Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1903 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1903-06-07 / 23. szám

De e végre tovább kell dolgozni, nemcsak a konventi előadóknak, hanem édes mindnyá­junknak. A jó törvény a közszellemnek természe­tes kijegeczesedóse. A kívánalmak hangoztatása, a Javítandók javítási módjának feltüntetése, az új alkotások érlelése, az előmunkálatok rostálása sajtóban és egyháztársadalmi úton hadd folyjon tovább ós minél alaposabban. A konvent koz­megnyugvásra csak akkor végezheti a szándékolt gondosabb előkészítést, ha ebben az egyházi köz­véleményre, a köztudatra ós közszükségre támasz­kod hátik. Mi, a magunk részéről, e lap útján tovább is rajta leszünk, hogy a zsinati előkészület min­den irányban alapos és gondos, legyen. Gondos­kodtunk róla, hogy egyik munkatársunk egészen újra szövegezze a törvénytervezetet és lapunk­ban jó előre közzé tegye a munkálatát. E mellett egyes olvasóinkat is bizalommal fölkérjük, hogy biráló, javító és előkészítő dolgozataikat az ügy érdekében velünk közölni szíveskedjenek. Ha a közvélemény érlelő napsugarainak hatása alatt készülünk a zsinatra, lehetetlen, hogy az elha­lasztás által nyert időhaladék meddő maradjon anyaszentegyházunkra nézve ! Ha jól vetünk, Isten után jó aratásra is számíthatunk Se. F. Vallásfelekezeteink nemzetiségi elnevezése. i• -Tudva van, hogy országunk tiszamelléki, tiszán­túli és erdélyi részeiben, — de úgy hiszem Sziavon társ­országunkban is — a református vallás, templom és pap magyarnak, a kettős görög szertartású románok vallása, temploma és papja oláhnak, a gör. katholikus ruthenek hitfelekezete, temploma és papja pedig orosznak nevez­tetik a közéletben és pedig az utóbbi még a már tiszta magyar anyanyelvűek közt is, például Makón. Továbbá a maczedon óhitűek vallását, templomát és papját, még ha hívei már tiszta magyar nyelvűek is, például Mis­kolczon és Kecskeméten, vagy ha közéjök oláhok ve­gyültek is, mint Pesten, görögnek hívta ós hívja ma is a köznép; pedig Kecskeméten az úgynevezett görög­papok — a meddig t. i. voltak -— mindig a ráczok közül kerültek ki, s már mint papok tanultak meg görö­gül annyira, hogy a szentírást a templomban olvashat­ták s görögül énekelhettek. A tisztán magyar ajkú és nemzetiségű r. katho­likusok vallását, templomát és papját azonban a köznép hazánkban sehol sem hívja magyarnak, a minek oka véle­ményem szerint abban rejlik, hogy országunkban a ró­mai, vagy a mint mostanában elnevezték, latin szertar­tású katholikusok sokféle nyelvűek és nemzetiségűek; így köztük a magyarok mellett németek, tótok, horvá­tok, ráczok, bolgárok, csehek, olaszok, sőt oláhok is tömegesen vannak, míg a reformátusok, alig számba­vehető csekély töredéken kivül, törzsökös magyarokból, a két felekezetű görög szertartásúak törzsökös oláhokból, illetőleg eloláhosodott magyarokból, a kizárólag gör. kel. vallású szlávság pedig eredeti vagy megmagyarosodott ruthénekből állanak. Ha tehát a hazai reformátusság vallása, temploma és papja a nemzeti magyar jelzőt viseli, kettős köte­lesség terheli hitfelekezetét a tekintetben, hogy hívei­nek azon csekély töredékrészét, mely mint német, mint szotíknak nevezett szláv, mint eltótosodott magyar és volt határőrségi cseh, a mostani Bács-Bodrog, Baranya, Hajdú, Pest, Tolna, Temes, Ung és Zemplén megyék­ben saját idegen nyelvét beszéli s azon tartja isten­tiszteletét és vallási szertartásait, a lehető legrövidebb idő alatt megmagyarosodjék, illetőleg visszamagyarosod­jék, mit annál simábban eszközölhetőnek vélek, mert ezen töredék reformátusság papjai eleitől fogva leg­inkább született magyarok voltak s ma is nagyobbrészt azok. A magyarosítás tekintetében tehát félretéve min­den habozást, ingadozást és halasztást, a magyar nem­zetiség izmosodását, tömörülését s a magyar állam nyelvi egységülését minden áron elő kell mozdítani a református egyházi hatóságoknak és a lelkészségnek, megemlékez­vén arról, hogy a hódító török kiűzetése után a Maros és Tisza folyók mellékein katonai határőrséggé alakított, de utóbb polgáriasított Arad, Csanád és Bács-Bodrog vármegyékben a legelső tiszta magyar nyelvű egyháza­kat, illetőleg polgári községeket a református vallás­felekezet alapította, s hogy a Mária Terézia királynő uralkodása alatt anyaországunkhoz visszacsatolt Temes és Torontál vármegyékben, s az alkotmányunk helyre­állításával a mult hetvenes években Torontálhoz kap­csolt német-bánsági határőrezredben szintén a református vallásfelekezet hintette el magvát Magyar-Ittebén, Ritt­bergen (most Végvár) és Debelgácsán (most Torontál-Vásárhely) azon szórványos magyarságnak, mely a 18 ik évszázadban a szomszédos Szeged sz. kir. város kibo­csátott rajaival s napjainkban a bukovinai székelyekkel és némely tiszántúli nagynépességű magyar városokból kiültetett állami telepítvényekkel jelen korunkig immár szépen felvirágzott s a mostani Krassó-Szörény megyé­ben és a volt csajkás kerületben is gyökeret vert. Sőt mi magyar reformátusok hazafias önérzettel mutathatunk anyaországunk jelen megcsorbult határán túl a társországgá vált Szlavóniára is, melynek várme­gyéi hajdan Magyarország testéhez tartoztak s a dráván­túli vagyis ötödik országkerületet alkották, hol a régi eltűnt Valkó vármegyének részben határőrséggé alakult, részben Szerém és Verőcze vármegyékbe olvasztott területén létezett számos birtokos magyar nemességből és sűrű helységekben lakott magyar nyelvű jobbágyság­ból a mi református egyházunknak sikerült irmagul négyet, Posega megyében pedig egyet megmenteni, és ezeket mostanáig mind magyarságukban, mind hitfele­kezetükben nemcsak megtartani, hanem napjainkban a

Next

/
Thumbnails
Contents