Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1903 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1903-01-18 / 3. szám

Haypál kollegám a maga nagy buzgóságában itt is túllőtt a czélon. Haypál kollegám több szempontból óhajtja, liogy az elemi iskolákban tanítói kvalifikácziójú emberek végezzék a hitoktatást ; a legfőbb két szempont azonban az, hogy így a budapesti egyháznak nem kellene annyi káplán-embert lefoglalnia, mint ma, és hogy pedagógiai tekintetben sikeresebb volna a tanító-, mint a lelkészkatecheták működése. A mi az első szempontot illeti, kétségtelen, hogy — csak általánosságban tekintve a dolgot — a budapesti egyház káplán- és katecheta szükséglete nagy teherrel nehezedik az egyházkerület segédlelkész állományára; mert azonkívül, hogy az egyik lelkész és két tanár-ember és theologusok is végeznek hitoktatást, Budapest két káplánt és 12 katechetát foglal le magának. Ez a kerület segédlelkész állományának bizony 10—12%-a és jelentékenyen fokozza a vidéki gyülekezetek káplán-szükségét. Ezen a szükségen jó volna enyhíteni; de az enyhítésnek Haypál kollegám által ajánlott módját, a budapesti egyháznak nemcsak a jelenlegi, hanem jövendőbeli viszonyai tekintetbe vétele mellett is, eredményesnek és lehetségesnek nem látom. Siculus igen helyesen reámutatott már arra, hogy a budapesti egyház jelenlegi viszonyai között, a mikor czentrális adminisztráczió és lelki gondozás van, a hívek legnagyobb részével az egyházi és lelkészi érintkezést csak a katecheták tartják fenn, úgy a hogy, s addig, a míg a deczentralizáczió meg nem történik, az érintkezés e módjának megszüntetése "csak kárára válnék az egyházi életnek. De ha még nem válnék is kárára, a folyton fejlődő, illetve: inkább csak számban gyarapogó budapesti egyház viszonyai olyanok, hogy ma alkalmazott káplánjai és katechetái közül oly annyira kevésről mondhatna le, hogy a felszabadítandó, nem állandósított katechetákkal a kerület káplánszüksége épen nem volna orvosolva. Hogyan áll ugyanis a dolog ? Úgy, hogy ma már, a Kálvin-téri és a budai, rendes lelkészekkel ellátott templomokon kivül kénytelen lelkészi szolgálattal elláttatni az egyház a kőbányai és zuglói templomot, a svábhegyi, Rózsa-utczai, erdőtelki és budafoki imaházakat, s a mint tudom, most van folyamatban annak az előkészítése, hogy a VIII. kerületben is egy imaház béreltessék. A Kálvin-téri lelkészi hivatal feltétlenül igényel 2 káplánt; a budai lelkészi hivatal is bizonyára rövid idő alatt igényelni fog egyet; a templomok és imaházak igényelnek 6, rövid időalatt 7, esetleg 8 lelkészjellegü embert. Ha ezeket az igényelt számokat összeadjuk, az lesz a végéredmény, hogy a budapesti egyháznak, csak a szorosan vett lelkészi szolgálatok elláttatása végett, jelenleg alkalmazásban levő 14 emberéből (a rendes lelkészeket nem számítva) legalább 8, a legközelebbi jövő szükségleteit véve pedig 10 emberre van szüksége. Ha pedig a szoros értelemben vett lelkészi szolgálatokon kivül a vallástanítási szükséglet kielégítését is figyelembe veszszük, akkor meg az tűnik ki, hogy — ha csak a felsőbb fokú iskolákban lennének is lelkészjellegü emberek alkalmazva, úgy, a hogy Haypál kollegám tervezi — annyi lelkészjellegü ember kell, hogy a budapesti egyház legfeljebb 1—2, nem állandósított katechetáról mondhat le. Ezzel az 1—2 emberrel pedig a kerület és a vidéki gyülekezetek káplánszükségén ugyan nem segítünk. És ez a helyzet és szükséglet nem változik akkor sem, ha a budapesti egyház deczentralizáltatnék. Sőt épen fokozódnék; mert hiszen egészen természetes, hogy akár úgy deczentralizáltatnék, hogy önálló parókhiákra osztatnék, akár úgy, hogy lelkészi körök szerveztetnének egy-egy katecheta vezetése alatt: Budapest újra egy csomó lelkészjellegü embert igényelne, akár rendes lelkészek; akár katecheták képében. Akárhogy forgatjuk is tehát a kérdést, és akárhogy igyekeznének is a pesti egyház katechetáinak felszabadításával a kerület káplán-hiányán enyhíteni: circulus vitiosusba keveredünk, a melyből kijutni csak úgy lehetne, ha le akarnánk mondani a budapesti egyház belső és külső kiépítéséről. De ha még mindez nem így volna is, s ha a budapesti egyház nélkülözhetné is a lelkészjellegü katcchetákat: azok elbocs tekintetében már önmaga kötötte meg a saját kezeit, s ebből a megkötöttségből nem oldozhatná fel magát, a nélkül, hogy szerzett jogokat ne sértsen. Ma van az egyháznak 12 katechetája, s ezek között 8 állandósított, a kik a szabályzat szerint csak fegyelmi ítélet mellett mozdíthatók el. Igaz ugyan, hogy ezt a szabályzatot, a mely pedig immár 3-ik éve van érvényben, nem látta még és nem erősítette meg se egyházmegye, se egyházkerület; de azzal mégis olyan kötelezettséget vállalt katechetáival szemben az egyház, a mit nem vállaltnak tekinteni nem lehet, még azon esetben sem, ha a szabályzatot az egyházmegye vagy a kerület esetleg jóvá nem hagyná is. Olyan jogi bonyodalmak támadnának abból, a melyek az egyház jelentékeny anyagi károsodásával járnának. Tizenkét katecheta közül nyolczat tehát nem bocsáthat el az egyház. Csupán 4 van, a kivel ezt megtehetné ; de erre a négyre is szüksége van, a mint fentebb kimutattam, még jelenleg is, — jövőre pedig még inkább. A vizsgálódás eredménye tehát az, hogy a pesti egyháznak szüksége van és szüksége lesz mindenkor annyi lelkészjellegü emberre, mint a mennyit jelenleg foglalkoztat, — és így Budapest a legjobb akarata mellett sem segíthet a vidék káplánszükségén, hacsak magát meg nem akarja bénítani. Haypál kollegámnak az a terve, hogy az elemi iskolákban tanítók tanítsák a hittant, csak az egyháznak önálló parókhiákra, vagy lelkészi körökre osztása esetén jöhetne alkalmazásba, a mikor a jelenlegi katecheták vagy lelkészekké, vagy legalább is adminisztrátorokká válva és csak a magasabb iskolák vallástanítását látva el;

— a népiskolákba új emberek szükségeltetnének. Ebben az esetben, ha megvolna a lehetősége