Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)
1902-06-08 / 23. szám
Egy házilag megáldott házasság: meg nem áldott tiszta vegyes összesen házasság Római kath. . . . 65,509 3713 69,222 4222 Görög kath. . . . 12,966 1787 14,753 1323 Görög keleti . . . 15,476 926 16,402 2378 Ág. h. evang. . . 9,217 2083 11,300 247 Evang. ref .... 16,845 3770 20,615 901 Unitárius 301 194 495 31 Izraelita 4,136 — 4,136 2566 Egyéb vallású . . — — 4,136 — Felekezeten kivüli — — — — Összesen: 124450 12,473 136,923 11,668 Ezen adatokat így egymás mellé állítva, a házasultakat és a megáldottakat összehasonlítva látjuk, hogy az 1900-ik évben Magyarországon 11,668 házasság nem áldatott meg egyházilag; az egyéb vallású és felekezeten kivüli házasságokat is beleszámítva 11,668 —f—3S = 11,706. Az izraelita, egyéb vallású és felekezetenkiviili házasságokat leszámítva 9102 keresztyén házasság nem áldatott meg egyházilag. Az 1898. évben volt 9710, az 1899-ik évben 10,348 ilyen házasság. Az előbbeni évekkel szemben az 1900. év e tekintetben némi apadást, illetve javulást mutat, de így is feltűnő nagy az egyházilag meg nem áldott házasságok száma. E tekintetben nem nyújt elég megnyugtatást az Évkönyv erre vonatkozó azon megjegyzése, hogy ritkán esik meg az, hogy a házasulok az anyakönyvvezetőtől az oltár elé ne járuljanak. A 9102 keresztyén, egyházilag meg nem áldott házasság elég intő a keresztyén egyházakra nézve, hogy hivatásukat e tekintetben is a jövőben buzgóbban teljesítsék. Nagy az egyházilag meg nem áldottak száma különösen a róm. katholikusoknál, gör. keletieknél, gör. katholikusoknál és főleg az izraelitáknál; előnyösebb a három protestáns egyháznál, és mindenesetre örvendetes, hogy csak a három protestáns egyház áldott meg több vegyes házasságot, mint a mennyi kebelükben köttetett. A tisztán egy felekezetűek közt kötött házasságokat tekintve, a róm. katholikusoknál a házasulok 97'62%-a, a gör. katholikusoknál 96'72%_ a i a gör ö g keletieknél 88'36%-a, az ág. h. evangélikusoknál 96, 97%~a az e v. reformátusoknál 95"34%_ a részesült egyházi áldásban. A házasságok összes számából Magyarországon 16*616, vagyis 1118% volt vegyes házasság. A vegyes házasságok száma, az ugyancsak szaporulatot feltüntető 1899 évhez képest ismét jelentékeny növekedést mutat, megfelelve a vegyes házasságok számában évek óta észlelhető állandó és következetes emelkedésnek. — E tényt mi iegkevésbbé sem vagyunk hajlandók kizárólag az egyházpolitikai törvények előnyére írni; nem pedig azért, mert a vegyes házasságok állandó emelkedése megvolt az előtt is, s része van abban bizonyára a mai fejlettebb közlekedési viszonyoknak is, a melyek közelebb hozzák és jobban keverik az ezelőtt egymástól távolabb állókat. Mert, hogy a házasságok legnagyobb tömege, mint ezelőtt, úgy most is az ugyanazon felekezetitekből és ugyanazon nemzetiségűekből kerül ki, azt maga a statisztika a legekletánsabban bizonyítja. Az oláh, ruthén, szerb, horvát csak úgy nősül most is leginkább S&JÉlt hit és nemzetbeliei közül, mint azelőtt, s Iegkevésbbé mutat e téren hajlandóságot összeolvadni a magyarral. Ugyanezt mondhatjuk a németről és a tótról is, bár ezek elszórtságuk miatt inkább kénytelenek nagyobb perczenttel a magyarsággal vegyülni, mint amazok. De sőt még az izraelitákról sem mondhatjuk azt, hogy e czímen hajlandók volnának nagyobb veszteséget szenvedni. A keresztyének és zsidók között létrejött házasságok száma az 1900. évben 405 volt, mely szám a mult évi 378 keresztyén-zsidó házassághoz képest emelkedést mutat. Ily házasság természetesen csak a magyar anyaországban jött létre. Kassa. Homoki István, ág. h. ev. lelkész. MISSZIÓÜGY. Magyar nyelvű református anyaegyházak Szlavóniában és az ottani misszió. Volt hajdan Magyarországnak egy ötödik kerülete is, az úgynevezett drávántúli, és ezen kerületben feküdt, mint az anyaország testéhez tartozó, a Valkóvárról, a mai Vukovárról elnevezett Valkó vármegye is, a drávántúli országrésznek legnagyobb és legnépesebb vármegyéje, melynek nemcsak birtokos középnemessége, hanem jobbágyi köznépe is eredetileg nagyobb részt magyar anyanyelvű és nemzetiségű volt. Hogy a drávántúli országkerület, Valkó, Szerém, Verőcze és Pozsega vármegyékkel az anyaországnak egyik kiegészítő alkatrészét tette, ez az Arpádházi királyaink korából fenmaradt számos közhitelességű diplomák, királyi adomány és nemzetségi osztályos és határjárási oklevelek hiteles kiadványainak tanúsítása mellett onnan is kitetszik, hogy még a 14-ik évszázadbeli pápai tizedjegyzések szerint is a Dráva-Száva közti egész földterület az ősi pécsi püspöki egyházmegyéhez, jelesül ennek eszéki, maróthi és valkói főesperességeihez tartozott, s a zágrábi püspökségnek I-ső László királyunk általi megalapítása s a boszniai vagy diakovári püspökségnek későbbi megalakulása s a szerémi püspökséggel történt egyesítése után még ma is Verőcze vármegye területén a 13 népes anya- és nagyszámú leányegyházakat magukban foglaló valpói és miholjáczi alesperességi kerületek (districtus) a pécsi r. k. püspökség alkatrészei. Azonban a hajdani Valkó vármegye, lakosainak a török beütései, majd foglalásai miatt bekövetkezett kipusztulása és elszéledése után, a vele szomszédos Szerém, Verőcze és Pozsega vármegyékbe beolvadván, névleg is, területileg is megszűnt, s a régi elenyészett magyar vármegyék számát szaporította; a nevezett három vármegye pedig a magyar országgyűlések léhasága és gondatlansága következtében Szlavóniává, s mint ilyen az anyaország kapcsolt részévé (pars adnexa) és a török ellen szervezett szlavonhatárőrséggé változott, holott Szlavónia név alatt eredetileg a mostani Horvátország értetett, az eredeti Horvátország pedig szintén határőrséggé alakult s volt külső részei a jelenlegi Boszniában és Herczegovinában feküsznek. De bár a jelzett régi magyar vármegyék az őket meg nem illető Szlavónia nevet kapták is, az anya Magyarországhoz tartozóságuk annyiban közjogilag mégis fenmaradt, hogy a magyar országyűléseken, egészen az az 1848-ik évi legutolsó rendi gyűlésig,, egyenkint kétkét követtel voltak képviselve, úgy mint a többi magyar vármegyék, s hogy mind országos közadózási, mind az úrbéri birtok és jogviszonyok tekintetében különböztek az úgy nevezett Horvátország vármegyéitől, s a legelső vegyes magyar-latin szövegű 1832/36 évi, úgy a következő 1840., 1844. és 1848. évi már tisztán magyar
