Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-11-30 / 48. szám

az a lelkésztársam, kinek egyházába és iskolájába került a gyermek. Talán Rákospalotán, talán Váczon. Talán, talán ?! Most nem konfirmálunk talán más faluban, más városban felnőtt gyermeket? Most nem marad talán egyetlen gyermek sem konfirmálatlanul ? Akármennyit konfirmálunk és akármennyi marad konfirmálatlanul olyan, kit az élet messze idegenbe dobott. Az a kérdés veleje, hogy azzal az erőtelen hitélettel, azzal gyarló egyháziassággal, a mely ma látható a magyar kálvinista egyházban: lehet-e, szabad-e megelégedni?! Ha igen: akkor „ne bontsd meg a régi határt" ; ha nem: akkor mindeneket megpróbáljatok: a mi jó, azt megtartsátok". Ne vélje senki, hogy az a mozgalom, mely két oldalról is ellenünk tör — egyszerre, előkészület nélkül indult meg. Mesterien volt előkészítve és van szervezve az egyik az iskolában, az egyesületi tömörítésben és a sajtó utján. S a másik? a hitközöny és az erkölcsi satnyulás? Oh azt nem kell tenyészteni, ápolni. Megterem az magától is, mint a dudva a kertben, mint a gyom a mezőn. Jó szerencse, hogy ezzel szemben Isten keze mindig készíti, műveli a vallás után vágyakozó emberi szív talaját; mert mindig voltak és vannak, a kik epedőbben szomjúhozzák a Krisztust és örömmel fogadják az általa nyújtott örök életre buzgó víz kútfejét. Ha hát győzelmesen akarunk kikerülni a harczból, akkor nem marad más hátra, mint nevelni egy hitben erős, öntudatos kálvinista társadalmat. Erre hathatós eszközül ajánlkozik a 15 éves korban, kellő előkészítés után történő konfirmálás. Én lelkem mélyéből hoztam elő ós ajánlottam indítványaimat. Nem fiatalos lobbanékony tűzzel hanem meggondoltan és megfontoltan. Húsz év óta forgolódomaz Úr oltára körül s volt módomban tapasztalatot szerezni városi, falusi gyülekezetben egyaránt. Mint az értekezleten tettem, úgy most is szeretettel kérem lelkésztársaimat, karolják fel indítványaimat, Én hiszem, hogy az ajánlottam módszerrel oly evangéliumi hitet támaszthatunk s oly erős kálvinista öntudatot teremthetünk, melyen semmiféle földi hatalom diadalmat nem vehet! Fóth. Molnár Albert. TÁRCZA. Naplójegyzetek. — Emlékezés a MPIT. hódmezővásárhelyi vándorgyűlésére. — H. Szegeden több mint 2 óráig kellett várakoznunk a Hódmezővásárhely felé menő viczinálisra, s így igen jó alkalmunk nyilt hamarosan megtekinteni a hazai vidéki városok e legnagyobbikát, a melyre nézve csakugyan beteljesült a király egykori szava : szebb lett, mint volt. A villamosra ülve, a város központját képező Széchenyitérre mentünk, közben élénk érdeklődéssel vizsgálgatva gróf Tisza Lajos volt főgondnokunk nagyszerű alkotását: az újjáépült s kicsinyben a fővárossal vetekedő Szegedet, Valóban, a mint főbb utczáin a szebbnél szebb paloták sorai közt végig sétáltunk, úgy tetszett nekünk, mintha nem is Szegeden, hanem Budapesten volnánk. Még körútjai és sugárútjai is vannak, akárcsak a fővárosnak. Pompás sétánynyá alakított főtere beillenék még Párisba is. Ref. és evangelikus templomai a Tisza Lajoskörút legszebb pontjain igen csinosan épültek fel. Kultúrpalotája a tiszai közúti híd mellett szép téren áll és nagyon impozáns mű. A tiszántúli városrész nyaralói igen kellemes képet nyújtanak. Egyik szép terén, a Klauzál-téren, ép ott jártunk előtt pár nappal állították fel a Kossuth Lajos szobrát, mely sikerült művészi alkotás, s mi is kegyeletes érzéssel merengtünk el rajta. Sajnos, hogy a rendelkezésünkre állott pár óra alatt csak futólag gyönyörködhettünk mindezen szép látnivalókban. Meg hozzá a szegedi hires halászlét is csak meg kellett kóstolnunk; azután meg a jó szegedieknek egyik dicsekedésök tárgyát, a milyen, mint mondják, még a fővárosban sincs : a Kass-féle kávéházat se mellőzhettük el. . . Elrepült bizony az a pár óra csaknem oly gyorsan, mint egy pillanat .. . Sietnünk kellett vissza a vasúti állomásra, a honnan aztán 2 óra 15 perczkor indult el a Szeged egyik külvárosába, Szeged-Rókusba vivő s a várost jó nagy félkör-ívben körülrobogó vonatunk. A szeged-rókusi állomásnál számunk egyszerre jelentékenyen megnőtt, a budapesti személyvonattal s az Alföld különböző pontjairól érkezett tagtársainkkal. Háromnegyed lett háromra, mire innen is elindultunk, jó kedvvel és abban a reményben, hogy most már rövid háromnegyedóra alatt czélnál leszünk. Átrobogtunk kedves hazai folyónkon, a Tiszán. Most szerényen — mintha bajt sem tudna csinálni — vonja meg magát nagy töltéssel körülvett medrében ez az olykor oly haragos s az örökre emlékezetes 1879-ik esztendőben Szeged városát neki bőszült hullámai alá temetett Tisza folyó. Mennyi csapás is érte már ezt a multat s jövendőt megbűnhődött magyar nemzetet I . . . De ime, jelvényekkel ékes fiatalemberek szállnak fel hozzánk az egyik állomásnál s valamit gyorsan osztogatni kezdenek, a mint mindjárt megtudjuk: nagy névjegyalakú lapokat, melyeknek egyik felére a gyűlési tag neve és szállásadójának a neve s lakásczíme van felírva, a másik felén pedig annak a kocsinak a száma áll, a melyik bennünket szállásunkra viszen majd. No lám, nem is hittük volna, hogy ilyen praktikus és ügyes emberek legyenek ezek a h.-m.-vásárhelyiek ! Minden zavarnak és rendetlenségnek a kiszállásnál és bevonulásnál egyszerre elejét vették ezzel a nagyon egyszerű és természetes rendezői intézkedéssel. A kocsik is mind számuk szerint szép sorba állva vártak ránk a pályaház udvarában. Egy perez alatt mindenki megtalálta a számára kijelölt kocsit a városiak részéről felajánlt járművek hosszú sorában. No de lássuk előbb a szép fogadtatást. Fél négyre volt' délután, mire szerencsésen megérkeztünk. A Debreezen—Nagyvárad felől jövők szintén azelőtt érkeztek meg néhány perczczel. Velők jött a két tiszai ref. püspök Kun Bertalan és Kiss Áron. egyházunk e két patriárchiája, mint a díszgyűlésben az elnök mondotta, és dr. Bartók György, erdélyi püspök. Az érkezők és a fogadásunkra összegyűltek sokasága minden talpalatnyi helyett betöltött. Az ilyenkor már elkerülhetetlen tolongásban nem is mindenki hallhatta tisztán azokat a szép üdvözlő szavakat, miket Juhász Mihály, H.-M.-Vásárhely polgármestere és Draskóczy Lajos, az evangelikus egyház lelkésze, intéztek a Társaság elnökségéhez és tar