Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-12-21 / 51. szám

A társulat s általában a prot. egyház veszteségéről szólva, röviden, de találóan jellemezte világi elnökünk Tisza Kálmán, Győry Elek, Karsay Sándor és Szabó János elhunyt jeles tagtársaink kiváló egyéniségét. Végül mint egy pap, mint egy evangyéliumi pap, úgy buzdított mindeneket arra, hogy legyünk mindannyian lelkipásztorok, menjünk segítségére szeretettel az elhagyatott s beteg lelkeknek. „Ha látjuk embertársunk családi baját, tapasztaljuk szívfájdalmát, becsületének veszélyben forgását: ne keserítsük, ne taszítsuk még tovább a megszólással; hanem ragadjuk meg lelkét, tanuljuk ki baját, lássuk el meleg szeretettel, lelkesítő tanácscsal, szives segítséggel, beszéljünk a lelkére, mint a hogy a magyar ember mondja... ekkor leszünk mindnyájan királyi papság és szent nép !" Lelkes éljenzés ós taps hangzott fel, mikor elnökünk bevégezte beszédét, melyet már előbb is többször megszakított a gyülekezet tetszésnyilvánítása. Azután dr. Bartók György erdélyi püspök olvasta fel „Egyházi küzdelem és munka" czímű magvas dolgozatát, mely úgy is mint alapos tanulmány, úgy is mint munkára lelkesítő szózat egyaránt méltó volt a közönség elismerésére és tapsaira. Erre a gyülekezet nagy várakozása1

közt egyik jól ismert kálvinista költőnk, Kozma Andor állott fel az úrasztalánál s hatalmas hangján meghatóan szavalta el két gyönyörű költeményét. „Krisztus mindenütt" volt a czíme az elsőnek, „Jézus a vendég" czímű gyönyörű legenda volt a másik. Nagy gyönyörűséggel hallgattuk végig és lelkesen megéljeneztük e remek verseket, melyek bizonyára méltók arra, hogy a téli vallásos estéken s az iskolákban mint szavalati darabok előadassanak s országszerte ismeretesekké legyenek. Ezután már nehéz szerep jutott Társaságunk titkárának, Szöts Farkasnak, hogy a már kissé kimerült figyelmet titkári jelentésével ébren tartsa. De mert előterjesztését lehetőleg rövidre fogta, sikerült neki a közönség figyelmét és érdeklődését mindvégig lekötve tartani. E jelentés adatai ismeretesek s mint a titkár mondja: „egészben véve elég örvendetesek és elég biztatók. Társulatunk a fokozatos és öntudatos haladás útján biztos lépésekkel halad előre : növekedik, erősödik és hasznos gyümölcsöket terem Istennek és hazának, egyháznak és nemzetnek". Ennek csak Örvendeni tudtunk mindannyian s szívből éljeneztünk titkárunknak is, a mint előadását befejezte. Még egy szellemi élvezet várt ránk, a mi jól ismert s kedvelt költő-papunk ós kollégánk: Szabolcska Mihály részéről, ki „Ujabb versek" czím alatt három kedves költeményét olvasta fel, vagyis inkább dalolta el, hisz úgy folynak ajkairól a verssorok, mintha nem is írva vagy szavalva volnának. „Oh szeretet..." ez volt az első költemény; „Imádság idején" ez másik; és „Konfesszió" a harmadik. E szép versekért költő papünk is bőven kivette részét a közönségnek zajos tetszésben nyilvánult elismeréséből. Ezzel — azaz hogy világi elnökünk „pár szóból" állott záró szavaival — végződött a szépen sikerült díszgyűlés. Az egyik szó az elismerés és köszönet szava volt az elnök részéről a gyűlésen résztvettek és közreműködők iránt; a másik szó pedig felhívás és toborzás volt, hogy a ki nem tag, lépjen be a Társaság kebelébe — Teljesen kielégítve a kapott szellemi élvezetektől s felvidult lélekkel távoztunk el aztán déli 1 órakor, hogy ősi szokásunkat követve, most már részt vegyünk a magnum áldomáson is. Lévay Lajos. KÖNYVISMERTETÉS. A megigazulás tanának fejlődése Melanchton Locijában. írta: Lencz Géza lie. theol. és tópei reform, lelkész. Debreczen. 1902. Kapható a szerzőnél (Tépe) és Csáthy Ferencznél Debreczen. 81 lap, ára fűzve 2 kor. 30 fillér. Ez a könyvecske theologiai magántanári dolgozat, a melyet szerzője eredetileg német nyelven írt és azután fordított magyarra. Egy tanulmányozó fiatal lelkész első tudományos zsengéje. Nagy érdeklődéssel vettem kézbe, mind a tárgyáért, mind a szerzőjéért. Tárgya a protestáns hitrendszer egyik alapelvének, a megigazulás tanának kérdése. Szerzője, mint a debreczeni és bécsi theologiai intézet növendéke, kétszeresen is fölhívta érdeklődésemet. A füzet tartalma három részre oszlik. 1. A Luther vezetése alatti tanfejlődés. 2. Melanchtonnak a keresztyén tanok systematikus rendszerbe foglalására irányuló önálló kísérlete. 3. Különféle vitatkozások hatása. Ebben a keretben ismerteti és méltatja Lencz Melanchton Locijának az 1521., 1533. és 1544. évi kiadásait, mint a melyek a megigazulás tanának is három fejlődési stádiumát jelzik. Melanchton alapvető reformátori irata (Loci communes rerum theologicarum) először 1521-ben jelent meg s ebben a megigazulás tana a központi helyet foglalja el. Melanchton itt Lutherrel és Kálvinnal egyetértőleg azt tanítja, hogy nem az emberi akarat, hanem az isteni kegyelem a megigazulás indító és vezető ereje. Ezt szerző a füzet 11—33. lapjain az idevágó rokon kérdésekkel együtt (pl. szabad akarat, bűn, törvény, kegyelem, hit stb.) körülményesen ismerteti. A Locit először 1533-ban dolgozta át Melanchton, még pedig „humanisztikus ideálok és nézetek felé hajolva", midőn már „nem az isteni kegyelem, hanem áz emberi akarat" képezi a megigazulás indító erejét. Ezt synergistikus irányváltoztatást Lencz a 34—62. lapokon ismerteti és méltatja. Azután még egyszer átdolgozta Melanchton a Lociját és ebben az alakban 1544-ben adta ki először. Ez a harmadik kiadás csak bővíti, részletesebben magyarázza és inkább kidomborítja a második kiadásban mutatkozó synergistikus irányzatokat; vagy a mint Lencz írja, ez újabb kiadásban M. „nem írt semmi újat, csak a régi úton haladt tovább". Ezt az átdolgozást dolgozata 63—81. lapjain ismerteti és méltatja Lencz. Szerző dolgozata nagyon szorgalmas, minden aprólékosságra kiterjedő íróra vall. A Locit alaposan tanulmányozta, és minden változatában jól ismeri. S ez a gondos tanulmány a munkának egyik dicséretre méltó oldala. A másik jó tulajdonsága meg a szép és hálás théma, nevezetesen Melanchton hittani fejlődésének genetikai feltüntetése. Erről a fontos tudományos kérdésről nagyon tanulságosan lehetne írni. Ám, de ki kell jelentenem, hogy ezt a feladatot