Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1903 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1903-01-11 / 2. szám

mint valami természettani tényről alkotott meggyőződés ? Ez a meggyőződés oly erős, oly következetesen fejlődik az emberrel, hogy utoljára is egész egyéniségünk azzal áll, vagy esik. Hogy ilyen dolgokban miért nem lehet mathematikai bizonyossággal előállani, azt találóan fejti meg Kant a gyakorlati észről írt bírálata végén. Ha kézzel fogható bizonyságunk volna arra nézve, hogy a túlvilágon a viszonzás hazája várakozik reánk, akkor a legtöbb jócselekedetet csak félelemből hajtanánk végre, csak igen keveset tennénk reménységből, kötelességből pedig épen semmit! Itt is igaznak bizonyul tehát az, a mit az ember- és természetismeret különben is elég érthetően tanít, hogy az a beláthatlan bölcseség, a ki által vagyunk, ép oly tiszteletre méltó abban, a mit megtagadott tőlünk, mint abban, a miben részesített. És még egy szót ahhoz a.kérdéshez, hogyan kell gondolnunk a túlvilágot? Vannak emberek, ~a' kik az égnek helyszíni rajzát, sőt végül még állat- és növényvilágát is le tudják írni. Mi nem tudunk melléjök állani. Ám csapongjon az egyesek képzelete szabadon bárhova, de óvakodjék attól, hogy valami sajátos tant állítson arról, a mit szem nem látott, fül nem hallott és az emberek szive még csak nem is gondolt. Ha már maga a biblia is csupán képekben beszól a túlvilágról, úgy illik az mi hozzánk is, hogy szerényen gondolkozzunk arról, a mit tudunk, vagy sejtünk. Mindig jogosan mutatnak rá a középkor ós a mai idők felfogása közötti különbségre. A középkor felfogásának középpontját a viszonzás gondolata foglalja el; a mai kor szívesen beszél azok tovább fejlődéséről, a kik az örök hazába mennek. Kétségtelen, hogy a műveletlen idők és durva lelkek az elkárhozottak kínjainak kifestésóben nem keresztyénhez illő túlzásba csaptak. Igen sokszor inkább arra fektettek a súlyt, hogy a gonoszak megkapják a büntetést, mint arra, hogy a jók megjutalmaztassanak. Az írásnak az égető tűzről, a fogak csikorgatásáról, a külső sötétségről szóló kópleges beszédét a Iegmeztelenebb valóságban fogták fel. Másrészről meg az a feltevés merült fel, hogy az elkárhozottak ép azon halál martalékaivá válnak, mint azok, a kik itt e földön semmiféle lelki életet nem éltek. Ismét mások a földi dolgok helyrehozását, az elkárhozottak végleges megkegyelmezését tanítják; így lesz végül Isten minden mindenekben. Azonban a hit igazi érdeke inkább arra a kérdésre irányul, hogy micsoda sors vár az idevezült lelkekre, és itt mindenek felett ama nehézségek elhárítására kell gondolnunk, melyek a földi életre nyomakodnak, hogy t. i. ott nem lesz többé betegség, nem lesz fájdalom, nem lesz bűn, nem lesz halál. E helyett lesz teljes nyugalom. „Örök béke leng fejünk felett. Öröm és gyönyörűség tölti be őket, fájdalom és panasz távol maradnak tőlük". Új meg új fordulatokban és megragadó szép szavakban beszél a biblia a megváltottak boldog állapotáról. Most azonban, a mint fentebb mondtuk, a jelenkor főleg a tovább fejlődés gondolatáért lelkesedik és ezt átviszi a túlvilágra is. És nem alap nélkül. Állandóan nem gondolhatunk csupán a nyugalomra és a látásra önmagáért. Hanem az embert követik az ő cselekedetei; egészen emberileg szólva: a más világon is feladata leend szolgálni másoknak és munkálkodik saját énjéért. Hisz a mi legfőbb czélunk az, hogy teljesen elmélyedt, minden általunk teljesíthető jócselekedetre megszilárdult egyének legyünk. És minket erre csak az Istennel való élet képesíthet, azonban úgy, hogy másokkal szemben önálló lelki lények maradunk. A viszontlátás reménye, főleg az érzelgősségre hajló korszakokban, sok tanakodás és hangos megbeszélés tárgyát képezi. Figyelemre méltó, hogy ez a remény az új-testamentomi gondolatok közt csaknem teljesen háttérbe vonul. Ott az uralkodó gondolat ez: az Istennel és a Krisztussal lenni. De mind a mellett is elmondjuk, hogy a viszontlátás gondolata közvetve a keresztyén reménységben is feltalálható. Midőn az idvezülteknek a Jézus fejedelemsége alatt való egyességóről van szó, ezzel együtt közvetve ki van fejezve mindazon jóknak egyessége is, kik itt e földön közel állottak egymáshoz. Csakhogy balgaság volna tőlünk, ha mi azon egészen másnemű, előttünk ismeretlen életalakulásból többet igényelnénk magunknak a puszta sejtelemnél. Ezen utolsó kérdésben, ha nem az egész is, de kétségkívül sok minden homályos előttünk. A hivő .ember Kolumbushoz hasonlít, a ki egy világrészt keres, melynek létezéséről meg van győződve, de melynek nagysága és alakja el van rejtve előle. Elég tudnunk, hogy az ó-világon kivül van egy túlvilág. A túlvilág hitét újból fel kell éleszteni. A materializmusba és sivár szürkeségbe merült világban kétszeres szükség van erre. Végső szilárd meggyőződésünk ez: az utolsó szó nem a halál, hanem az élet, és ágykor majd eljön az idő, a midőn diadalmasan fogják kiáltani: elnyelettetett a halál a diadalomig. Dr. Schöll J. után Ruszkay Gyula, KÜLFÖLD. Angol egyházi szemle. Az utolsó két hónapon belül nagy veszteség érte a három legnagyobb protestáns egyházat Angliában. Nagy halottja van az angol államegyháznak. Bámulatos munkásságú, tevékeny főpapja, a canterbury-i érsek: dr. Temple hunyt el 82 éves korában. Nagy és elévülhetetlen érdemet szerzett Krisztus e hű szolgája különösen a mértékletességi ügy szolgálatában; ennek volt bátor szószólója és törhetlen előharczosa. Előbb londoni püspök volt és már magas életkorban, midőn sok más halandó ember nyngalomba vágyik, emelték az érseki székbe, a melynek dísze és ékessége volt mindvégig. Ő koronázta meg VII. Edvard királyt. Utoljára az angol felsőházban szólalt fel az iskolai törvényjavaslat érdekében. Önmaga és mások iránt szigorú, meg nem alkuvó főpásztora volt fényes egyházának. Emlékét az összes angol keresztyénség sokáig áldani is fogja kegyelettel. Nem ily fényes állású, de talán még nagyobb befolyású és maradandóbb emlékét hátrahagyó két neve-4