Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)
1902-12-14 / 50. szám
népe próféták volnának és adná az Úr az ő Lelkét Ő beléjük!« Legyenek a vének, egy lélek által áthatva, egyek az egyháznak munkás szeretetében ; viseljék a Mózesekkel a terhet s ne csak tanácskozzanak bölcsen, hanem cselekedjenek fáradsággal is. Elmondtam a módját, hogy a gyámolításnak egyik forrását kellő körültekintéssel, előkészülettel miként lehet megközelíteni, s hiszem, hogy az ily forma informácziótól, a mely az egyház érdekében dicsőséges magunk megalázásával jár, kivánt siker várható. Sapienti sat. Az állami iskolákban, a milyenek a középiskolák ós szakintézetek, nagy és dicsőséges munka folyik, állami létünk oszlopait faragják ott; e munka nem nélkülözheti az egyház közreműködését, mert a becsületes, jóravaló, igaz embernek épülete csak a vallás fundamentumán emelkedhetik. A tudomány magában lehet önző, az erő romboló: mindkettő azonban a haladás és a közjó szolgálatába áll, ha a vallás szelleme hatja át, a kegyesség szelleme szenteli meg. S ha Börne a hibás nevelést éles szavakkal ostorozza, mondván: »Hová lesz azon sok millió ember használatlan talentuma, a kiből semmi sem lehetett? Megölte a nevelós!« s ha fájdalmasan így sóhajt fel: »A halál egy szegény kutya; nem kap egyebet, mint a csontot: ritkaság, hogy egy egész ember maradjon számára«, — ne feledjük, hogy a vallás tiszte a tanításban, hogy világosság, a nevelésben, hogy só legyen; a vallás az a szent erő, a mely egész embert nevelhet, a halálban is erőset, a halál után is értékeset ; a vallás az a csodás varázslatú hatalom, a mely a lélek szárnyait kibontja, hogy ne tudjon és ne akarjon egyebet a lélek, csak repülni; a vallás oldhatja le a lélekről a tudomány önzésének kötelékeit és egyedül irányíthatja az erőket, hogy a közboldogság ügyét szolgálják; a vallás tanít a hiv ós hűtelen szolga példáiban, sorsában a talentumokkal helyes bánásra. Krisztus az emberiségnek szent és dicső pedagógusa és az marad az idők határáig; a vallás, Krisztus vallása nemcsak tárgya az oktatásnak; modern pedagógiai nyelven szólva nemcsak tananyag, de a nevelésnek legeredményesebb tényezője, eszköze. Tudnunk kell ezt nemcsak nekünk, de tudnia kell az államnak is, a melynek eminens érdeke, hogy azok, a kik később hazánk életében vezórszerepre lesznek hivatva, ne valami az önzés miatt örökké alkuvásra kész, hajlongó hátú, görbe lelkű oszlopoknak faragtassanak, hanem ideje korán megegyenesíttessenek szent vallásunk megigazító, megegyenesítő szelleme által. Ha pedig nem tudná ezt az állam, fel kell világosítani, meg kell vele értetni a vallástanításnak állami szempontból is mérhetetlenül fontos czélját, szerepót; fel kell tárni előtte sanyarú helyzetünket, a mely miatt e czólt kellőképen nem szolgálhatjuk, ha magunkra hagyatunk. Itt tulajdonképen nemcsak a fővárosról van szó, hanem minden nagy városról, a melyben állami középiskolák és szakintézetek vannak ; nyilvánvaló tehát, hogy e fontos érdekből felvilágosítani, meggyőzni, közben járni nemcsak a budapesti egyháznak, hanem az egyetemes egyház minden szóvivőjének kötelessége. A missziói lelkészségek szervezése s általa az ország fővárosában s a vidék nagyobb központjaiban egy-egy erőteljes, izmos ós nemcsak a statisztikai számok tömegében, de az életben is számot tevő eleven, mozgékony, fürge egyházi élet teremtése van olyan érdeke az egyetemes egyháznak, mint akármelyik nemzetiségek, vagy ellenséges érzületű felekezetek közé ékelt misszió fentartása. A budapesti egyházzal szemben is e tiszteletes feladat vár az egyetemes egyházra, s az egyetemes egyházat képviselő testületre. Nagyobb érdeke ez a közegyháznak s fontosabb kérdés, mint a milyen, hogy többet ne mondjak, a lelkészi uniformis, a forma ruha kérdése. Vajha legalább oly általános ós meleg érdeklődést tudna kelteni, mint a milyen az uniformis kérdésében egyházi lapjaink czikkeinek tanúsága szerint országszerte nyilatkozott. Szervezzen itt ily missziói lelkészi állásokat az egyetemes egyház; küldjön ide minden kerületből theol. tanárainak, vagy más alkalmas közegeinek ajánlatára kiváló, eleven eszű, tetterős mozgékony, fenkölt, ev. lelkületű ifjakat vagy férfiakat, olyanokat, a kik a mellett, hogy bírnak a szónak hatalmával, nagy hitűek, annyira, hogy hitükkel sziveket olvaszszanak, szavukkal alvókat óbreszszenek, s akkor, a kiknek százféle s nem a mi tisztünknek megfelelő dologgal lenyűgözött s épen ennek következtében a tehetetlenség tudata miati kesergő lelkűnkön aggódás ós kétség ül s a kiknek szivünkre a csüggedésnek fellege borul: akkor örömmel fogjuk látni, mert bizony mondom, erős az én hitem, hogy a seregek Urának Istenének győzedelmes nevével hadba induló Dávid legyőzi a dárdával vitézkedő Góliáthot. Ne burkolózzék a közöny köntösébe az, a ki tehetne valamit; ne haladjon el mellettünk senki a pap és lévita szűkkeblű hidegségével ; a ki a megelégedés enyhe ölén él is, ne pihenjen, ha a segedelemre hivó szót hallja; a kényelmet kereső lanyhaság ne sóhajtgasson Pató Pállal; a káröröm sivár pusztáin kóborgó lélek ne hangoztassa a szemrehányást; a kegyesség külső vonásait magára öltő álszent ne sóhajtgassa az Isten nevét : hanem Isten nevében