Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-04-13 / 15. szám

de tagadhatan tény, hogy a nagy gyülekezetek az egyháziatlanságnak állandó tanyái és a vallástalanságnak valóságos melegágyai, a mivel szervesen összefügg az a másik tény is, hogy a nemkeresztyén és egyházellenes üzelmek, a szoczialista és szektáskodó mozgalmak leginkább a nagy gyülekezetek elegyháziatlanult tagjai között vernek gyökeret. így van ez nemcsak Budapesten és Debreczenben, nemcsak Hódmezővásárhelytt és Szentesen, hanem Kolozsvártt ós Békésen, Mező-Túron és Halason, Hajdú-Böszörményben és Makón is. Ezeknek az úgynevezett fényes gyülekezeteknek nagy testében bámulatosan elbágyadtak az izmok és aggasztólag elhatalmasodtak a különböző egyházi kórok. Ezért legújabban ismét felszínre került az apróbb gyülekezetekre oszlás eszméje. A Debreczeni Protestáns Lap a mult évben megújult erővel, de sajnálatos élességgel és túlzott animozitással tárgyalta a debreczeni egyháznak külön parókhiákra osztását. Budapesten előbb Puky Gyula, majd dr. Kovácsy Sándor gondnokok gondnoki programmjukba vették Budapestnek parókhiákra osztását, s ennek megvalósítása végett a presbitérium ki is küldte a maga szervező bizottságát. Hódmezővásárhelyről meg a napokban kaptunk egy nyomtatott Javaslatot, a mely Szeremlei Sámuel elnök-lelkész tollából, de az egyháztanács megbízásából részletesen kifejti a hódmezővásárhelyi nagy egyház több különálló gyülekezetre osztásának és külön egyházmegyévé alakításának szükségességét, elveit ós módozatját. Szeremlei indokolása, noha mindenben a hódmezővásárhelyi helyi viszonyokat tartja szem előtt, mégis annyira általános érdekű és nyomon járó, hogy helyénvalónak látom a főbb gondolatait ide iktatni. Előre bocsátja, hogy »az egyháznak elutasíthatatlan és legelső kötelessége a maga tagjainak hitbeli ós erkölcsi fogyatkozásait helyrehoznia s ezen teljes erejéből működnie. Azért áll fenn, az a fő hivatása, hogy Istenhez vezesse és térítse az embereket s hogy megtartsa azt, a ki különben elveszne«. Ámde a »nagy gyülekezetekben az egyházkormányzás ós kezelés ezer meg ezer ügyei ós bajai a lelkipásztorok ós a presbitérium figyelmét és erejét csaknem teljesen elvonják a valláserkölcsi élet irányzásától ós javításától. A lelkészek a közigazgatási teendőktől alig érnek arra, hogy a kultuszt, az istentiszteleti teendőket s az egyes felektől kivánt szolgálatokat kellő előkészülettel végezzék. Hogyan szentelhetnének hát időt arra, hogy híveik ielki gondozását a szükségelt mérvben felkarolják? Ilyesmit bizony meg sem kísérthetnek: hiszen egyikök sem tudja, hogy kik az övéi, kikről tartozik ő felelni, hol és mely esetben kell kezdemónyezőleg, intőleg vagy javítólag fellépni? Ily rendszer mellett oda jut az egyház, hogy bár több papja van, de az egyes hívekkel senki sem törődik, s azoknak a lelki gond tekintetében voltakópen egy papjok sincs; a mi lényegesen hozzájárult annak a szomorú és veszélyes állapotnak az előidézéséhez, hogy a hívek ós a pásztorok kölcsönösen nem ismerik egymást nem is törődnek egymással.« »E tarthatatlan helyzetben tehát a legelső szükség a bajt gyökerében orvosolni, vagyis az összpontosításai szakítani, ez által a mód nélkül fölszaporodott közigazgatási teendők terhén könynyíteni, egyszersmind felszabadítani a lelkészeket és presbitereket e merőben világias foglalkozás bókói alól, s figyelmöket arra irányozni, hogy első sorban ne az irodát, hanem a lelkeket őrizzék. S ennek nincs más módja, mint a kisebb gyülekezetekké alakulás, melyekben a közigazgatás nem ád sok dolgot. Az olyan nagy egyház, a milyen most vagyunk, képtelen bírni önmagával s képtelen meglevő lelkészei munkaerejét ós tehetségeit kellően kihasználni. Mert kicsoda várhatna az egymástól független s egyenjogú lelkésztársak hivatalos eljárásában összhangzást, rendet és pontosságot? holott utasítást egymástól nem fogadnak el, ós senki sem tartozik az egyenjogú lelkészek közt egymástól függeni. Ebben az állapotban egész természetesen áll az elő, hogy az együtt szolgáló lelkészek, különkülön bármily jelenségekkel ékeskedjenek is, olykor útjában állanak egymásnak, mert az emberi természet változhatatlan törvényei szerint más-más nézettel és szándékkal vannak sok dologra nézve. Egyik akar tenni valamit, a mit a másik nem akar, vagy máskép akar: a mikor aztán az ügy rendszerint semmivel sem megy előre. Ily állapotban nem lehet máskép, mint hogy egy hibás lelkész példája rombolóan hasson az egész gyülekezetre ; a jó pap képességei és akarata pedig meg legyenek bénítva s kellően ne érvényesülhessenek. A kis gyülekezetek rendszere mellett mindez ellenkezően van. Itt a lelkészek nem állnak egymás útjában; a mi egyiknek szándékában üdvös ós jó van, az szabadon érvényesülhet; ha pedig valamelyiknek gyöngeségei és rosz tulajdonai vannak, ezek káros hatása nem terjed túl saját gyülekezete szűk határain. Egyik gyülekezet élete ós haladása serkentőleg hat a többiekre, úgy hogy a közelségnél fogva valamennyien versenyre kelnek a jó igyekezetben. S a jó hatás annál könnyebben árad ki a lelkészről a gyülekezetre, mert a kis gyülekezetben a lelkész minden hallgatóját ismerteti, az ifjak a szeme előtt nevelkednek fel, az öregeket fel-felkeresi otthonukban, beszélget ve-