Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-12-21 / 51. szám

Kázmér mellett volt patvarista, majd később megyei esküdt. De csakhamar, még a pálya kezdetén, ott hagyta a hivatal kevés dicsőségét minden terhével együtt, viszszavonult atyai örökségébe, nyéki birtokára; nagy kedvvel fogott a gazdálkodáshoz, ahhoz a foglalkozáshoz, melyhez visszatérni a büszke római a legmagasabb polczról sem átalt, melyet a magyar ember is legtöbbre becsül. Beatus ille, qui procul negotiis Patevna rura bobus exercet suis vallotta bölcsen Balassa Horatiussal. Gyönyörködött czímeres ökreiben, tarka lovaiban és meglánczolt rókájában. Látogatta a pesti lóversenyeket, járta a hires lóvásárokat. Birtoka a kitartó munkálkodás és a szerencse kedvezése mellett folyton gyarapodott. Szerzett is, de főként örökölt sokat. Fekvő javai nagyobb részét egy budai házzal együtt egyik gyermektelen nagynénjétől, özv. Jablonczai Pethes Jánosné sz. Tóth Katalin bodméri földbirtokos asszonytól örökölte. Halála után másik nagynénje. özv. Szűts Lajosné elhunytával megnyilandott öröksége pedig, melyről Balassa végrendelkezett is, mintegy 70 hold volt Ráczkeresztúron. Balassa Antal tehát tekintélyes birtokos volt a vidéken, 679 holdnyi föld ura, mely 4 falu: Nyék, Bodmér, Gárdony és Ráczkeresztúr határában terült el. És hozzá iparkodó ember és kitűnő gazda volt. Valósággal szerette földjeit, mint a hogy a magyar ember szokta szeretni birtokát. Tudta, hogy a mennyit ád a földnek, annyit várhat tőle. Egyszerű, józanfejű, tipikus magyar ember. Akár tanult akár nem tanult légyen sokat iskoláiban, annyi bizonyos, hogy életében is, holtában is okos embernek bizonyult, 0 maga így distingvált egyik bizalmas barátjával szemben : Te tudományos ember vagy, de nem vagy okos ember! Balassa az utóbbi volt. Házatája kellemes falusi gazdaság képét mutatja. Én láttam e helyet. Ott áll a Déli vasút mentén az egyszerű nemesi hajlék, oszlopos tornáczával, keletre és nyugatra néző ablakaival. Köröskörül tágas, magas gazdasági épületek, mind jókarban, a boldogult birtokos jóllétét és gondosságát hirdetik. Terebélyes gyümölcsfái ott a ház mögötti kertben megvénültek; régóta sírjában nyugszik az, a ki őket plántáltatá. Szememet az első pillanatokban bizonyos büszke örömmel legeltettem a csinos majorságon, melyben iskolánk a földesúr. Majd képzeletemben megrajzoltam magamnak a háztáj képét, mikor még benne nem a bérlő öreg gazdája és cselédsége, hanem maga a tekintetes úr lakott. Más élet volt itt akkor! Igaz, hogy a tekintetes úr agglegény maradt és így hiányzott házából a verőfény. Gyermekek kedves lármája sem zavarta fel csendjét, de vendégek vidám zajától gyakran hangzott a ház. Balassa az egész vidéken hires vendégszerető házigazda volt. Minden intelligens ember — ismerős vagy ismeretlen — bátran kopogtathatott be a Balassa-kuriába, ott magyaros szívességgel fogadta és vendégelte a nyájas úr napokon át. Volt hozzá ideje, módja, szive. A modern embernek talán egyik sincs. Van helyette fényűzés, mely a Balassa-kuriában — úgy látszik — ismeretlen volt. Annyi egyszerűséggel épült a ház, hogy az ember alig hinné, hogy benne egy 600 holdas nemes úr elfért. Gazdálkodási buzgalma és szenvedélye mellett, érdeklődését minden irányban megőrizte. Szeretett látni és tanulni. Mikor a londoni világkiállítás — e nemben az első — 1851-ben megnyílt, Balassa Antal elment a látására. És nem lehetetlen, hogy épen a művelt Nyugot fejlett kultúrájának a hazaival való összehasonlítása támasztotta lelkében a gondolatot, hogy ennek a maga körében lelkes pártfogójává és előmozdítójává legyen. Községének, megyéjének ügyeiben is szívesen forgolódott. Egyházának kuratora volt. Erős kálvinista, bár, mint afféle tőrölmetszett magyar, valami sokra nem vitte a kegyességben. Nagyon jószívű ember volt. Cselédjeinak emberséges gazdája s ezek is ragaszkodtak hozzá és hosszú ideig szolgálták. A szegényeknek kegyes pártfogója s róluk még holta utánra is hiven gondoskodott. Szerette a gyermekeket. Az iskolából hazatérő apróságot bevitte házába, kikérdézte, megajándékozta. De hát kell-e mindezekre csattanósabb bizonyság végrendeleténél?! 0 maga a társaság kedvelt alakja, ötletes, vidám, szellemes ember, kinek egyik-másik tréfája még ma is közszájon forog. Hozzá daliás, szép férfi, a nők körében is szívesen látott, jómódú gavallér. Szinte különös, hogy ily férfiú nőtlen maradt. Ily foglalkozás és szórakozás közben multak az évek. Balassa is öregedett. A víg napok tünedeztek, nehezebbek kopogtattak be a nyéki kúriába a víg vendégek helyett, kik lassanként elmaradoztak. Az életkedv és elevenség megcsappant, kezdődött a test és lélek hanyatlása. Balassa visszavonuló, zárkózott emberré lett. Mivel lelki világában sohasem alakult ki a kellő harmónia, természete a végletek felé hajtotta, Ebben a kor előhaladása sem mérsékelte, sőt ha egyik irányban visszaesés áll be, a másikban túlzás következik. Innen vannak életében az ilyen ellentétek: nagyon eszes — és nem jó tanuló; nagyon eleven temperamentumú, udvarol a a nőknek — és nőtlen marad; társaságkedvelő, vidám ember — és búskomorrá válik élte alkonyán. Az emberek nem igen kellenek már neki, csak önmagával társalog magányában és gazdálkodási szenvedélye maradt meg mindvégig. Borongóvá lett lelke gyakran el-elmélázott a múlton és a jövendőn, mialatt szántóföldjein, szép vetései között barangolt. Sem fia, sem leánya! . . . Kié lesz ez a szép birtok. Ha széjjel néz, egy kisebb fajta balatoni tájkép veszi körül. Szemének határt vet nyugaton Sukoró sziklája, a lovasberényi Meleghegy s a nadapi Csúcsos, félkörben fogva át a láthatárt, míg lent a völgyben a velenczei tó tükre csillog. Ki fog ebben gyönyörködni? A szellő belecsap a hullámzó vetésbe, melynek zizegéséből a borongó lélek e szavakat hallja : elmulunk s megújhodunk ! A kalászok igen, de hát ő ? Úgy látszik, mintha a kalászok szemrehányást tennének. Sem fia, sem leánya! Átadja-e földjeit rokonainak, kiket a vérség köteléke fűz hozzá? Szétnézett a pusztuló udvarházakon. A kor szomorú képe tárult elé. A tiszta nemes község ősi kúriáiban nagyobbrészt idegenek ültek, veteres migrabant coloni. ... A Balassák, kiknek nagy száma Nyéken hajdan közmondásos volt a vidéken, elszegényedtek és elszéledtek. Nemcsak ők, a többi nemesek is, nemcsak itt, másutt is országszerte. Miért ? Nemzeti bűn-e, vagy nemzeti szerencsétlenség? nem akarom itt vitatni. Feleljen rá az, a ki hazánk legújabb történetét és közállapotát megírja. A rokonoknak hagyja-e ? Elaprózva, szétosztva egyidőre segít rajtuk, aztán ez is elfogy. Megsajnálta szép birtokát. „Beszélj a földdel ós megtanít téged" — mondja Jób. (XII, 8.) Im itt tanácskozik szeretett földjével a habozó gazda. Nem hagyja rokonainak, másként fog intézkedni és róluk is gondoskodni. Lesznek gyermekei, örökké ifjú gyermekei, kiket ez a föld táplálni fog. És örökbe fogadta családjának tanuló ifjait nemzedékrőlnemzedékre, örökbe fogadta az iskolák vidám seregét, örökbe fogadott titeket is, Kedves Gyermekeim!