Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-09-14 / 37. szám

lenül püspöki vizsgálat alatt álló erdélyi egyházakra irányult a figyelme, melyek közt még 1000 lélekszámmal sem bíró csekély egyházak is találtatnak. Ezen az egyházi törvényeink 8-ik §-ában foglalt s egyelőre fenhagyott, kivételes erdélyi intézmények közé tartozó említett helyzet azonban még az anyaországtól elszakadt régi Erdélynek független államisága idejéből származván, szerény véleményem szerint olyan különös okoknak tulajdonítandó, melyek a hajdan fennállott személyi ós dologi viszonyokból s főleg helyi körülményekből fejlődtek ki. Ezen kivételes helyzet azonban — ha ugyan még fennáll — most már annyival inkább eltörlendő, s az illető 9 egyházközség is a megfelelő egyházmegyei kötelékbe szintén beillesztendő, mert bizonyára az erdélyi ref. püspök is — épen úgy, mint a többiek — elhalmozva lévén egyéb hivatalos teendőivel, s neki a nagy terjedelmű és szórványos erdélyi egyházkerület kormányzása elég gondot adván, a jelzett kivételes 9 egyház vizsgálatát közvetlenül saját személyében czélszerűen és alaposan alig gyakorolhatja. A mik a Szinay-féle indítványban a hatalmas és fényes, de egyszersmind nagyon is kényes debreczeni egyház féltékenyen őrzött több százados egységének ellenszenves felbontásával s a szétforgácsolásnak nevezett alkatrészekre osztást állítólag lehetetlenné tevő nehézségekről és akadályokról felhozatnak, azok szerintem részint nem állanak, részint nagyon is túlzólag vannak felállítva. Ugyanis az egyházi anyakönyvezés, melynek most már az állami kötelező anyakönyvezés mellett csekély jelentősége van, s mely csak házi használatra szolgál, kétségtelenül sokkal kevesebb fáradsággal s időveszteséggel járna az elkülönítendő egyházrészekben, mint a nagy tömegű egységes czentrumban, s ugyanez áll természetesen az egyes egyháztagoknak az anyakönyvezéssel kapcsolatos nyilvántartásáról is. Jóllehet az egyházi nyilvántartás hasonlíthatlanul több nehézséggel, időveszteséggel és költséggel van egybekapcsolva a Debreczennél több mint tízszerte népesebb fővárosban, mind e mellett a budapesti túlnépes ref. egyház saját tagjainak egyéni nyilvántartását már csaknem teljesen rendbe hozta, felhasználván az utolsó állami népszámlálás hiteles adatait is. A debreczeni ref. gyülekezetnek ház- ós földtulajdonos s állandó ipari, kereskedelmi és gyári üzlethelyiségekkel biró tagjai a budapesti ref. anyaegyház hasonló néposztályú a hitvallásos névsorban gyéren található tagjainál sokkal nagyobb százalékát teszik a fizető egyháztagoknak, s a budapesti egyházban sokszorosan nagyobb a csak nehezen kinyomozható és nyilvántartható önálló üzlettel nem biró szegény kézművesek, gyári, ipari és kereskedelmi munkások ós napszámosok tömege, mint a debreczeni egyházban, hol a jelentékeny értelmiség személyzete ós lakása is közönségesen ismeretes. Nincs és nem lehet tehát oly nagy akadálya az egyháztagok nyilvántartásának Debreczenben az állítólagos, tömeges lakváltoztatás, mint ez Budapesten tényleg előfordul, s az ide-oda való, debreczeni költözködés elenyészőleg csekély a budapestihez képest, de különben is úgy vélem, hogy Debreczenben a kis bérlakásoknál sincs évnegyedes felmondás és költözködés, míg Budapesten főleg az igen nagy számú egyszobás lakásoknál, hol még a hetenkénti ágybérlet is gyakori, az évnegyedenkinti lakváltoztatás és költözködés oly sűrű, hogy a szegényebb sorsú egyháztagok gyakran váltakozó lakásainak ellenőrzését s nyilvántartását szerfelett megnehezíti. Az egyházi anyakönyvezés s ezzel kapcsolatos nyilvántartás alapossága és tökéletessége különösen a születések és esketések tekintetében nem is a nagy gyülekezetek egységességétől, hanem a szülök és új házasok egyháziasságától s vallásos érzületétől függ, ha és a mennyiben t. i. azok újszülött gyermekeiket megkereszteltetik, s az új házaspárok az egyházi esketést s a polgárilag megkötött házasságok templomi megáldását el nem mulasztják. A debreczeni egyház templomainak, iskoláinak, hivatalos épületeinek czélszerű beosztása, minthogy ezek különben sem csoportosan ós tömegesen feküsznek a város egy részében, nem mondható jóakarat mellett is lehetetlennek; a mi pedig az egyéb használatra szolgáló egyházi belső és külső ingatlanokat, az egyházi közpénztárt s az egyház által kezelt alapítványokat, hagyományokat illeti Í- ezekre nézve a tervezett egyházi rendezkedésnél nem épen szükséges és nem is mellőzhetlen a ténylegos osztály, mert mindezek megmaradhatnak közös és osztatlan állapotban, s csak a jövedelem lenne népszámú arányban megosztandó az alakulandó külön egyházak közt, a vagyonkezelés pedig továbbra is jelen központi állapotában fentartható lenne, s azt az egyes önálló egyházközségek felváltva bizonyos megállapított sorban és meghatározott évekként gyakorolhatnák. A gyülekezeti, illetőleg egyházi egység, melyre az indítvány a legfőbb súlyt fekteti, valamint a felettes egyházi hatóságok, s az állami közigazgatási közegek, úgy különösen a városi tanács és törvényhatósági bizottság irányában is megmaradhatna minden a helybeli összes ref. egyházakat közösen érdeklő ügyekben és kérdésekben, mert azokban egységes jogi személykép szerepelne a helybeli ref. egyházak összesége, illetőleg egyeteme. Nem körlelkészekre s fiók-presbyteriumokra van tehát szüksége a nagytömegű és hatalmas debreczeni ref. gyülekezetnek, hanem külön templomokkal, parókiális épületekkel, iskolákkal, egymástól független állású lelkészségekkel s külön presbyteriumokkal ellátva szervezendő önálló kisebb egyházközségekre, melyek czélszerűség szempontjából a közelében fekvő több ref. egyházközségekkel csatlakozva egy új egyházmegyévé alakulnának s törvényeink értelmében közvetlenül esperesi gondos felügyelet alatt állva, bizonyára jobban megizmosodnának s virágzóbb állapotra jutnának, miiu