Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-01-19 / 3. szám

A vallástanítás: konfirmáezió. II. Az isteni igazgatás különös bölcseségót látom abban a tényben, hogy most, a mikor öszszes gimnáziumainkban szervezték a rendes vallástanári állásokat, az egyetemes tanügyi bizottságnak a Konvent által is elfogadott és négy év alatt életbe léptetni rendelt új vallástanítási tanterve is nagyban elősegíti azt, hogy a vallástanítás konfirmácziói jelleget öltsön, amennyiben e tanterv keretében minden vallástanár szükséges, hogy osztályonként a bibliaolvasásra fektesse a fősúlyt. A gyermek szívesen és szeretettel fogja olvasni az ótestamentum egyszerű történeteit, a melyekben a, még a gyengelátású gyermek által is észrevehető és megkülönböztethető egyszerű életviszonyok között az emberek tetteiben és beszédeiben sokkal őszintébben ós világosabban szól hozzájok az ember vágya, törekvése, czélja ós küzdelme ; sokkal könnyebben megismertetőleg domborodik ki a szereplő egyének kevés vonásból álló jelleme ; az egyszerű eseményekből sokkal tisztábban kivonhatja magának egy kis segítséggel a tanulságot, mint a későbbi idők, vagy épen, a jelen, bonyolult szövevényes történeteinek kuszaságából ós sok összetételű jellemeiből. Azonkívül az ótestamentumi jellemek igazak. Jó és rosz tulajdonságaik egykópen le vannak írva, és pedig híven. És végül az Isten ós ember közötti viszony rajza háttérbe szorít minden mást. Ha e történeteket tudja a gyermek, azok tanulságainak becsét lelke mélyén érzi, akkor szívesen hallgatja és jegyzi meg magának, hogy ez vagy az a történet hol, melyik könyvben található meg, ki írta, s a ki írta, milyen ember volt. Mint a hogy szívesen tudakozódunk az olyan ember után, a ki valamely általunk ismert jó vagy nagy dolgot hajtott végre; minden olyan hely után, a hol valami ismert fontos esemény történt. És a gyermek e történetekben látja világosan és hatalmasan az Isten csodálatos erejét, igazságát és jóságát; ezekből merit félelmet, a mely minden bölcseség kezdete s az élő Isten tiszteletének egyik eleme. Gyermekes hite ekkor kezd komolyabb, határozottabb alakot ölteni. A zsidó nép nyomorúsága ós szenvedése, bűnei ós erényei visszhangot keltenek lelkében. A próféták tanítása, dorgálása ós jövendölése tisztítja Istenről alkotott fogalmait, javítja lelkét ós vágyat ébreszt a Krisztus iránt, a ki a szabadító. Valósággal örömmel és mohósággal olvassa a II. osztályos gyermek a Krisztus születését; tanításai meglepik, az egyes példázatokból kiárad a világosság, a történetekből kisugárzik a szeretet és az atyai kegyelemmel aláhajló Istennek irgalma felolvasztja a legkeményebb szivet is. Sokszor egy vagy két példázat vagy történet megértése is csodálatos változást visz végbe a gyermek gondolkozásában és jellemében. A ki figyelemmel kisóri, örömmel látja, mint nyílnak meg a titkos zárak ós hogy gyúl világosság a gyermek tudatlan elméjében, mint lesz buzgóbb óráról-órára imája, mint szedi össze magát a hanyag és erőtlen lélek is. A zsoltárok szebben ós mélyebben átérezve csendülnek szivébőlajkáról ; a dicséretekben átérezve ós látható örömmel valóban magasztaltatik a végtelen kegyelmű Atya, az érettünk szenvedett Fiú és a lelkeket vigasztaló ós megelevenítő Szentlélek Isten. A hittan és erkölcstan tanítása is könynyebbé válik, ha a megfelelő bibliai helyeket olvassa a gyermek. Képes maga formázni a tóteleket, ha az ember helyesen teszi fel a kérdést. A gyermek itt kezeli tudatosan szeretni evangéliumi egyházát, ha látja, hogy ennek tanítása a hitbeli és erkölcsi dolgokban megegyezik a szentírás tanításával. Itt kezdi becsülni azokat a sakramentumokat, a melyeket híven a Krisztus parancsához szolgáltat ki egyháza s a melyek olyan édes bizonyságot nyújtanak affelől, hogy tápláltatik a Krisztus testével és vérével ós hogy az ő érdeméért kegyelembe fogadtatik. Az egyháztörténettel kapcsolatban olvastatni fog az Ap. Csel. irott könyv, a mely híven tárja az ifjú lelke elé a keresztyén egyház megalakulását, az első keresztyének istentiszteletét és az egyháztagoknak hitét a Jézusban, szeretetét egymás iránt, gondolkozásaiknak, beszédeiknek erkölcseiknek tisztaságát. Annak az ifjúnak, a ki minden évben a szentírásból vette lelki főtáplálókát, nem szükség nagy erőfeszítéssel magyarázni azt, hogy a keresztyénség felekezetei között melyik az, a mely egyházalkotmányával, istentiszteletével, bitczikkeivel valóban arra törekszik, hogy az Isten országát terjeszsze a földön. Oly biztos lesz a gyermek ítélete, hogy minclen különösebb útmutatás nélkül megismeri, hogy nem az a Jézus, a kinek nevében egykor könyörtelen mészárlásokat rendeztek bíboros főpapok, koronás királyok, avagy önző politikusok, a kinek nevében az emberiség, egy részét egy másik kisebb rósz mindig kizsákmányolta és szolgaságban tartotta; hanem az, a ki ólt a vértanuk lelkében, a ki bátorságot adott tanácstermekben, csatatereken és a bűnösökkel szemben bárhol e világ szerint egyszerűknek vagy erőtleneknek, a ki szeretetet ád ma is az ő tanítványainak ós nem gyűlölséget, irgalmasságot a szivekbe és nem 5*