Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-11-30 / 48. szám

A ref. egyháznak itt a fővárosban is mindenütt ott kellene lennie, hogy világosságot hintsen, a hol mások homályt és sötétséget terjesztenek; ébreszsze és tegye elevenné az együvé tartozás, a testvériség tudatát ott, a hol mások a békés egyezség köntösét szaggatják és tépik ; a szeretet melegével párologtassa el a mások által gonddal őrzött gyűlölet, vagy bűn bűzös pocsolyáit; czáfolja a haragot, hirdesse az igazságot, közkincscsé tegye szent hitünk drága valóságait, tündököltesse azt a tömör erkölcsi felfogást beszédben, cselekedetben, a mely isteni alapító-javak s nagy reformátorának drága öröke; öltözze fel az Istennek minden fegyverét, hogy ellenállhasson e veszedelmes időben és mindeneket elvégezzen; vegye eszébe, hogy nem elég a tömegeknek való prédikálás, hanem az egyes lelkeket kell megnyernie az iskolában, a társadalomban, mert e nélkül a külső eredmény — bármennyire zsúfolva legyenek is a templomok — csak látszat, mert e nélkül a hivek nagy sokasága csak a mathematika ós a statisztika szemében nagy szám, de erkölcsileg nulla s a 70,000 lélek pehely a mérlegben. A vak is láthatja, hogy valami olyan berendezkedés, a melytől eredmény várható, az ev, ref. egyháznak elsőrendű érdeke. Mi az Űr szolgáinak tiszte, a tanítóké s a lelkipásztoroké? Megvédeni hitünk sorsosait a közöny terjedése, a bűn térfoglalása, az idegen, a pápista szellem előnyomulása ellen ; megvédeni azokat is, a kik nem sorsosai áldott hitünknek, megvédeni a babona, a festett ós álló képek kultusza, a keresztfára függesztós által haszontalanná tett czerimoniák, a hitéletben a formalizmus, nemzeti szempontból a kozmopolitizmus maszlaga ellen, a mely a mai nivelláló korban oly könnyen talál talajra s abban fáradni, hogy az élő Krisztus legyen úr mindenben Röviden a mi népünk megóvása s mindeneknek tanítványokká tétele, az igazság és szeretet országának terjesztése. Ez az iskola s a vallástanítók és vallástanárok, ez a templom s a lelkészek tiszte ; e feladat teljesítésében kell fáradni az Úr minden szolgáinak, az egyház minden intézményének. Teljesítheti-e ma ezt a feladatot a vallástanító s a lelkész? A vallástanítót, a kivel prédikátori tisztet is végeztetünk, órákkal terheljük agyon s oly helyzetben hagyjuk sínylődni, a melyben mindennapi imádságainak tárgya lehet ama boldogabb kor kívánása, a melyben az Úr ós az egyház őt hozzáillő eledellel táplálja. A lelkész prédikátor, ezer funkczió gépe, a mellett jegyző, adószedő, irnok, kifutó, mindennek szolgája; de ha számot kór magától, azt látja, hogy napközben, sokszor heteken át csak czímeket írt, valóságos czímirodává tette múzeumát, vagy gondosan jelölgette az adószedő útját, vagy osztályozott több ezer népszámlálási lapot kerületek ós utczák szerint, kiszedegette a sok ezerből ós névsorba szedte az egyházi adót még nem fizető százakat, év végén hónap számra a nyilvános nyugtázásra szánt kimutatás nyomda alá készítése foglalta el ideje javát; az istenországa érdekében pedig csak legfeljebb egyegy lelkészi funkczió keretében tehetett annyit, a mennyit. Mit csináljunk mi, a kiknek lelkünk jóakarattal van tele, ele a kiket béklyóba ver a fizikai idő hiánya, hogy foglalkozzunk az egyes lelkekkel, mikor az a munka, a melyről szóltam s a mely nyilván láthatóan nem tisztünk szerint való, emészti erőnket, sorvasztja kedvünket, a tehetetlenség gyötrő tudatával bénítja jóakaratunkat. Ilyen körülmények között, ilyen rendezetlenségben, hogy erősítsük az erőtelent, hogy gyógyítsuk a beteget, kötözgessük a megtöröttet, hogy hozzuk vissza az elesettet, hogy keressük az elveszettet? A ki dolgozni tud s tenni akar, tíz embernek tízféle munkáját kénytelen végezni s e miatt az erő szétforgácsolódik ós szinte hatástalan marad. Bizony oda állhatnak Szabó Aladár mellé különösen az egyházban az úgy nevezhető végeken munkálkodó vallástanítók és prédikátorok svele együtt lelkük mélységéből hozhatják fel a keserű sóhajt, hogy az egyház úgy biztosítsa őket anyagilag, hogy ne legyenek kénytelenek a megélhetésért küzdeni, másfelől pedig ne foglalja le őket olyan dolgok végezósére, a melyek mások által is ép oly jól elvégezhetők volnának, s a melyek igazi hivatásuk betöltésében akadályozzák őket. Haypál Benő. ISKOLAÜGY. A konfirmálás kérdéséhez. Szabó Aladár e Lap 45-dik számában, a konfirmálás helyesebb végzése czéljából, az egyházkerületi értekezleten tett indítványaimra, jónak látta visszatérni. Nagyon köszönöm a tanár úr meleg érdeklődését. Ilyen támogatás mellet hiszem, hogy valamikor ezen a téren is történik háladás. Előttem egy perczig sem kétséges az, hogy a konfirmálás mai módja alig-alig, több a semminél. Nem azért, mintha egész tudásunkat, egész szivünket ós lelkünket bele nem vinnénk a tanításba; hanem, mert a gyermekek lelki fejletlensége miatt nem vihetjük bele tanításunkba a Krisztust; nem vihetjük bele tanításunkba még református egyházunk történetét sem oly módon és mértékben, mint azt a magasztos czél megkövetelné. Nem egyszer gondolkoztam ama kérdés felett miért, hogy magyar református egyházunkra a mai v 97*