Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-05-04 / 18. szám

Bölcsőmet ezen városban ringatták; gyermekkorom emlékei mincl a közeli egyházmegyék területéhez vannak csatolva. A főtiszteletű egyházkerületet három fokon szolgáltam. Szolgáltam mint egyházközségi gondnok és egyháztanácsos, s szolgáltam mint egyházkerületi tanácsbiró. Három egyházkerületi főgondnokhoz, immár mondhatom megdicsőült hivatali elődeimhez: ígróf Lónyay Menyhérthez, gróf Tisza Lajoshoz és Szilágyi Dezsőhöz személyes viszony is kapcsolt. Fülembe csengenek ma is gróf Lónyay Menyhért szavai, a midőn egy veszélyes műtét előtt állván, tőlem elbúcsúzott és egyházunk hű szolgálatát szivemre kötötte. Számos intézményünk még ma is az Ő és iclvezült püspökünk: Török Pál keze nyomát hordja magán. Közelről láttam és csodáltam gróf Tisza Lajos szigorú kötelességérzetét, azt a lelkiismeretességet, mely mindenben vezette, a mit magára vállalt, és azt a gondosságot, a mely kis és nagy dolgokra egyaránt kiterjedt. Hosszú személyes barátság fűzött közvetlen hivatali elődöm, idvezült Szilágyi Dezsőhöz. A halála előtt három nappal való találkozásunkat úgy sürgette, mintha megsúgta volna neki végzete, hogy nem láljuk egymást többé. Szilágyi Dezső három évet sem töltötte kerület élén ; de e három év, bármily rövid volt, elég volt arra, hogy e széknek fényt adjon;elég volt arra, hogy mindnyájan hatalmas ékesszólása, nagy tudása és ítélete ritka erejének hatása alatt álljunk. Az egyházkerület örök dicsősége, hogy Szilágyi Dezső neve és emléke egyházkerületünkkel kapcsolva lesz. Nagy elbizakodás volna tőlem azt hinni, hogy én e főtiszteletű egyházkerületnek Szilágyi Dezsőt pótolhatom ; de bármennyire érzem is erőm gyengeségét, erős meggyőződésem, hogyha mindnyájan erőinket összeteszszük, ha mindnyájan fokozzuk munkálkodásunkat, akkor egyházkerületünk ügyei még sem fognak visszamenni, ha kitöltjük azon keretet, a melyet Szilágyi Dezső emlékezetes székfoglaló beszédében nekünk megjelölt. Ha az ő arany szavait szivünkbe véssük s az ő szellemében dolgozunk tovább, akkor egyházkerületünk jövője biztosítva van; s az idvezült szellemében való munkálkodás által megszentelhetjük az ő fenkölt emlékezetét. Mielőtt tovább mennénk, nem hallgatok azon súlyos veszteségről, mely egyetemes egyházunk vezéralakjának, Tisza Kálmánnak, a konvent elnökének, a dunántúli egyházkerület főgondnokának, a nagyszalontai egyházmegye gondnokának, ezen egyházkerület 30 éven át működött legrégibb és legérdemesebb tanács-birájának lesújtó elhunyta által a hazával együtt egyházunkat és egyházkerületünket is érte. E falak tehetnek tanúságot arról, hogy közel egy félszázad előtt Tisza Kálmán mily elszántan szállt síkra, mint ifjú, a protestáns autonomia és ezzel együtt a magyar alkotmány védelmére. Azután következett egy nagy államférfiúi pálya, a mely gazdag volt munkában és küzdelemben ; de gazdag volt dicsőségben is. De bármennyi volt is a munka és bármennyi volt is a dicsőség e hosszú idő alatt, nem volt egy nap is, melyen ő egyházi tisztjéről és azokkal járó kötelességeiről megfeledkezett volna. És a mivel kezdte pályáját az ifjú, s a mely ügy mellett a férfi oly hiven megállott, azon ügygyei — egyházi ügyeinkkel — foglalkozott akkor is, mikor már fogytán voltak napjai s az élet neki szenvedést jelentett csupán. Méltó, hogy nagy emlékét hálás kegyelettel őrizzük és sértetlenül adjuk át az utókornak. Az elfelejtettek. (A reform, segédlelkészi állás rendezéséhez.) II. Az egyházi törvényhozásra nem lehet közönyös az, hogy kik azok, kik a jövendőben az egyes egyházak lelki vezetésére liivatvák; az sem, hogy azok elég ügyesek-e a politikai élet terén nyilvános „tiszta választások" rendszere szerint mások, a hű munkások leszorításával a jobb jövedelmű ekklézsiákba magukat bepártfogózni, vagy bekorteskedni; hanem mint erkölcsi testület, köteles a magyar református egyház azokról, a kik éltüket nehéz tanulmányok és sok nélkülözések árán az egyház szolgálatába ajánlották — atyailag gondoskodni is. Hogy e részben a két első zsinat ide czélzó intézkedése, az úgynevezett lelkészválasztási törvény nemcsak hogy csődöt mondott, de a legveszélyesebb pillanatokban az egyház vezetésének tapasztalatlan, sokszor gyermek kezekbe letétele folytán határozott veszedelemmel jár : úgy hiszem, e felől már csak egy és ugyanaz a közvéleménynyé vált gondolkozás és ez már meg is nyilatkozott a szabad-választás visszaállításának mind hangosabbá váló követelésében, s még csak a módozatok keresése, illetve megállapítása az, a mi kellő kidomborításra vár. Azonban ennek kifejtése kitűzött czélomtól messze elvezetne. Ha Isten éltet, ezzel más alkalommal óhajtunk foglalkozni. — Szóljunk most tisztán csak a káplánügy rendezéséről. A képesítés módozatai immár a törvény alapján egységes megoldást nyertek. Ki kellene még mondani és szigorúan meg is tartani, hogy a theológia magánúton épen nem végezhető, s theológusok semmi körülmények közt a négy éves tanfolyam végzése előtt ki nem bocsáthatók. A törvény egyházalkotmányi részébe, a 110. § után egy új §. lenne beiktatandó : „A lelkészi I. vagyis elméleti vizsgát tett ifjú, a mennyiben gyakorló lelkész