Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1903 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1903-02-22 / 8. szám

törekedjenek legelső sorban, hanem humánus czélokat szolgáljanak. Egészen természetes ez; mert hiszen épen az a hivatásuk, hogy a falusi gabona- és egyéb uzsorások kezéből kiszabadítsák az egyszerű és szegény földnépét. Kezelésökben és a visszafizetés módozatainak megállapításában tehát arra kell törekedni, hogy a kölcsönvevők minden nagyobb megterheltetésük nélkül képesek legyenek visszafizető kötelességüknek megfelelni. E számban végződik be dr. Gidófalvy Istvánnak, a szövetkezetek lelkes barátjának, a kolozsvári egyházi estélyen felolvasott szép dolgozata, a melyben a kornak szeretettel és türelemmel való javítást hangoztatja, a krisztusi vallási és erkölcsi alapelvek szerint, és pedig úgy, hogy ez a szeretet és türelem a gyengék támogaszegények segítését, az elesettek felemelését czéló szövetkezetek keretében nyilatkozzék meg. Szavai nem egy szabadkőműves humanistának a szavai, hanem egy keresztyén vallásos leiekéi; épen azért a legszebb jutalmuk az volna, ha egyháztársadalmi életünkben visszhangot is keltenének. A harmadik szám „Zsinati kérdések" czim alatt hosszabb czikksorozatot kezd. A czikk írója a zsinati kérdéseket lelkiekre, anyagiakra ós adminisztrativokra osztja, s külön-külön kiván szólani rólok. Alapelveit, a melyek mellett a kérdéseket tárgyalni kivánja, a következőkben határozza meg :„.... az egyedek jogainak és kötelességeinek megfelelő fentartása mellett, azok a közösségi szervezetbe minden fokozaton úgy illesztendok bele, hogy az egyetemes egyház legmagasabb érdekeit szolgálják", .... „úgy alkotni meg a közösségi szervezetet s anrak részeit, hogy abban minden egyed azt a helyet és munkatért nyerje meg, melyet abban saját egyéniségének belső természete, képességei és képzettsége számára kijelöl". Fejtegetéseit, ha bevégződnek, ismertetni fegjuk. A Sárospataki Lapok első és második száma vezető czikkében Gömöri elmélkedik az új esztendei alkalomból a jövő képe felett. A magyar protestantizmus ez esztendei hivatását is az örök igazságért folytatandó küzdelemben látja és ennek lelkes folytatására hívja fel lelkésztársait, felmutatva egyszersmind azt a boldogságot is, a mely úgy magában a hű küzdelemben, mint az elérendő eredményben kínálkozik Bizony, ideje volna már felkelnünk a kényelem párnáiról s elővennünk régi, kipróbált fegyvereinket a nemes harcz megvívására! Szombathy László „A mételyhintok" czim alatt arra a szomorú tapasztalati tényre mutat reá, hogy hazánk nemzetiségi vidékein az iskolák és az azokban működő tanítók egy tekintélyes része a magyar nemzeti szellem ápolása és terjesztése tekintetében nem teljesíti kellőleg kötelességét. Ezzel szemben a tanfelügyelők eljárásában több szigort óhajtana látni és kivánja a tanítóképzés olyan reformját, a mely mellett a gyökeres kúra megvalósítását a vallásfelekezetek autonomiája sem gátolhatja meg. Szilva István a lelkészválasztási törvény felől mondja el véleményét az 1. és 2. számban. Az egyházak osztályozását megliagyandónak itéli, de csakis mint a lelkészi minősítés alapfeltételét, és az osztályozást az egész egyházban egyöntetűvé kivánja tenni. A minősítésnél eltörlendŐnek itéli a rendes és a segédlelkészek közt eddig megvolt különbségtételt s alapul csakis a bizonyítvány érdemfekozatát és a szolgálati évek számát fogadja el. Egyöntetűvé kivánja tenni mind az öt kerületre nézve a lelkészválasztói jogosultság megállapítását is. A lelkészválasztás módjaképen csak meghívást tartja megliagyandónak. A próbapapolást megengedné. A választás elleni panaszlás jogát nemcsak a választásra jogosultaknak, hanem mindenkinek, még nem egyháztagnak is megadná; a panasz beadhatására pedig három évet állapítana meg. Budaházy János tanító, kálvinista tanító létére azt fejtegeti egy rövidke czikkben, hogy elmúlt már annak az ideje, a mikor a protestáns egyháznak szüksége volt a népiskolákra. Szerinte a népiskolák ma már csak felesleges terhet képeznek, mert hiszen azok nem felekezetiek többé, és a hittani oktatást az állami iskolában is elvégzi a vallástanító heti két órán, ép úgy, mint a felekezeti iskolában. —Erre a nézetre a 3-dik számban maga a szerkesztő adja meg az érdemleges választ, hangoztatván, hogy addig leszünk mi igaz kálvinisták, a mig népiskoláink lesznek; mihelyest ezek megszűnnek : elsorvad régi erőnk, megszűnik ellenállási képességünk, s erőnk elsorvadásával képtelenek leszünk a küzdelemre, akár hazánk, akár vallásunk érdekében. — Dr. Tüdős Istvánnak teljesen igaza van; de, a tényleges állapotokat véve tekintetbe, a Budaházy nézetében is van egy szomorú gyakorlati igazság. Ez az igazság az, hogy egyházi népiskoláinkról, a kellő gondozás és ellenőrzés hiánya miatt letörlődött a vallásos jelleg, úgy annyira, hogy íme tanítóink már szinte azt hiszik, hogy ez így van jól. S mivel a vallásos oktatás és nevelés csak a heti két vallástani órára szorítkozik, az eredmény a valláserkölcsi és egyházias nevelés tekintetében bizony tényleg nem nagyobb, mint a községi vagy állami iskolákban, - s így a felekezeti iskolák csak felesleges teherként tűnnek fel. Ez a szomorú ténylege? állapot csalta meg Budaházy Jánost. Következtetése helytelen; de hogy kiindulási alapja igaz, azt sajnálattal be kell ismernünk. Mindez azonban csak arra mutat, hogy elemi iskoláinkat reformálnunk kell, tanítási és nevelési rendszerükkel, tanítóikkal és felügyelőikkel együtt; mert úgy, a hogy ma vannak, bizony-bizony felesleges terhek sokak szemében, s nem csodálkozhatunk rajta, ha sok gyülekezet oly szívesen megválik tőlük, nem tudván mit cselekszik. A 3-dik számban három zsinati czikket olvasunk. Az elsőt Fejes István írta, a felett a kérdés felett, hogy el lehet-e a zsinatot halasztani, mint a hogy többen kívánnák. Ezt a kívánságot törvényellenesnek tartja, mert a törvény világosan kimondja a zsinatnak 10 évenként való összehívását. Az azonban lehetséges, hogy a megnyitott zsinat, ha készületlennek itéli magát, elnapolhassa üléseit, addig, a míg a kellő előkészület megkívánja. — A másik két czikkben Sütő Kálmán és Szuhay Benedek a zsinati képviselők választása módját fejtegeti. Mindketten a lajstromos szavazás mellett foglaltak állást; a szavazást azonban csak az egyes kerületek határáig terjesztenék ki és nem az egész egyházra. Az Evang. Egyház és Iskola első számában Rajfay Sándor ír a protestáns sajtóról, s ezzel kapcsolatban a Magyar Szó támogatását és egészen protestáns napilappá átformálását sürgeti. A 2-dik számban dr. Mikier Károly eperjesi jogakadémiai tanár felel arra a jogi kérdésre, hogy községháza építése alkalmából a községi pótadó alól mentes és lelkészi vagy tanítói javadalmazást képező ingatlanok megterhelhetők-e, vagy nem ? Felelete a leghatározottabban tagadó; de felhivja a figyelmet arra is, hogy vigyázzanak az egyházi és iskolai elöljáróságok, hogy a pótadó „járulék" czímén ne rovassék ki ingatlanaikra, — mert az építkezési czélból felvett kölcsönök fedezésére szolgáló községi jövedelem nem járulók, hanem pótadó természetű. A 3-dik szám Krupcez Istvánnak egy még 1901-ből való papi érte-