Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-01-19 / 3. szám

a téren munkálkodni kell: azt ma már kevesen veszik tagadásba. Őszintén szólva a dologról, a mint ma elénk tárul a helyzet, be kell vallanunk, hogy eddig is nem az egyháztársadalmi munka, hanem holmi theológiai nézpontok körül forogtak fenn a különbözések. Pedig Jakab apostol szavait nagyon is meg lehetne és meg kellene szivelnünk : mutasd meg nekem a te hitedet a te cselekedeteiből. A törvényesség szempontjának előtérbe tolása és az abból vont protestánsellenes gondolatok ós követelmények ma már az egyedüli akadályai az egyházépítő evangéliumi munkásságnak; sőt a hivatalos egyházi hatóságok állásfoglalása következtében ezek is megszűntek már. Ha zsinatunk is kimondja a maga irányító s döntő szavát, akkor reméljük, hogy a nagy munka minden téren egyszerre ós egyenletesen meg fog indulni. Nem várjuk ugyan, hogy a hegyek azonnal megmozduljanak; de meg vagyunk arról győződve, hogy a kezdet már maga félsiker (dimidium facti habét qui incipit.) Még példával is szolgálok a biztató jelekhez kötött reményeim igazolására. Ugyanis ez előtt több mint 250 esztendővel egy hasonló mozgalom volt a mi egyházunkban, mely puritanizmus ós presbiterianizmus neve alatt ismeretes. Tudjuk, hogy milyen erős harczok keltek ezen eszmék nyomán és minő belső meghasonlás bontogatta miattuk egyházunk békességét. És daczára minden anathemának, büntetésnek, egyházi ós világi törvényhozásnak, úgy a presbiterianizmus, mint a puritanizmus, alig félszázad lefolyása alatt csendben meghódította az egyházat. Eszméik jók, helyesek voltak. Levetkőzvén a félszeg mellékvonásokat; eltűnvén az ellenző szenvedély is, mi sem állotta annak útját, hogy uralomra jussanak. Egy másik biztató jel, mely jó reménységgel tölt el, ha a közelgő zsinatra gondolok, az, hogy az aprólékos paragrafust rágó és csiszoló irányzat helyett az egyetemesebb, a magasabb nézpontok jutnak diadalra. Itt-ott, főleg némely egyházmegyei elaboratumokban van ugyan annak is nyoma, hogy a zsinati előkészületet, a zsinati tárgyak megejlölósére való felhívást úgy fogták fel, hogy a meglevő egyházi törvény paragrafusait hogy kívánnák módosítani, újjá stilizálni. Azonban az egyházkerületek már csak a nagyobb fontosságú elvi kérdésekkel foglalkoznak. Örvendetes jelenség ez ; mert ha továbbra is megmarad, ha majdan a zsinati előmunkálat netaláni §-ai meg nem zavarják ezen felfogást, reménységünk lehet arra nézve, hogy egyházunk az adminisztráczió bureaujának homályos ablakain túl, kint az Isten szabad ege alatt, a természetben is meg fogja látni, meg fogja szeretni az életet. Eddig az volt a legnagyobb bajunk, hogy egész egyházi tevékenységünk a gyülekezetben pródikálásból, a felsőbb egyházi testületekben pedig adminisztráczióból állott. Vajha az a magasabb szempont, mely mostan felölelte az aclminisztráczión túl eső egyes nagy feladatokat is, állandó maradna egyházi életünkben. És van is reménységünk, hogy az fog maradni. Püspökeink, espereseink, gondnokaink dicsérete jövőre nem abból fog állani, hogy ez vagy amaz kitűnő kormányzó, hanem hogy valóban apostoli férfiú. És ezzel karöltve fog járni, hogy lelkészeink becsét sem a szép hang, jó beszéd, hanem a lelkipásztori jellem és kitartó tevékenység fogja megadni. Van még egy harmadik biztató jel is, mely örömre hangol, t. i. a formalizmusnak a visszaszoríttatása. A felső-borsodi egyházmegyének ismeretes zsinati indítvány jegyzéke, a formalizmustól csak úgy hemzseg ugyan ós az egyházmegyék többségében élénk visszhangra is talált, azonban a kerületek keresztül néztek felette. Nagyon helyesen tették. Minő kilátásaink lehetnének a jövőre nézve, ha a papi egyenruha sujtásától fogva, a népiskolai kézikönyveken, a kis kátén át, a templomban mondandó Miatyánkok számáig, az egyházi fegyelem, a belmisszió gyakorlása módjáig egyöntetű és kötelező szabályozás alá vétetnék az egyházi élet. Az a sok ós egészséges gondolat, mely ama javaslatban foglaltatik, a melyeket a közgondolkozás már régen leszűrt, tisztázott és a melyeket az egyházkerületek is magukéinak vallottak, bizonyára békóba veretett volna, ha a melléje csatlakozó formalitásokkal együtt kellene érvényesülnie. Kevesebb a kötelezésből, több a kötelesség ér zetböl; kevesebb az uniformisból, több az egyéni szabad érvényesülésből; kevesebb a formából, több a lényegből: ez az, a mi kívánatos. Hiába adja a közalap a »Koszorú« költségeit, ós hiába osztjuk akár ingyen is annak füzeteit: az ily eredmény csak fél, vagy semmi eredmény, mert gyökere nincs. A lelkeket kell átalakítani, hogy szeressék és keressék az írott vallásos igét. Arczunk verejtékével kell megszereznünk kenyerünket. A hitet, a vallásos buzgóságot is kemény belső küzdelmekkel kell kivívnunk magunknak. A formák, a törvények gyámolítása mellett keletkező vallásos élet virágházi növény, a minőre protestánsoknak szükségük nincs. Üdvözöljük a pezsdülő, az élénkülő egyházi szellemet, mely immár onnan hat irányítólag, honnan eddig az adminisztráczió kizárni igyekezett. íme előttünk a példa, hogy hiába. Egyházunk vezető férfiainak bölcsesóge kezeskedik arról, hogy a megkezdett úton most már gyorsabban fogunk haladni és az eddigi mulasztásokat is ki fogjuk pótolni. Úgy legyen. Kolozsvár. Pokoly József.