Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-01-26 / 4. szám

A ki Jézus isteni voltáról beszél, leghelyesebben teszi, ha az ő önbizonyságtételéből indul ki. Nem lehet tagadni, hogy Jézus bizonyos titokszerűséggel veszi körül a maga személyiségét. Máskülönben a maga meghatározása czéljából nem választotta volna az „emberfia" elnevezést, a mi kétségkívül az ő korában is elég homályosnak tűnhetett fel. Mit akar ezzel mondani? Talán azt, hogy ő ember ? De hát aligha kételkednék valaki abban, hogy ezzel semmi sincsen mondva. Vagy azt, hogy ő eszményi ember, ő a tipusa az igazi embernek? De hát ez meg olyan modern gondolatnak látszik, a melyet Jézusnál nehéz volna eltalálni. Itt mindig az a legvalószínűbb, hogy Jézus arra az emberfiára gondolt, a kiről a Dániel könyvében van szó. Ott az oroszlán, medve, párducz és tízszarvú állat négy világbirodalmat jelképez. Azután új birodalom következik, a melynek jelképe az embernek fia. Mai nyelven: következik az emberiesség, a humanitás országa. A mennyiben Jézus magát emberfiának nevezi, ezzel azt kívánja jelezni, hogy annak az új országnak ő a képviselője. De minthogy ezt Jézus nem fejezi ki, ezzel felveti a közönség előtt a talányt, hogy miért nevezi magát emberfiának és ez által arra kényszeríti őket, hogy lénye titkáról elmélkedjenek. Ahol Jézus kifejezetten magáról beszél, hihetetlenül magas igényeket támaszt. Valami kiváló méltóságot tulajdonít magának. Salamon a bölcsek legbölcsebbikének hírében állott, de itt „nagyobb van Salamonnál"; Jónás próféta volt, de itt „nagyobb van Jónásnál,". Mózes legfőbb tekintélye volt nemzetének, kit a rég mult idők fénye vesz körül; de ő fölébe helyezi magát Mózesnek. Ha elgondoljuk, hogy ezt a megvetett Názáreth egyik ácsa mondja, elképzelhetjük, hogy mily hüledezést okozhattak ezek a kijelentések. Jézus valami egymagában álló ismeretet tulajdonít magának. „Senki sem ismeri az Atyát, hanem a Fiú ós a kinek azt a Fiú kijelenti". Neki vannak átadva mindenek, a mint ez a Máté evangéliuma 11. részének utolsó verseiben akként van kifejezve, hogy ő neki adatott minden ismeret. 0 az út, igazság és az élet. Azért is áll az, hogy Őt követni, tőle tanulni kell. Jézus a maga egyéniségének valami magában álló jelentőséget tulajdonít. Az Ő jövetele döntő fontosságú. Midőn fellép Názáretben és prédikál, hazájára az Úrnak kedves esztendeje köszönt be. Míg Jeruzsálemet bűnbánatra szólítja és a maga szolgálatába hívja, ez az idő olyan határozó fontosságú erre a városra nézve, a milyen még soha sem volt eddig és a mi nem jön vissza többé. Abban a perczben, mikor Zakeus házába lép, vele együtt az üdvösség is beköszönt a házba. A hova megy, oda üdvösséget visz és ennek felismerése vagy fel sem vevése a legfontosabb, vagy legsúlyosabb következményekkel jár. Az üdvösség attól függ egyedül, hogy ismerik-e őt, vagy sem? A ki benne hisz üdvözül. A ki elismeri őt az emberek előtt, azt ő is elismeri az Ő mennyei Atyja előtt. A ki őt elveti, az el van veszve. Kapernaum az ő jelenléte által az égig magasztaltatik, a G-enezáreth tavánál fekvő, világtól elhagyott falu, világhírű helylyé válik minden korra nézve ; de milyen balul fog kiütni az ítélet ama városokra nézve ; a melyekben az ő legtöbb cselekedetei végbementek s mindennek daczára sem tértek meg. És az ítélet az övé. Jézus kijelentéseinek legerősebbike az, hogy Ő magának világbírói tisztet tulajdonít s az élet és üdvösség felett végdöntő hatalma van Gondoljuk el ismét: egy egyszerű ember, a ki hús és vér alakjában áll a nép előtt, minden hivatás és méltóság nélkül, rövidesen kijelenti, hogy ő egykor majd ítélkezni fog az egész világ felett. Ez utóbbinál szoros Összefüggésben van az, hogy Jézus Istenhez való viszonyát is egészen magában állónak jelenti ki. Istenfiának nevezi magát. Ennek a szónak nyelvi tekintben egész helyesen valami ártatlan értelmet is adhatnánk és őt Isten gyermekének tekinthetnénk. Csakhogy nagyon hamar tisztába jöhetünk azzal, hogy se Jézus, se barátai vagy ellenségei nem ilyen egyszerűen és nem ilyen könnyű szerrel fogták fel ezt az önmeghatározást. Jézus nincs azzal megelégedve, ha a nép csak prófétának tartja őt. A sokaság azt hitte, hogy ezzel tisztességet tesz neki, holott ez által csak a többiek mellé helyezte; pedig ő minden egyebek felett állónak tartja magát. 0 nem olyan gyermeke Istennek, mint a többiek, hanem egészen sajátos módon kiván Isten fia lenni Péter is így értette az Isten fia kifejezést, midőn vallástételében Krisztusnak, az élő Isten fiának ismerte el Jézust; ezért kapta aztán a sziklaember megtisztelő melléknevet és azt a biztosítást, hogy ezt a vallástételt egyenesen az égi Atya jelentette ki neki. És ha Jézus ellenségei az Isten fia szóból nem értettek volna ki egyebet Isten gyermekénél, ezért a követelésért bizonyosan nem ítélték volna halálra istenkáromlás örve alatt. Kétségtelen tehát, hogy Jézus egészen sajátos értelemben nevezte magát Isten fiának. Másrészről azonban el kell azt is ismernünk, hogy Jézus eme szó értelmét sehol sem jelöli meg pontosan, ha e tekintetben a három első evangéliumot vizsgálat alá veszszük. Az még további vizsgálódásra szorul, kimutatni, hogy az Istenfia elnevezésnek bibliai értelme és a mi vallástételeink alapját képező értelme között meg van-e a telj3S egyöntetűség? Most már határozottan állíthatjuk azt. hogy az a Jézus, a ki egy részt szelid és alázatos, más részről szertelen, csaknem képtelen kijelentéseket tesz a maga egyénisége felől ós magának sajátos méltóságot, ismeretet, fontosságot és Istenhez való viszonyt tulajdonít. Itt önként felmerül a kérdés, hogy miként juthatott Jézus ilyen igényekhez, ilyen kijelentésekhez? A legradikálisabb megoldást azok adják, a kik azt állítják, hogy ilyesmit nem mondott, nem mondhatott Jézus. Elismerik, hogy Jézus vallásos, emberséges indulatú férfiú volt s ez által volt hatása korára. Halála után aztán a tanítványok, pogányos módon Istenné emelték. Ennélfogva a keresztyénség mindjárt kezdetben csak