Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1903 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1903-04-05 / 14. szám

egyházi hivatal nem viselhető, egyházkerületi főgondnok egyúttal egyházmegyei gondnok nem lehet, a minthogy a püspök is egyúttal esperes nem lehet, ámbár ez sincs törvényben kimondva. A mi az esperesi hivatalt illeti, ennek jogkörét a tervezet tágítja, részben a gyülekezeti önkormányzat, részben az egyházkerület, illetve a püspök rovására. Előbbire nézve példaképen hozom fel azt a rendelkezést, melylyel a presbiterválasztásokra az espereseknek befolyást enged (20., 31. §. stb.); utóbbira, melylyel a káplán exmisszió jogát az esperesre ruházza (128. §.), Hogy czólszerű-e ez, nem is szólva a jogfosztásról, az, azt hiszem, nehezen igazolható. Hiszen csak nem rég panaszolta e Lap hasábjain a gyomai gyülekezet egyik tudós lelkipásztora, hogy az esperes túl van terhelve dologgal s a munkát nem birja; ebből azután arra a következtetésre jut, hogy esperesi irodák ós mik volnának szervezenclők. Quocl Deus avertat! Hiszen a bürokratizmus tesz bennünket tönkre ! A lelkészi »hivatal«-ök ölték meg a cura pastoralisnak még annyira-mennyire életben levő fáját. El tehát az esperesi irodaszemélyzet és stb.-nek még a gondolatával is. Ha sok a munka egy emberre, fel kell a munkát osztani. De nem úgy, hogy az esperesből irodafőnököt csinálunk, hanem úgy, hogy az egyházmegyéket s ezzel együtt az espereseket is szaporítjuk. S e tekintetben szintén hiába vártunk a zsinatelőkészítő bizottságtól tervezetet; a helyesebb területi beosztás kérdésével nem foglalkozik a tervezet, hanem a meglevő állapotokat fentartja. Már pedig az egyházmegyék, sőt részben az egyházkerületek helyesebb beosztása egyik elengedhetetlen feltétele a jobb egyházi aclminisztrácziónak. Itt említem meg a nagy gyülekezetek szervezésének kérdését is, melyre nézve határozott imperativ rendelkezést a tervezetben hasonlóképen nem találunk. Hézagos a tervezet abban is, hogy a helyettesítésről vagy nem, vagy nagyon határozatlanul rendelkezik. így pl. az esperesek és gondnokok (e. m.) helyettesítésére nézve csak az egyházmegyei gyűlésen való elnökösködést illetőleg említi, hogy ez esetben a legidősebb tanácsbiró a helyettes; — ele hogy a közigazgatási teendőit mindkettőnek az állás üresedése esetén ki végzi, arról nincs szó a törvénytervezetben. Az egyházkerületnél már intézkedik akkópen, hogy a püspök akadályoztatása esetén az »elnökösköclésbencc a legidősebb esperes, az administratióban a kerületi főjegyző helyettesít. Itt azonban az előbbi rendelkezés nem elég világos. Ki helyettesíti ugyanis a püspököt a konventen, zsinaton, a hol a helyettesítendő püspök nem »elnökösköcljk Vájjon a legidősebb esperes e va^y a főjegyző? Itt is világosságot ós határozott rendelkezést kérünk! Legegyszerűbb volna a kétféle helyettesítést elhagyni s megállapítani, hogy a főjegyző minden teendőben a püspök helyettese. E mellett szól a régibb gyakorlat, mely helyes alkotmányos érzéknek kifolyása volt. Az esperes ugyanis nem egyházkerületi hivatalnok, csak egyházmegye választottj a ; a főjegyző ellenben az egyházkerület összes gyülekezeteinek szavazata folytán nyerte mandátumát. Méltán tekinthető tehát a püspök után a kerület első lelkészi hivatalnokának s az egyházkerületi ügyekben is avatottabb, mint az esperes. Ugyanezen analógiára az egyházkerületi főgondnok helyetteséül az egyházkerületi világi főjegyzőt kell állandósítani. Sőt az esperesi ós e. m. gondnoki helyettesítéseknél is a főjegyzőkre kellene ruházni a helyettesítést ama gyakorlati szempontból is. mert ezek ismerik az esperes után legjobban az egyházmegye ügyeit a kezök között megfordult ügyiratokból, gyűlések előkészítéséből, jegyzőkönyv körüli munkálatokból. A törvénykönyvbe tehát egy új fejezet volna felveendő a helyettesítésről. Siculus. A zsinat figyelmébe. III. A képviseleti rendszerrel össze nem egyeztethető, a közgyűlés / ez az 1881-iki zsinat csodasziilötte és tökéletlensége. A ref. egyház megvolt enélkül 300 esztendeig s munkált nagyszerű alkotásokat, hozott magasztos áldozatokat; de közgyűléssel nem fog annyit produkálni a másik három század. A gyülekezet maga választja elöljáróit, fel is esketi, s már kissé lényegesebb ügyben ne bíznék benne ; ki venné kezéből a jogot 1'? . . Minő megaláztatás! és a közgyűlés minő piszkos forrása a zűrzavarok, s az egyháziasságot rontó pártoskodásnak!.. Mi lenne az országból, ha a lényegesebb dolgokban országos gyűlést kellene tartani? Hova zsugorodnék össze a képviselőtestület tisztessége s az ország jóléte ?! Mely kiszámíthatlan rombolást vinne véghez a pártoskodás! Untig elég kiheverni a hat évbeni képviselőválasztás demoralizáczióját; az egyházaknak pedig minden három évben az elöljáró-választás zavarait. De miért is a közgyűlés? . Hiszen száz eset közül 99-ben a presbitérium bölcsen intézkedik ; s határozatai ellen csak azok a népszerűséget hajhászó, egyház javaival nem törődő, önző czélokat szolgáló viszketeges emberek lázítanak, kiknek a közgyűlés felette alkalmas eszköz megsemmisíttetni a presbitérium igyekezetét. A ki alaposan ismeri a falusi gyülekezet életét, az bizonyságot tesz arról, hogy a lelkésznek és elöljáróknak, mily harezot kell vívniok az önzéssel, csak azért,