Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-12-21 / 51. szám

sem érczbe vésve — mint szokás — nem köszönt ez iskola falai közé való belépésedkor, vésd annál inkább szived tábláira nemes ifjúság, az ő nevét és Őrizd kegyelettel e jó ember emlékét! 31 év zivatara lemosta sirköve feliratának aranyos fényét is, a mi lelkünkből azonban ne törülje ki az idő az ő emlékének fényességét sohasem! Marton Lajos. főgimn. tanár. TÁRCZA. Naplójegyzetek. — Emlékezés a MPIT. hódmezővásárhelyi vándorgyűlésére. — IV. Szép napra virradtunk szeptember 24-én. Örömmel gyülekeztünk össze az újonnan épült s igen díszes főgimnázium udvarán s vonultunk fel onnan impozáns menetben a tanulóifjúság sorfala között a nem messze levő ótemplomba —- az istentiszteletre. És felzendült ajkainkon a felálló ének: Dicsér téged teljes szivem... Igen szép zsoltár ez s a nagyszámú gyülekezet az ügyes vezetés mellett elég gyors tempóban és kellő szabatossággal énekelte végig. Aztán leülve a 90-ik zsoltár 1., 9. verseit énekeltük nagy buzgósággal és meglepő összhangzattal. Erre a városi dalárda szép karéneke következett, melynek végső akkordjánál dr. Masznyik Endre pozsonyi theol. akadémiai igazgató lépett a szószékbe, az evangélikusok szokott papi öltönyében. Az apostoli üdvözlettel kezdé : Kegyelem néktek és békesség ... s aztán imádkozott és mi is vele imádkoztunk nagy lelki buzgósággal, hogy adja Isten szent áldását a mi Társaságunkra, földi országunkra, hazánkra, koronás királyunkra. Az ámen után a korinthusi második levél 10-ik részéből ezeket az emlékezetes verseket olvasta fel szónok: „A mi vitézkedésünk fegyverei nem testiek" stb. Azután lejött a szószékből; a gyülekezet pedig leült s egy dicséret verset, az „Óh könyörgést meghallgató" kezdetű kedves énekünk első versét zengette el. Most Gergely Antal mezőtúri kollégánk lépett a katedrába s vette fel beszéde alapjául Máté 17. részének 2—8. versét: „Krisztus fényes dicsősége a hegyen",— végződik e szavakkal: „Felemelvén pedig szemeiket — Péter, Jakab és János — senkit nem látának, hanem csak Jézust egyedül". — Hogy erről a szép textusról milyen tartalmú beszédet mondott nekünk az ünnepi szónok, azt a M. P. I. T. idei Emlékkönyvében bárki megolvashatja; de olyan egyszerű, hogy lényegét pár szóval is elmondhatni. „Mózes és Illés, a törvény és próféták, vagy mai nyelven törvény és tudomány boldoggá, szabaddá, nagygyá nem tehet bennünket, hanem csak Jézus egyedül. Nem elválasztó törvény ment meg, de Jézus, ki együvé ölel; nem ingatag tudomány, mely sokszor szembe állít, hanem az örökkévaló Jézus, ki tegnap és ma is mindörökké ugyanaz marad". Ezek a szónoknak tulajdon szavai s ezek bővebb kifejtéséből állott az egész predikáczió. De milyen predikáczió volt ez I Olvasva is szép, tanulságos, mondhatni remekmű; de minő szivet-lelket elbájoló, magával ragadó erővel és hévvel tört ki az a szónok kebléből! minő páratlan ékesszólással áradt szét ajkairól s minő ellenállhatatlan hatalommal nyomult és vésődött be kitörülhetetlenül a hallgatók lelkébe !... Én már többször hallgattam Gergely Antal kollégánkat s mindig elragadónak találtam; de most mintha még fokozottabb varázserővel hatott volna rám hévteljes szónoklata. Már kellemes csengésű hangja is mintegy megbűvöli a hallgatót, s hogyan tudja ezt a szép talentumát érvényesíteni ! Mily bámulatos folyékonysággal, mennyi lendülettel és mily szakadatlan hévvel beszél és milyen gyönyörű nyelvezettel!... Az ünnepi szónoklat tagadhatatlanul nagy hatást tett az egész hallgatóságra, mely azután a dalárda karóneke s egy gyülekezeti ének elzengése után elhagyta az Istenházát és hosszú menetben az Andrássy-utczai, úgynevezett új-templomba vonult a díszgyűlésre. Az előbbinél sokkal tágasabb, díszesebb templom ez, melyet 4 évvel ezelőtt renováltak s ugyanakkor készült az a művészi kivitelű 8 nagy ablak is, mely a különben puritán templomnak egyik vonzó ékessége s mely 8 buzgó egyháztag áldozatkészségét dicséri. A mikorra odaértünk, a templom egyik fele már telve volt; a másik felét aztán mi, a Társaság tagjai foglaltuk el. Most Hegedűs f

Sándor, Társaságunk világi elnöke emelkedik fel az Urasztala mellől s nyitja meg pár üdvözlő szóval a díszgyűlóst, mindenekelőtt sajnálattal jelentvén Gyurátz püspök úr elmaradását és örömmel köszöntvén Kun Bertalan és Kiss Áron püspököket, evangéliumi egyházunk e két pátriárkáját, hogy aggkoruk sem tartotta őket vissza ez összejövetelünkről. Erre a helybeli két protestáns egyház, valamint a békésbánáti egyházmegye nevében Szeremlei Sámuel üdvözölte a M. P, I. T. díszgyűlését, igen szép ós okos beszéddel, melynek egy-két mondatát meg nem állhatom, hogy ne idézzem : Nem vagyunk kicsinyhitűek — mondá a szónok — s nincs okunk kétségbeesni hitállapotaink felett, mert népünkben van hűség apái hitéhez s kész azért anyagi áldozatokra is... mindazáltal lehetetlen észre nem vennünk a nagy változásokat, melyeket az utolsó évtizedek egyházunkra nézve is hoztak. Más vizeken járunk most az anyaszentegyház hajójával, mint régente; új erőre, új fegyverekre van szüségünk; mélyebbre kell vetnünk a hálót... De azért sem a siránkozás, sem az örökös vészkiáltás nem jogosult, sőt a mennyiben demoralizálja embereinket s növeli az ellenség vakmerőségét, határozottan ártalmunkra van. Más hitfelekezeteknek is megvannak a maguk bajai s azoknak még inkább nyakukra nőtt az idő. Nekünk, ha vannak bajaink, van szívós természetünk és elég erős szervezetünk is, mely a betegség leküzdésére segít s van annyi hitünk és bizalmunk Istenben, az evangyéliom erejében és mimagunkban, hogy bajainkat leküzdhetjük". Nekem ezek a férfias, hiterős, bátorító szavak nagyon jól estek s hiszem, hogy másoknak is. Nem árt ezeket mindnyájunknak megszívlelnünk. Az üdvözlő beszédre szokás szerint (

Társaságunk világi elnöke, Hegedűs Sándor válaszolt. Úgy hallottam később, hogy gyengélkedő állapotban volt; de mi nem vettük ezt legkevésbbé sem észre, sem beszédéről, mely jó fél óráig tartott és ép oly tartalmas volt mint máskor, sem előadásáról, mely ékesszólás és lelkes hév tekintetében méltán sorakozik a tőle eddig hallott s mindig lebilincselő szónoklatokhoz. Az ő beszédéből is ide kell iktatnom néhány megkapó passzust: „Egyházi társadalmunk minden rétegében egyesült erővel akarjuk fejleszteni, emelni, érvényesíteni az ev. prot. szellemet. Teszsziik ezt először az irott betű segedelmével az irodalom terén, azután vándorgyűléseink alkalmával a közvetlen érintkezés útján, az élőszó hatalmával; mert az élőszó inkább áthatja az érzelmeket és jobban felmelegíti a lelkeket. Mi pedig azt akarjuk, hogy irodalmi társaságunk mindinkább cselekvő, közvetlenül ható társulat legyen".