Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-12-14 / 50. szám

népe próféták volnának és adná az Úr az ő Lelkét Ő beléjük!« Legyenek a vének, egy lélek által áthatva, egyek az egyháznak munkás sze­retetében ; viseljék a Mózesekkel a terhet s ne csak tanácskozzanak bölcsen, hanem cseleked­jenek fáradsággal is. Elmondtam a módját, hogy a gyámolításnak egyik forrását kellő körültekin­téssel, előkészülettel miként lehet megközelíteni, s hiszem, hogy az ily forma informácziótól, a mely az egyház érdekében dicsőséges magunk megalázásával jár, kivánt siker várható. Sapi­enti sat. Az állami iskolákban, a milyenek a közép­iskolák ós szakintézetek, nagy és dicsőséges munka folyik, állami létünk oszlopait faragják ott; e munka nem nélkülözheti az egyház közre­működését, mert a becsületes, jóravaló, igaz embernek épülete csak a vallás fundamentumán emelkedhetik. A tudomány magában lehet önző, az erő romboló: mindkettő azonban a haladás és a közjó szolgálatába áll, ha a vallás szelleme hatja át, a kegyesség szelleme szenteli meg. S ha Börne a hibás nevelést éles szavakkal osto­rozza, mondván: »Hová lesz azon sok millió ember használatlan talentuma, a kiből semmi sem lehetett? Megölte a nevelós!« s ha fájdal­masan így sóhajt fel: »A halál egy szegény kutya; nem kap egyebet, mint a csontot: ritkaság, hogy egy egész ember maradjon számára«, — ne feled­jük, hogy a vallás tiszte a tanításban, hogy vilá­gosság, a nevelésben, hogy só legyen; a vallás az a szent erő, a mely egész embert nevelhet, a halálban is erőset, a halál után is értékeset ; a vallás az a csodás varázslatú hatalom, a mely a lélek szárnyait kibontja, hogy ne tudjon és ne akarjon egyebet a lélek, csak repülni; a vallás oldhatja le a lélekről a tudomány önzésének kötelékeit és egyedül irányíthatja az erőket, hogy a közboldogság ügyét szolgálják; a vallás tanít a hiv ós hűtelen szolga példáiban, sorsában a talentumokkal helyes bánásra. Krisztus az embe­riségnek szent és dicső pedagógusa és az marad az idők határáig; a vallás, Krisztus vallása nem­csak tárgya az oktatásnak; modern pedagógiai nyelven szólva nemcsak tananyag, de a neve­lésnek legeredményesebb tényezője, eszköze. Tud­nunk kell ezt nemcsak nekünk, de tudnia kell az államnak is, a melynek eminens érdeke, hogy azok, a kik később hazánk életében vezórszerepre lesznek hivatva, ne valami az önzés miatt örökké alkuvásra kész, hajlongó hátú, görbe lelkű osz­lopoknak faragtassanak, hanem ideje korán meg­egyenesíttessenek szent vallásunk megigazító, megegyenesítő szelleme által. Ha pedig nem tudná ezt az állam, fel kell világosítani, meg kell vele értetni a vallástanításnak állami szempontból is mérhetetlenül fontos czélját, szerepót; fel kell tárni előtte sanyarú helyzetünket, a mely miatt e czólt kellőképen nem szolgálhatjuk, ha ma­gunkra hagyatunk. Itt tulajdonképen nemcsak a fővárosról van szó, hanem minden nagy városról, a melyben állami középiskolák és szakintézetek vannak ; nyilvánvaló tehát, hogy e fontos érdek­ből felvilágosítani, meggyőzni, közben járni nem­csak a budapesti egyháznak, hanem az egyete­mes egyház minden szóvivőjének kötelessége. A missziói lelkészségek szervezése s általa az ország fővárosában s a vidék nagyobb köz­pontjaiban egy-egy erőteljes, izmos ós nemcsak a statisztikai számok tömegében, de az életben is számot tevő eleven, mozgékony, fürge egy­házi élet teremtése van olyan érdeke az egye­temes egyháznak, mint akármelyik nemzetisé­gek, vagy ellenséges érzületű felekezetek közé ékelt misszió fentartása. A budapesti egyházzal szemben is e tiszteletes feladat vár az egyete­mes egyházra, s az egyetemes egyházat képvi­selő testületre. Nagyobb érdeke ez a közegyház­nak s fontosabb kérdés, mint a milyen, hogy többet ne mondjak, a lelkészi uniformis, a forma ruha kérdése. Vajha legalább oly általános ós meleg érdeklődést tudna kelteni, mint a milyen az uniformis kérdésében egyházi lapjaink czik­keinek tanúsága szerint országszerte nyilatko­zott. Szervezzen itt ily missziói lelkészi álláso­kat az egyetemes egyház; küldjön ide minden kerületből theol. tanárainak, vagy más alkalmas közegeinek ajánlatára kiváló, eleven eszű, tetterős mozgékony, fenkölt, ev. lelkületű ifjakat vagy férfiakat, olyanokat, a kik a mellett, hogy bír­nak a szónak hatalmával, nagy hitűek, annyira, hogy hitükkel sziveket olvaszszanak, szavukkal alvókat óbreszszenek, s akkor, a kiknek százféle s nem a mi tisztünknek megfelelő dologgal le­nyűgözött s épen ennek következtében a tehe­tetlenség tudata miati kesergő lelkűnkön aggódás ós kétség ül s a kiknek szivünkre a csüggedés­nek fellege borul: akkor örömmel fogjuk látni, mert bizony mondom, erős az én hitem, hogy a seregek Urának Istenének győzedelmes nevé­vel hadba induló Dávid legyőzi a dárdával vi­tézkedő Góliáthot. Ne burkolózzék a közöny köntösébe az, a ki tehetne valamit; ne haladjon el mellettünk senki a pap és lévita szűkkeblű hidegségével ; a ki a megelégedés enyhe ölén él is, ne pihen­jen, ha a segedelemre hivó szót hallja; a ké­nyelmet kereső lanyhaság ne sóhajtgasson Pató Pállal; a káröröm sivár pusztáin kóborgó lélek ne hangoztassa a szemrehányást; a kegyesség külső vonásait magára öltő álszent ne sóhajt­gassa az Isten nevét : hanem Isten nevében

Next

/
Thumbnails
Contents