke, vagy járadék, illetőleg évi segély alakjában kivánja-e egyházunk? A tulajdonjog és a haszonélvezet kérdése ez, a melynél határozottan az utóbbit helyeslem. Természetesen felteszem előre is a kellő törvényes biztosítékot a segély élvezetére nézve. Azért tartom pedig jobbnak az évi segélybe foglalt dotácziót, mert 1. a szükséghez képest fokozható; 2. mert útját állja a róm. kath. egyház használatában levő roppant státus vagyon felekezetivé tételének; 3. mert az államellenes nemzetiségi egyházak ellen fennálló jogos bizalmatlanság folytán kevésbbé érezzük ez uton a Paritáts-Stockprügel - csapását; 4. mert ettől eltekintve is alkalmatosabb autonómiánk szélesebb körű védelmére. Kérdésbe lehet tenni azt is, hogy a dotáczió nagyságára nézve milyen álláspontra helyezkedjünk: szükségleteink által igényelt, tehát abszolút dotációt kivánjunk-e, vagy a róm. kath. egyház állami eredetű vagyonának a lélekszám arányában eső részét? Felfogásom szerint az előbbit és nem az utóbbit. Nem pedig azért 1. mert aró.m. kath. egyház szükségletein felüli vagyont élvez, és mi nem az helyeselhetjük ezt azzal, hogy hasonló arányos részt kérünk ; 2. mert nem kívánhatunk annyi állami befolyást bebocsátani egyházunkba, mint van a róm. katholikusban, hol az egyház alkotmányánál fogva az államnak az egész egyházi kormányszervezet megalkotására befolyása van; 3. mert az arányszerinti dotáció kellemetlen revízió tárgya is lehet; mert a szükséglet feletti vagyon demoralizáló; 5. mert az állam úgyis képtelen volna ennyit adni. Arról felesleges beszélni, hogy micsoda szükségleteink vannak. De az mindenesetre kívánatos volna, hogy az eddigi segélyezések az ezutániakkal kommasszáltatnának és a Paritáts-Stockprügel olykor fojtogató hatása alól (mint p. o. a középiskoláknál) alkalmatos módon kivétetnének és állami szempontból külön garancziákhoz köttetnének. Yan a mi törvénytárunkban nem egy törvény, mely egyik-másik vallásfelekezet állami dotációjáról külön intézkedik, ós így lehetne a mi egyházunkra nézve is. íme ezekkel a gondolatokkal kívántam most a közvélemény tisztázásához hozzájárulni. Polcoly József. ISKOLAÜGY. A budapesti vallástanítás berendezéséről, Haypál Benő kollegám a budapesti ref. egyház vallástanítási berendezkedéséről szóló fejtegetéseit abban summázza, hogy az elemi iskolákban tanítói képesítettséggel, a felsőbb iskolákban pedig lelkészi kvalifikáczióval biró egyének végezzék a hitoktatást. Hozzá kívánok szólani ehhez a tervhez is; mert bár igen egyszerűnek látszik is, de valójában rendkívül nagyfontosságú és. a legmélyebben belevág a budapesti egyház jelen és jövő életébe. Siculus már elmondta ugyan véleményét felőle; de azért nem lesz felesleges a kérdést behatóan megtárgyalni, annyival is inkább, mivel úgy láttam, hogy 5*