Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1903 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1903-01-11 / 2. szám

Vonjuk most már el ezekből a| következtetést. A gyülekezetek presbitériumai által megválasztott állandósított kateeheták rendelkeznek a lelkészi jelleghez megkívántató capacitassal, reguralitassal, scrutiniummal és titulussal; rendelkeznek mindazon kelékekkel, a melyeket a zsinati törvény 110. §-a előír: tehát lelkészi jellegök és e jellegnek, elvi tekintetben, a parókhiális jogok gyakorlásától eltekintve, a parókhusokéval egyértékűsége kétségbe nem vonható. S hogy ez a következtetésünk nem helytelen, hanem az egyházi jogfelfogásnak megfelelő, bizonysága annak az, hogy a theologiai tanároktól, bár nem paróhusok, sohasem tagadták meg a rendes lelkészi jelleget és a felavatást; sőt a legújabb időben, tanári titulus alapján, kimondta a konvent a gimnáziumi vallástanárok felavathatását is. Ezt a „törvénybe burkolózó ember" ellenkező véleményével szemben bebizonyítottnak tekintve, igen könnyű lesz helyes ítéletet mondani a budapesti kateeheták memorandumában foglalt többi kívánságok felett. A kívánságok első pontja az, hogy mint katecheta lelkészek a pesti egyházmegye lelkészei közé felvétessenek és felavattassanak. A parókhiális jogok gyakorlatán kívül lelkészi jellegök egyértékü levén a rendes lelkészekével, s a budapesti egyházak állandó, csak fegyelmi úton elmozdítható tisztviselői levén: a kérelem egészen természetes és bővebb bizonyításra nem szorul. A 2-ik kérés azt foglalja magában, hogy az állandósított kateeheták a pesti egyház presbitériumának tanácskozási és szavazati joggal bíró tagjai legyenek. Ebben sincs semmi különös. Inkább £IZ ÍL különös, hogy ezt még kérniök is kell a katechetáknak. A zsinati törv. 33. §-a értelmében a gyülekezetben szolgáló segédlelkószek tanácskozási joggal bíró tagjai a presbitériumnak, s ime, az állandósított katechetáknak Budapesten még ezt a jogot is külön kell kérniök! S hogy kérik hozzá még a szavazati jogot is, az csak természetes, hiszen épen olyan állandó, lelkészi jellegű tisztviselői az egyháznak, mint a rendes lelkészek. Ennek a jognak a megadása épen nem forgatná fel egyházalkotmányunkat; a budapesti s más egyház presbitériuma pedig, bármily illusztris tagokból álljon is, bizonyára csak nyerne a katechetáiban rejlő szellemi, erkölcsi és vallási tőke felhasználásával. A negyedik kérés egészen természetesen folyik a rendes lelkészi jellegből. Ha az állandósított katecheta lelkészi jellege, a parókhiális jogok gyakorlásán kiviil, egyenlő a parókhus lelkészével, akkor egészen természetes, hogy tagja kellene hogy lehessen az orsz. özv. árva-gyámintézetnek is. Ez az igazság sok embernek nem akar a fejébe menni a ref. egyházban még ma is; pedig lám az evangélikusok egészen természetesnek tartják, s felveszik az állandó egyházi hivatallal bíró lelkészjellegű embereket gyámintézeteikbe. E felvételt az állandósított kateeheták nemcsak kegyelemképen kérhetik, hanem jogi alapon követelhetik is. Az 5-dik és 6-dik kérés is csak így bírálható el, s egészen természetes, hogy az állandósított kateeheták, mivel jellegük rendes lelkészi, a minősítés és a fegyelmi törvények tekintetében egyforma elbánásban részesüljenek a rendes lelkészekkel. Kissé más elbírálás alá esik azonban a 3-ik kérés a mely azt foglalja magában, hogy az állandósított kateeheták a pesti egyházmegye gyűlésének tanácskozó tagjai lehessenek. Itt már, elismerem, nem áll a memorandum tételes törvényi alapon. A zsinati törv. 36. §-a világosan előírja, hogy kik lehetnek az egyházm. gyűlés tagjai, s azok között a kateeheták nincsenek, A törvény az egyházm. gyűlési tagság alapjául, a lelkészi jellegű egyéneket illetőleg, a parókhiális jogok gyakorlását tekinti, s ilyen értelemben veszi fel alkotó tagokul a parókhus lelkészeket ós a parókhialis jogokat gyakorló helyettes lelkészeket. Az állandósított kateeheták azonban parókhialis jogokat nem gyakorolnak, s így jogilag sem tanácskozási, sem szavazati joggal nem bírhatnak az egyházmegyei gyűlésen. Erezték, tudták ezt, úgy látszik, magok a katekheták is, mert csak a tanácskozási jog megadását kérik. Én, a magam részéről, bár ma érvényes törvényünkön nem alapul, nem tekintem azt sem valami olyan vakmerőségnek, a mely olyan rést törne egyházalkotmányunk falain, a mely meg nem volna engedhető. Ma rendes alkotó tagjai az egyházmegyei gyűlésnek a helyettes lelkészek, a kik pedig, törvényünk azon rendelkezéséből kifolyólag, hogy az adminisztrátor nem választható az illető gyülekezetben, a legtöbb esetben a legfiatalabb, legtapasztalatlanabb káplánok, sokszor csak első lelkészképesítő vizsgálattal, sokszor pedig épen IV-ed, Ill-ad. sőt — horibile dictu — még Il-od éves theologus fejjel is. Ha ezek tanácskozó és szavazó tagjai lehetnek az egyházm. gyűlésnek, akkor vájjon nem méltóbban tanácskozó tagjai lehetnének-e a lelkészi oklevéllel, rendes lelkészi jelleggel és a vallástanítás terén gazdag elméleti és gyakorlati ismeretekkel biró állandó kateeheták ?! Én azt hiszem, hogy sokkal inkább ! S az egyházmegyei gyűlések, főként az iskolai és vallástanítási ügyek alapos megtárgyalása tekintetében, nem vesztenének, sőt ellenkezőleg igen sokat nyernének az állandósított kateeheták bebocsátásával. Ha a mai törvény ezt nem engedi meg, tágítani kell rajta! Ez a tágítás nem lesz rés egyházalkotmányunk falain, mint a hogy a „törvénybe burkolózó ember" gondolja ; sőt ellenkezőleg: egy újabb, erős oszlopa annak az alkotmánynak ! íme tehát, a budapesti állandósított kateeheták nem kérnek semmi olyat, a mely ma érvényes egyházi törvényünk alapelveiből kimagyarázható és indokolható nem volna ; semmi olyat, a mi a mai törvénynek, a szentírás és a protestáns egyházjog elveinek érvényesítésével történő csekély tágításával megadható nem volna. Ezekhez a kívánságokhoz jogi alapjuk van, s a „törvénybe burkolózó emberrel" épen nem lehet azt mondani reájuk egészen elítélőleg, hogy jogtalan dolgokat követelnek, előnyt akarnak nyerni mások felett és rést akarnak törni egyházalkotmányunk falain. Ha nem magok a kateeheták kérték volna ezeket: a budapesti ref. egyház presbitériumának kellett volna megtenni azok megadatása iránt a lépéseket a felsőbb egyházi hatóságoknál. S ha a „törvénybe burkolózó ember" csak azért akarná megtagadni e jogok megadását, mivel a kateeheták hivatalos neve Budapesten „vallástanító" s mert a kateeheták beléptek az orsz. tanítói nyugdíjintézetbe, arra csak azt mondom, hogy csináljon csak nekik a budapesti egyház belkörű nyugdíjintézetet vagy csinálja csak meg az egyetemes egyház a lelkészi nyugdíjintézetet s adja meg a jogot az abba belépésre: nem fog akadni egyetlen katecheta sem, a ki a tanítói nyugdíjintézetbe belépjen. S ha be nem lép, s nem lesz kénytelen viselni az expedienstil kieszelt „vallástanító" nevet, lesz újra az, a mi volt s a mi tényleg ma is : vallástanító lelkész. És akkor talán még a „törvénybe burkolózó ember" is elismeri rendes lelkészi jellegöket; mert hiszen kicsúszott lábai alól az egyetlen, de igen ingadozó alap : az előtte igen szépen hangzó és kedves „vallástanító" titulus. Hamar István.