Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-07-27 / 30. szám

mivel benne Isten a munkás. Valóban Isten az a lény, a kiben élünk, vagyunk és mozgunk mindnyájan. A mely pillanatban megvonja tőlünk erejét, abban a pillanatban semmivé leszünk. Á világban történő csodák, a miket kétségbevonnunk nem lehet, nem ellenmondást, nem a világrend erőszakos áttörését, hanem valami felsőbb erők nyilvánulását jelentik. A mily kevéssé adunk hitelt és helyet a képtelen csodatörténetnek, ép oly szilárdul meg vagyunk győződve a felől, hogy bizonyos egyéniségekben és bizonyos körülmények között, olyan isteni erők érvényesülnek, a melyek különben titokban maradtak volna. Általában elmondhatjuk, hogy a természettudománynak méltó joga van ahhoz, hogy közelfekvő czéljai érdekében megelégedjék a törvényekkel és természeti erőkkel, de mihelyt a végső kérdésekhez jut, neki is el kell fogadni Isten teremtői ténykedését és a természeti világrend időleges fogalmát az isteni világrend végérvényes fogalmával kell kicserélnie. Ez nem hogy félretolná, sőt inkább feltételezi az isteni világigazgatás gondolatát. Most már térjünk át a történettudományra. Ez a tudomány pusztán természeti magyarázattal nem elégít ki bennünket. A történetben mindig azok az egyes egyének a mérvadók, kik jóban vagy rosszban kitűnnek a többiek felett. Egy napon csak előtoppannak bár úgy, hogy a történet folyama előkészítette őket, de nem úgy, mint a kiket csupán a hazailtalaj és viszonyok termeltek. Folyvást kísérleteznek azzal és pedig méltó joggal, hogy vájjon egy nagy emberre micsoda ártó, vagy hasznos befolyással voltak a-szülők, a szülötte föld és szülötte helység környezete, az iskola, barátság vagy a mindenféle kedvező, vagy kedvezőtlen körülmények? Azt azonban senkisem hiheti, hogy az ilyes befolyások konstruálnák és pedig egész biztossággal a nagy embert. A fődolog az ember szellemi nagysága, mindig megoldhatlan rejtély marad. Meg van-e azzal magyarázva Luther, ha elmondjuk, hogy ő egy thüringiai paraszt családból származott s mint ilyen minő neveltetésben részesült ? Vagy érthetővé teszi-e Bismarck egyéniségét az, ha őt porosz junkernek mondják? Vagy a Kant kiváló szellemi nagyságát megmagyarázza-e az, ha azt olvassuk róla, hogy Ő egy pietistikus irányú königsbergi kárpitos család szülöttje volt ? Az ily külsőségek meglehet, hogy talán megfejtenek bizonyos mellékes jelentőségű vonásokat, azonban gyermekes dolog azt képzelni, hogy ebből az egész ember kimagyarázható. Á tisztán tudományos vizsgálat a nagy ember előállását egy olyan ténynek tekinti, a mit kiokoskodni nem lehet. A ki azonban nem elégszik meg a puszta tényállással, az az efféle egyéniségek megjelenésében — miként a biblia — Istennek munkásságát látja. Jeremiásnál van arról szó, hogy Isten már az anyaméhben kiválasztja a maga eszközeit. A birák könyvében találkozunk ezzel a találó kifejezéssel: Isten „támasztott" birót. Az ily férfiak előkészítése és vezetéséről a Pál apostol életében van szó. A fogékony kebel nem könnyen szabadul meg attól a benyomástól, hogy a világtörténeti jelentőségű emberek élete felett valami gondviselésszerű elhivatás nyugszik, hogy ők támasztatnak, vezéreltetnek, rendeltetve vannak, vagyis, hogy ezek nem magoktól, nem is emberek által, hanem valami magasabb intézkedés által lettek mikké lettek. És attól az érzettől sem szabadulhatunk meg könnyen, hogy Istenre "semmi tekintetben sem vagyunk annyira utalva, mint épen abban, hogy az alkalmas ember alkalmas időben lép elő. Az ilyen férfit kereső korban mondja a költő: sors adj nekünk embert! Továbbá különösen a történet határozó forduló pontjai azok, a mikor határozottan érezzük az isteni világigazgatás létezését. Mikor tönkre ment a győzhetlen spanyol hajóhad, a fellélekző angol nép egész bizonyossággal kiáltott fel: „a mindenható bocsátotta ki a maga leheletét és szétszórta a szelek szárnyain az ármádiát". Mikor a sedani csata után Vilmos király ezt sürgönyözte haza: „minő fordulat Isten akaratából", csak azt fejezte ki, a mit millió szív érzett. A mindennapi dolgok folyamatában az isteni világigazgatás tudatát elodázhatjuk magunktól, de ha nagy válságok következnek be, még a kételkedőket is áthatja az az érzés, hogy Isten igazgatja a világot! Hát az ember mindennapi élete nem áll-e Isten igazgatása alatt ? Sokan egyszerűen nemet mondanak erre a kérdésre, mások meg pogányos értelemben azt mondják, hogy a vaksors járma alatt nyögünk. Az isteni gondviselésbe vetett hit nem olyan érthető és világos, mint a hogy a raczionalizmus gondolja. Kegyes érzület kívántatik ahhoz, hogy valaki megszerezze és az ellentmondó tapasztalatok daczára is szigorúan megőrizze az isteni világigazgatásba vetett hitet. Az egyes ember életében is merülnek fel az elevenbe metsző események, a melyek egyeseket az isteni igazgatásba való hitre vezetnek, itt azonban nem állapodhatnak meg, hanem mennek tovább, míg csak fel nem ismerik az Isten kezét a nagyokban ép úgy, mint a kicsinyekben. így jutunk aztán arra a felfedezésre, hogy az isteni segedelemnek nincs szüksége szokatlan eszközökre, hanem ez a segedelem egyszerűen és természetesen illeszkedik be a világrendbe úgy, hogy a vallástalan ember mindig azt mondhassa: itt semmi különös segítség sem tapasztalható. Úgy tetszik nekünk, hogy az isteni vezetésnek igen sokszor arra az eszközre szüksége van, hogy az emberi szívbe egy gondolatot adjon, a nélkül, hogy ez tudatával bírna valami sugallatnak. Például egy szegény beteg nagy Ínségben van és Isten segíteni kíván rajta. Ekkor aztán megesik, hogy valaki, a nélkül hogy tudná miért, ösztönöztetve érzi magát arra, hogy meglátogassa a beteget és tegyen érte valamit. Isten nem hajigál kenyeret az égből, de Ő támaszt kenyerethozó követet. Bámulatos és mégis természetesen eszközölt védelemnek vagy segedelemnek csak az olyan emberre van kiváló fontossága, a ki azt átélte; de nincs kényszerítő hatása az olyan emberre, a ki azt nem tapasztalta és a ki azt hinni nem akarja. Az Istenbe vetett bizalomban már benne van az isteni segedelem tapasztalása is. Mi osak a saját hitünket fejezhetjük ki, azt a hitet, hogy az emberi élet isteni vezetés alatt áll ós Isten nem átallja meghallgatni imádságainkat s nem vonakodik egyszerű ós természetes eszközökkel nagy dolgokat hozni létre. Dr. Schöll J. után (Vége köv.) Ruszkay Gyula. MISSZIÓÜGY. Egy falusi lelkész naplójából. (Folytatás.) Már mint megállapodott és a küzdelemben megedzett embert ért azon megtiszteltetés és bizalom;

hogy a látrányi gyülekezet által egyhangúlag megválasztattam. Tizennégy nap alatt el kellett foglalnom új helyemet, mert a látrányi egyház per s bírói végrehajtás előtt állott. Ijesztőnek látszott a helyzet és én mégsem ijedtem meg tőle. En mentem, Ők várván vártak és örömmel